Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 2. szám - Thiery Árpád: Csillagáztatás (Laczíkó András)
sebben igyekszik megismertetni, hogy eközben újra hangsúlyt kapjon, mennyire meghatározó itt is a múlt. Szabó félelmében ott vannak a gyerekkori fürdőzések, egyik rokonának vízbefulLadása. Ezek nyomán Csányi hadnagynak magának is szembe kell néznie a félelemmel, s szigorú belső vizsgálata nyomán felismeri: az ember élete folytonos küzdelem, amiben benncfoglaltatik a félsszel való szembeszegülés is. Az író egyértelműen kimondja, hogy ezek szoros kapcsolatban vannak az eszményátalakulással és befolyásolják a további utat. A regényben ennek jelzése az említett helyzet következménye, s amit Thiery itt leír, annak fontos tanulságai vannak. Legelőbb az, hogy sokszor apróságokon, szinte észrevehetetlen „nüanszokon” múlik a megértés és a segítés. Azután: a kínálkozó lehetőségek alkalmazása nehéz, mert kiszámíthatatlan a másik ember sorsába való beleszólás hatásfoka. Ezek a mondatok is sugallják - amire a könyv egésze épül -, hogy Csányi életét a hivatástudat határozza meg. Még főnökének is feltűnik, milyen hosszasan és alaposan foglalkozik beosztottjaival. Mondhatnánk, hogy az eredményesség érdekében teszi, de hamarosan kiderül, többről van szó: a hivatással életcélként való azonosulásról. Emberi léptékkel mérve a lehető legkedvezőbb formában szól erről Thiery. Hőse nem az a típus, aki „kora gyermekségétől fogva” haladt a számára legjobbnak tűnő úton. így aligha lenne életteli a portré. Csányi a választott pálya nehézségeit, igazi tartalmát csak évek tapasztalataival tudta felmérni. Akkor értette meg, hogy a katona-hivatás olyan alapvető dolgokat foglal magába, mint az emberek megismerése és legjobb tulajdonságaik kifejlesztése, az egymásrautaltság összetartó rendje és közössége. Az ezek ismeretében végzett munkában lehetnek kudarcok, de legalább annyi esélye van a sikernJk is. Csányi épp az előbb említett beosztottjától (Szabótól) kap elveit igazoló táviratot. Az már az írói munka pontos kidolgozottságát, a motívumok láncolatszerű kapcsolódását mutatja, hogy ajánlat érkezik, amelyik a hadnagyot eddigi munkájától eltérő területre irányítaná. Viszszautasítja, mert célkitűzéseit meg akarja valósítani. Erre utal végső érvként elhangzott mondata: „De én katonáimmal szeretnék maradni.” Csányi nemcsak szakmailag, emberileg is helyt kívánt állni. Épp ezért vannak kétségei, hogy jól végzi-c feladatait. Mindez bizonyság arra, hogy pcrmancnciában tartja hivatásának követelményeit. Az eddig kiemelt elemek arra mutatnak, hogy Thiery a pszichológiai regény nyomdokain haladva írta a Csillagáztatást. Követve, de nem azonosulva a hagyománnyal, nem feledve, hogy a cselekedtetés a különböző helyzetek rajza legalább annyira jó eszköze a jellemzésnek, mint az elemzés. Ebből következően csak a legszükségessebbeket mondja el úgy, s nagyobb hangsúlyt helyez az eseményekre, több teret enged az olvasói töprengéseknek. Csányi magatartásának gyökereit helyzetrajzok segítségével értjük meg. Legszembetűnőbb vonása a következetes teljesítmény-centrikusság. Kidolgozott példák sorával éri el Thiery, hogy ebben ne különösséget, inkább mindennapiságot lássunk. Ebből a szempontból emlékezetes jelenet, amikor Csányi főhadnagynak jelenti az egyik szákaszparancsnok, hogy a hat kilométeres futást nem tudják teljesíteni. Ő nem kiabál, nem fényit, hanem élreáll és vezeti embereit végig a távon. Nem csupán a személyes példaadásért érdekes ez, hanem főleg azért, mert Csányiban elevenen él az a morális norma, hogy csak olyasmit követeljen meg beosztottjaitól, amit maga is végre tud hajtani. A középpontba helyezett „gondolkodó és esendő” fiatal hadnagy elé az író az egyik legnagyobb célt állította: a boldogság elérését. Eljuthat addig? Igen, mondja Thiery, sok munkával, kitartással, határozottsággal, naponkénti megújulással és még sok egyébbel. így sikerülhetett, hogy nyolc évi küzdés után célba ért. De azért meditáló, értelmező típus, hogy tudja, nem állandósulhat a jó állapot, a holnap mindig mást, ismeretlent hoz, ami ismét nekifeszülést igényel. Egy hivatás kereteién belül egyénített sors rajzával keres választ Thiery a korunk emberét foglalkoztató és szorító kérdésekre. Nem előzmény nélküli könyvének tanulsága, de ez mit sem von le fontosságából annak, amit hangsúlyoz: küzdés nélkül nincs boldogulás, boldogság. Hősének életútja nem példázatszerűséggel, hanem épp köznapisággal serkent önvizsgálatra. LACZKÓ ANDRÁS 80