Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 1. szám - Tüskés Tibor: Meglepetés és bizatás: Csányi László - Szekszárdi napló
Csányi László szemmel láthatóan az az író, akiben nagy feszültségeknek kell fölhalmozódnia ahhoz, hogy magáról valljon, akiben a várakozás, az elmúlás terhe, a gazdag műveltség-élmény, a szaporodó külföldi utak, az emberi tragédiák élménye váltja ki a szólás kényszerét. Csányinak, úgy látszik, el kellett távolodnia attól, amiről beszélni akart; az az alkat, aki „az alkonyat és az emlékek fényében” látja meg a tárgyakat és a jelenségeket, találja meg a gondolatokat és a szavakat. A Szekszárdi naplóban az igazi őszinteség varázsa van meg. Értékének és szépségének forrása: a lélek őszintesége. írójának sikerült megvalósítania a legnehezebbet: jelet hagyott, „hogy egy ember, az idők tanúja élt itt, reménykedve és aggódva, s kétségeivel és tévedéseivel is hitt az igazságban s abban is, hogy az ember alkalmas az igazságra, ahogy alkalmas a szabadságra is.” A kötet három önálló írást foglal magába. A címadó Szekszárdi napló két halálesetet beszél el: anyja kórházba kerülésének, halálának és temetésének körülményeit, valamint nagynénje meggyilkolásának történetét. Az édesanya hetvenkét éves volt, amikor a tapolcai kórházban 1969. december 17-én meghalt. A hatvannégy éves, magányoson élő nagynénit alig másfél hónap múlva Balatonfüreden gyilkolták meg. A „naplót” 1972 elején vetette papírra az író. Négy év múltán címmel 1975 végén kezdi el írni a kötet második darabját: ez egy itáliai utazás élményét visszhangozza, útitársak, képek, szobrok, városok rajzát rögzíti, a Firenzében élő Tolnay Károly, egy korpulens dominikánus alakját örökíti meg, de föltűnnek az írásban a múlt emlékei is, anyai öregapja és a többi rokon, utána jönnek a győri diákkor évei, tanárai, a háborús idők Tapolcája, majd az írás egy becehegyi látogatás leírásával, Takáts Gyula házának bemutatásával ér véget. A kötet harmadik írása — Hamlet Wittenbergben — ugyancsak külföldi utazásból meríti ihletét: a hajdani és a mai környezet szellemes bemutatása után Luther Márton és Hamlet fiktív találkozásátbeszéli el Wittenbergben, 1530 körül, azzal a céllal, „hogy a valóságos környezetbe vetített képzelet faggassa a múlt helyett önmagát”. Csányi László írásának két kulcsszava van: a megértés és az emlékezés. A „megértés” a kötet első írását, az „emlékezés” inkább a másodikat nyitja. Évekkel ezelőtt, amikor középiskolában tanítottam, érettségi előtt álló és a jogi pályára készülő tanítványaimtól mindig meg szoktam kérdezni: aztán tudják-e, mi zajlik ott, a pécsi Széchenyi tér északkeleti sarkán abban a nagy, kétemeletes, ráccsal védett ablakú épületben? Többnyire ez a válasz született: igazságszolgáltatás. Mire igyekeztem eloszlatni balhitüket: az igazság filozófiai fogalom: a bíróságon jogszolgáltatás folyik. A kérdés persze nem ennyire egyszerű, de mintha a környezete tragikus eseményeit szemlélő és azokat mélyen átélő Csányi László is beleütközött volna ebbe a dilemmába. Pontosabban abba az ellentmondásba, ami a bíró és az író megközelítése, nézőpontja között feszül. Egyetlen betű mintha itt is világokat választana el. A bíró a tettet, a cselekedetet vizsgálja, és ítéletet hoz. Az író az okokat, a magyarázatot kutatja, az előzményeket keresi: hol és mikor kezdődött a bűn. A bíróság földerít és leleplez, az írónak még rejtély maradhat, amit a bíró tisztán lát. A bíró megítéli a cselekedetet, az író megértésre törekszik. A hivatalos vizsgálat és az ítélet tudomásul veszi a tényeket, az író azt írhatja: „Ezt a gyilkosságot soha nem lehet megérteni.” A periratok tényeket közölnek, az író számára „a dokumentálható mögött sorsok titka 64
