Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 3. szám - Fried István: A literátor (Babits Mihály és Kazinczy Ferenc)

nulmányokat végző Babits Mihály ne tudta volna, hogy Batsányitól idéz? Nyilván tudta; de a tirádába pontosan beleillett ez a kifejezés, hangulatával nem idegen az előző és az utánakövetkező, szintén archaikus, s lényegében idézeteket tartalmazó mondatoktól, részben sugallja a feltételezést: nem pusztán Kazinczy Ferenc sorsa érdekli, hanem - mondjuk - a XVIII. század végén működő magyar költőké, a „látó”-ké, akik változtatni, új útra indulni akartak; akik bátran vették föl a harcot a körülöttük dúló ostobaság ellen; s akik nem tudtak a világ „rendes sodrával menni s szokás szerint cselekedni”, de menni kívántak „s cselekedni” - minden erővel.

A színdarab tehát párja az ez időben szerzett lírai verseknek. Ugyanakkor valóban pontos megjelenítése az 1803-as esztendő világának. Még akkor is, ha az egyenként valóban jó adatokat Babits a színmű szükségletei szerint tömöríti, másképpen csoportosítja. így nincs adatunk arra, hogy Ilosvay Krisztina (kinek furcsa szerepét a Váczyénál pontosabban csak mostanában kezdi tisztázni a kutatás) a Török-grófnőkkel egy időben látogatta volna meg Kazinczyékat. Csokonai nem Érsemlyénben, hanem Regmeczen kereste föl Kazinczyt; a leánykérés sem Érsemlyénben, hanem Kázmért, Törökéknél játszódott le, és így tovább. Egészében azonban Babits tartotta magát a Váczy-monográfiában található adatokhoz, s a lényeget illetőleg hitelesen eleveníti meg a korszakot, beszélteti a szereplőket, hozza a színpadra a típusokat, amelyek a XVIII. század végének vagy akár Kisfaludy Károlynak színműveiből ismerősek: a jobbért, a magyarságért küzdő hazafit, aki elnyeri a szintén jó magyar honleány kezét, vele (velük) szembeállítva a maradiságot képviselő, kissé parlagias, de azért nem teljesen ellenszenves földesurat, továbbá a divatnak hódoló, felszínes hölgyet. Ezek a szereplők - s most tekintsünk el a célzatosan irodalmi és irodalmias vonatkozásoktól - a magyar színjátszás hőskorából léptek át Babits Mihály színdarabjába: a visszautalás a XVIII. század végére, a XIX. század első évtizedeire így egy színműtípus segítségével történik meg.

A literátor tehát többszörösen is irodalmi fogantatású. Témája miatt (Kazinczy Ferenc és Török Sophie egymásra találásának históriája), a témának megfelelő hangvétel (az archaizálás, az idézetek) miatt, végül a leginkább talán Csokonai és Kisfaludy Károly figuráinak fölelevenítése miatt. Ugyanakkor ez az irodalmi ihletés alkalmat ad Babitsnak arra, hogy saját gondjait, tépelődéseit, vágyait kimondhassa: leplezettebben, több áttétellel ugyan, mint lírai verseiben, mégis hallhatóan és érthetően. A költő helytállásáról van szó - és az új irodalom ügyéről. S mert az irodalom, a költészet (akár mint életforma, akár mint küzdőterep) Babitsnak legbensőbb ügye volt, egy határhelyzetbe kényszerült előd példáját választotta: Kazinczyt országos, családi, egyéni problémái, céljai, eszményei megtagadására próbálják kényszeríteni; de ő még a legkilátástalanabb pillanatokban sem tántorodik el vállalásaitól; küzd a szabad megszólalás, az új költészet- és nyelveszmény jogaiért. S harcát siker koronázza. Siker koronázza, mert mindig akadnak olyanok, akik megértik, visszhangozzák szavát; és siker koronázza, mert egy pillanatra sem adja föl. Feltehetőleg ezt látta Babits Kazinczy életpályája legfőbb tanulságaként, ezért foglalta színdarabba e „borzasztólag szép” életút egyik szakaszát.

18