Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 2. szám - Devecseri Zoltán: Szabó István teremtményei

várinál” üdvözölte a „valami jobb pálinka ügyében” érkezett idegent: „Igaza volt: én cseréltem foglalkozást, nem ő. Es én állítottam be most korán reggel az udvarára, dologtevö napon, nyárias ünneplőben . .. Andor munkásnap előtt állt, én nem — ezt az éket éreztük mind a ketten a köszönés suta pillanatában.”

Hogy mégis az otthon „a boldogság szigete” az Újszövetség (szintén töredék)-beli ellenpontjai igazolják: Fábián „hajdani helyén” fekve, míg fiatal évei tolulnak fel benne, megszenteltnek érzi az itthon töltött idők zenévé finomult emlékeit. Üj környezetében nem tud, nem akar „beilleszkedni”, szorongásokról, ügyefogyottságáról ír a Törzsvettdégben. A nagyváros „törzsvendégeként” hosszú ideig nem talál perspektívát. A Valami ég című írás is az „élhetetlenség”, a magány, a kisebbségi érzés példázata. Más, „városi” novellákban az átéltség hitele, a Szabó Istvántól megszokott írói igényesség, s az esetenként létjogot nyerő humor mégis igazi értékeket teremtenek. (Hősies férfinap, Vasárnapi továbbképző, A mi vasárnapunk). A X. Belosztály folyosói a betegséget is derűvel tőrökről nyújt krónikatöredéket, s a „Fravúros eredménnyel kipróbált komikus perspektívák” egyik realizált darabja a Valódi olasz fagylalt: Pónácz Elemér, vasúti forgalmista („civilben” a megcsalt férj), Costa Carboni a „valódi olasz fagylaltok” készítője (a csábító) és Szilintes Mihály „ügyeletes rendőrtiszthelyettes” (a rendteremtő) alakjai köré fölszabadult stílusú, fergeteges humorú történetet kerekít az író. S nemcsak a helyzetkomikum kibontása mesteri, de a portrérajzolás minősége is mintaszerű. Szilintes Mihály „teljes fegyverzetben” áll előttünk, indirekt jellemábrázolással, még mielőtt megszólalna. Sétájának leírása alak- és környezetbemutatás, valamint „légkör-előrejelzés” is egyben.

Az „írói világkép horizontjának kiszélesítését” váró kritikus nem tudhatta még (Gondos Ernő), hogy nem sajátos írói sors és hősei diktálta irányban bontakozik ki Szabó István utolsó rövid korszaka. Visszatért újra a gyermekkorhoz, s az emlékezés kimeríthetetlenül gazdag világából újrateremtette az élményeket, átitatva ezeket a teremtő bölcsességgé érlelt személyes sors nemes kötőanyagával. Szabó Istvánra is vonatkoztathatjuk Páskándi Géza gondolatát: Csak azt tudjuk kifejezni, „ami a magunkkal hozott (bennünk levő) időélményen, tapasztalaton átüt, mint vér a kötésen.”

Hajnalok hajnala

Meg tudta-e haladni Szabó István a Varázslat kertje-beli legjobb teljesítményeit? Nem és igen. Nem, mert az Isten teremtményei, a Minden olyan, mint régen, A szabadság keresztje, a Siratódal, a Hazulról odáig című — 1958—1962 között írt — novellák hibátlanok, kiállják a „század próbáját”, mert írójuk — Móriczhoz hasonlóan — a rendkívülit kutatta „az emberi lélekben, .. .azért, mert az emberekben van egy sajátságos külön, beléjük nevelt érzék, hogy eltakarják lepellel, amit nem tartanak dicsőségesnek, s nem tudják, hogy a természeten uralkodni nem lehet, tehát, ami az emberekkel történik, az mind természetes. Ami van, ami megtörtént, ami cselekedet, az nem lehet hamis.” (Móricz leveléből, 1936. július 3-án Kardosné, Magoss Olgának írta.

4

49