Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 2. szám - Devecseri Zoltán: Szabó István teremtményei

„A művészet joga”

Azlsten teremtményei című novella kiemelkedő teljesítménye Szabó István írásművészetének. Sokan elemezték — valamennyien felsőfokon. „Expresszív parafrázist” írt a mesternovellától többek között Gondos Ernő, B. Nagy László, Győri János és mások. Az egymást erősítő, kiegészítő (s a lényeget tekintve azonos) vélemények részei az írói pályaképnek is, mint az elementáris erőt képviselő művek legjobb megítélései általában.

Az apa-anya-gyermek „háromszög” egy későbbi Szabó-novellának is alapmodelljéül szolgál (A szent család reggele), melyben a társaitól különbözni nem akaró kisfiú mezítláb akar iskolába menni, de a kényes anyai „öntudat” — noha társadalmi-történelmi szempontból megmagyarázhatóan — megalázónak érzi ezt. Gondos Ernő a szociális mozzanat fölerősödését hangsúlyozza ebben a novellában, feltehetően nem az Isten teremtményei rovására, hiszen ebben sem téveszti szem elől Szabó a szociális háttér megrajzolását (ami A szent család reggelében konkrétabb, részletezettebb), itt azonban az általánosítás legmagasabb szintjén épít remekművet az előbb vázolt alapmodel'lre.

Szabó István művészetében „valami földöntúli világ igézete” is működik. „Földöntúli — a szó nem vallásos, hanem művészi értelmében” — írja B. Nagy László, olyan írót látva Szabó Istvánban, aki gyermeki alteregójához hasonlóan „föl- és nem kitörni akart korábbi környezetéből”. Az Isten teremtményeinek ötéves főhőse, Csanaki Jancsi, „hiába gyúrja apai biztatásra az ormótlan-ügyetlen agyagfigurákat, hiába leheli meg őket.. . nem válnak emberekké”. A művészegzisztencia hibátlan metaforájának tekinti B. Nagy ezt a kitűnő novellát. Sánta Ferenc Halálnak halála című művének „ellenkező irányú” párjának. Sánta hősei az emberi méltóság filozófiai fennsíkján vesznek erőt a halálon (haláluk az elembertelenedett Halál feletti győzelem „ára”), Szabó vállalja, hogy „alakjai dülöngélő, elbukó, ügyeden sáralakok legyenek — így emberiek!’.

Győri János elemzése is hangsúlyozza a „földpárás, ázottszagú atmoszféra” fulladtságát, de a „zápor utáni fényes égbolt alatt filozófiai dráma” kibontakozására irányítja figyelmünket: „egy kisfiú teremtő hitét, alkotóvágyát foszlatja szét az agresszív józanság, a képzeletszegény, sivár prakticizmus.”

Gondos Ernőt ugyancsak a gyermek „isteni művelete” ragadja magával. A „gyermeki élet válságos pillanata”, amikor Csanakiné „bebizonyítja”, hogy az egész csak „bolondság”. És Csanaki szavai súlyosabbak az elsődleges, szituációs jelentésnél: „fáték, de nem bolondság. . . Nem tudsz te semmit!” — mondja az arculütött feleségnek, aki a „karika és bot” — nyújtotta álcselekvésre kárhoztatná gyermekét. A legfontosabb ebben az írásban — vonja le konklúzióját Gondos Ernő — „ahogy a szűk, korlátolt racionalizmus embertelenségével szemben a játéknak, a meleg emberi humornak és nem utolsó sorban az alkotásnak, a művészetnek a jogát hangsúlyozta a szerző.”

Gyakran emlegetik Szabó István méltatói az életrajziságot: az örökösen „hazatérő írót” látták benne. Nem maradhat ki Kormos István néhány — személyes találkozásaikra emlékező — lírai mondata, mert — igaz, nem teoretikusan, de az

46