Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 2. szám - Sebestyén Sándor: Utazások a Dél-Dunántúlon 1933-1934-ben

dett a leleplezések vidéki adatainak közlésével, mert abban bízott, hogy a miniszterelnök ezekből elég okot merít ellenintézkedésekre, de most tovább kíván lépni. A kormánysajtó, különösen a Budapesti Hírlap tendenciózus cikkei most már feljogosítják arra, hogy „a pángermán agitáció minisztériumi és kormányzati kapcsolatait és politikai hátterét” leleplezze.9

Bajcsy-Zsilinszky felháborodása teljesen jogos volt, hiszen éppen akkor tért vissza Baranyából, ahol a helyszínen is meggyőződött a „pángermán” izgatás veszélyeiről. Útjára elkísérte Kodolányi János, a Magyarország munkatársa, valamint Talpassy Tibor, a Szabadság segédszerkesztője. Hárman végigbolyongták a Dunántúl déli részét, Felső-Baranya csücskéből, Zengővárkonyból indultak ki, végigmentek az Ormánságon, majd Baranya nyugati részét útbaejtve tértek vissza a fővárosba.

Utazásukról először Bajcsy-Zsilinszky a Nemzetpolitikai Társaságban számolt be.10 Az 1934. április 7-i rendezvényen élénk színekkel ecsetelte tapasztalatait. Megerősítette Illyés Pusztuláséinák helyzetjelentését a dunátúli magyarság pusztulásáról, a németség nagyarányú térnyeréséről, a pángermán agitációról. Mindez fokozódott, mióta Németország — legalábbis egyelőre — Franciaországtól és Lengyelországtól elfordulva „minden területi igényét a Duna völgyére összpontosítja” — mondotta.

Bajcsy-Zsilinszky megalapozott aggodalmait a Magyarország című lap hasábjain is kifejtette. Jól tudta, hogy Fülep Lajos és Kiss Géza ref. lelkészek eddigi figyelmeztetésére sem reagált senki tevőlegesen kormányszinten, ezért most a közvéleményhez fordult. Feltette a kérdést: mik az okai a pusztulásnak? Bizonyos, hogy gazdasági és szociális okai vannak, a hatalmas nagybirtokok gyűrűjébe szorultaknak nincs reményük kitörni onnan, hisz „a birtokmegoszlás ma ugyanaz, mint a jobbágyfelszabadítás terén”. Majd Fülep javaslatát idézte egyetértőén a megoldásra: radikális birtokreform kell, nagyarányú telepítés, új örökösödési politika (miként Illyés is követelte) és az agrárollót becsukó gazdaságpolitika.11

Lényegében ugyanezt követelte Kodolányi János és Talpassy Tibor is útibeszámolóikban, mind a Magyarország, mind a Szabadság hasábjain.12

A Magyarország leleplező cikksorozata azonban megakadt, mert „felelős tényezők” közbeléptek. Kozma Miklós, a Rádió és az MTI elnök-igazgatója — Gömbös Gyula miniszterelnök elvbarátja — Bajcsy-ZsilinsZky április 8-i cikke után levelet írt Zilahy Lajosnak, a Magyarország főszerkesztőjének, melyben figyelmeztette: ideje lenne leállítani ezt a németellenes publicisztikát. Zilahy április íi-én 'kelt válaszában13 tagadta az aggodalom létjogosultságát, vagyis azt, hogy mérhetetlen károkat okoznak „ezzel a szerencsétlen kampánnyal”. S mivel Zilahy Bethlen Istvántól is kapott egy hasonló hangnemű — mint írta — „szigorú ukázt”, megkereste Bajcsy-ZsilinsZkyt, s vele még aznap felkeresték a várban lévő miniszterelnökségi palotában Gömbös Gyulát.

Zilahy e beszélgetés lezajlásáról így számolt be Kozmának: „Gömbös nem ítéli meg ilyen sötéten a helyzetet. Sőt azt mondja: neki jól is jött, hogy bizonyos idegességet keltettünk, mert éppen erre hivatkozva volt módjában és lesz módjában erélyesen fellépni odakint. Nem is kérte tölünk, hogy hagyjuk abba,