Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 3. szám - Pomogáts Béla: Az élet álom - Jékely Zoltán költői indulása
vágyat és a haláltudatot. A költemény záró képsora ezt az érzelmi kettősséget tükrözi: ]er, kiskomán, puffantsuk jó magasra sáros labdánkat: mint sötét pecsét, üljön nyoma a tetőtől araszra, s ne marja le se jég, se víz, se év! Legyen ott akkor is, mikor a labdánk már régesrég elvitte a patak, legyen ott akkor is, mikor hanyattág fekszünk ki tudja hol a föld alatt... Érzékletesen konkrét élmények mozaikjából bontakozik ki a versek hangulata, valamint az emlékképeket záró lírai meditáció. Ez a módszer Apollinaire „szimultánista” technikájára emlékeztet, amely a valóság egyidejű jelenségeinek és folyamatainak költői összevillantása révén fejezte ki a világ természetes gazdagságát és költőiségét. Az érzelmek romantikájával vette körül a dolgokat, minthogy a romantika - a francia költő szavai szerint - „rajongva magasztalja az életet”. Jékely Zoltán elégikus dalai is elvégzik ezt a felmagasztalást: az életre figyelnek, az életet ünnepük, mégha meditativ vallomásaikat haláltudat hatja is át. Ebben az elégikus dalban, e szorongást és boldogságot egymásban tükröztető költői formában jelenik meg a fiatal Jékely költészetének egy kitüntetett változata.
