Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 2. szám - Egy bajai segédtanító sorsa 1848-ban Közli: Tüskés Tibor
nája. Zá'kó István bajsai földbirtokos volt, s már az első népképviseleti országgyűlésen részt vett (a képviselőket megörökítő csoportképen Perczel Mór mellett áll!), 1848 őszén pedig a nemzetőrség őrnagya. A sereg először Futakra vonul. Vinkovics itt tölti a karácsonyt. Amikor elterjed a hír, hogy az osztrákok Pestet fenyegetik, a sereg gyorsított menetben Baján át északra gyalogol a Duna bal partján. Január első napjaiban érkeznek Pest alá. Már későn; Windischgraetz elfoglalja Pestet. Vinkovics — alakulatával együtt — Aszód, Gyöngyös, Füzesabony érintésével a Hegyaljára vonul. A sereg parancsnoka ékkor már Dembinszki. Fő feladata: megakadályozni az északról, Kassa irányából támadó Schlik császári tábornokot abban, hogy átkeljen a Tiszán. Vinkovics Antal január végén Tárcái mellett vesz részt először csatában. A tokaji híd védelmében megsebesül, de sikerül kivágnia magát az ellenséges lovasok gyűrűjéből. Az emlékiratban elégedetten állapítja meg, hogy csapata megállította az osztrákok támadását, s ezzel sikerült Debrecent megvédeni, ahol a magyar kormány tartózkodott akkor már. A számozatlan lapokból álló — másolatban mintegy száz gépelt oldalnyi — kézirat csonkán maradt fenn: a tarcali csata leírásával ér véget. Vinkovics életénék további útja a leszármazottak emlékezete, valamint az utódok írásos följegyzései alapján rekonstruálható. A szabadságharc leverése után a Dunántúlra, Somogyba kerül, s az 1860-as években a Szigetvár mellett fekvő Teklafalu és Gyöngyösmellék körzetében kilenc község körjegyzője lesz. Gyöngyösmelléken él, tanult ember hírében áll, németül és horvátul beszél, ismeri Joseph Gall német orvos koponyatanát. Feleségül veszi Németh Juliannát. Egyetlen leányuk, Piroska 1866-ban születik. Az ő leszármazottai — akik ma főként Pécsett élnek — őrizték meg Vinkovics Antal emlékiratát. A hajdani negyvennyolcas honvéd hatvanéves korában, 1891. január 8-án halt meg. Gyöngyösmelléken temették el. Vinkovics emlékiratának az alábbiakban közölt részlete színes, eleven leírás a feudális Magyarország falusi tanügyi viszonyairól. Mondhatnánk: talán kissé túlságosan is színes, szinte regényesített elbeszélés. Ne feledjük azonban, hogy egy tizenhét-tizennyolc éves fiatalember emlékeit olvassuk, melyeket a szerző még ugyancsak eléggé ifjan vetett papírra. Sokat foglalkoztatják a nők, s a visszataszító helyzeteket is — fölháborodás helyett — humorba és kedélyességbe csomagolja. A derűs leíráson azonban minduntalan átüt a keserű valóság: a segédtanító kiszolgáltatottsága, az alacsony oktatási színvonal, a labilis tanügyi fegyelem, a szegényes anyagi körülmények. Mindehhez vegyük hozzá: forradalom van az országban. Hősünk, akit szülei eleinte papnak szántak, aki néhány hónapja még a bajai ferences barátok diákja volt, megízlelte már a katonaéletet és a szabadságot, s a rövid beregi intermezzo után újból honvédnek csap föl. A visszaemlékezést a mai tipográfiai és helyesírási szabályoknak megfelelő formában közöljük. TÜSKÉS TIBOR 65
