Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 1. szám - Tóth Tibor: Föld és termelés
repétől függött, s ebből következően ezt az equilibriumot az agrárfejlődés korszakváltásoktól függetlenül megmaradó egyik döntő elemének tartjuk. (A technikai feltételek prioritásának egyértelművé válása, vagyis a termelés funkcionális struktúrájának gyökeres módosulása szükségképpen nem ebből az equilibriumból nőtt ki, jóllehet erre kétségtelenül ráépült. Az önellátó termelésből fakadó egyensúlyi viszonyok változatlan fennmaradása mellett, azzal párhuzamosan jött létre az az új konstrukció, melynek létfeltétele a piac működése, a szektoron kívüli eszközelőállítás, kerete pedig a nagyüzem. Ez a típus tehát nem a termelés belső törvényszerűségeinek funkcionális eredményeként, hanem külső, ún. ágazatidegen hatások következményeként jött létre. Ez az ontológiai különbség az oka annak, hogy a típusok hosszú távú egymás mellett élése a társadalom felépítményi elemeinek változásai ellenére is biztosított. E tekintetben az agrárfejlődés a döntően önellátó, és a döntően piacra termelő ágazati rendszerbe betagolódó üzemi típusokra, illetve történeti korszakokra tűnik feloszthatónak.) Következik a fentiekből, hogy a föld előbbi értelemben használt, s nagyüzemekre jellemző meghatározó szerepét elsősorban a nagyüzemi gazdálkodás és a hátteréül szolgáló eszközgyártás fejletlenségével hozhatjuk kapcsolatba. A múlt századfordulón kibontakozó nagyüzemi fejlődés ismert okokból és módon 1945- ben megtört, elhalasztódott. Ahogy e fejlődés kezdeteire az 1930-as években, éppen úgy tehát az 1960-as években is a föld meghatározó szerepe lett a jellemző. Az 1960-as évek magasabb korrelációs értékét mi az ipari eszközgyártás ekkori, a felszabadulás előttinél sokkal magasabb szintjével hozzuk összefüggésbe. Pusztán a gondolatmenet lezárása érdekében írjuk ide: a szoros összefüggések 1972-re bekövetkező felszámolódása arra utal, hogy a nagyüzemi fejlődésben is létrejöhet a korábban leírt equilibrium, s ez valószínű csak a minél tömegesebb és diverzifikáltabb eszközgyártás függvénye lehet. A felvázolt problémának a fent írtak természetesen csak egyik oldalát jelentik. A teljesítőképesség — mint már tudjuk — a piacon is értékén mérlegelődik, pénzben fejeződik ki. Hogy tehát a föld és a termelés közti összefüggés hogyan alakul, nyilván függ az áruk mennyiségétől, az elért ártól, vagy más oldalról attól, hogy egy gazdaság mennyire önellátó, vagy mennyire nem az. Ha ezt is számba vennénk, a leírt képünk valamelyest igen, de döntően nem módosulna, mivel — már ezt is tudjuk — az áru tömege jelentős mértékben utal a teljesítőképességre, az ár pedig legszorosabban összefügg az áruk tömegével. Mindezek után adjuk meg a választ az írásunk elején feltett kérdésre! Arra az eredményre jutottunk tehát, hogy a földnek, mint termelési tényezőnek a teljesítőképességet illető meghatározó szerepe a termelés folyamatában attól függ, milyen mértékű a technikai, funkcionális egyensúly. Az egyensúlynak két lehetséges változatát láttuk. Az egyik a kisüzemi, önellátó jellegű volt, s ez esetben a technika alárendelődése biztosítja a kiegyenlítettséget. Ez a'típus döntően a feudális korban alakult ki, s hogy léte mennyire nem tulajdonhoz, vagy társadalmi felépítményhez kötött, mutatja az, hogy a tulajdonviszonyok vagy a felépítmények változásai csak módosítani tudták e konstrukciót, de megváltoztatni nem. A másik típus a nagyüzemekre jellemző, s meghatározója a technikai viszonyok átmeneti „merevsége”, alárendelő szerepe. Több jel utal azonban arra, hogy a fejlődés történetileg itt is az equilibrium létrejöttének irányába mutat. Mivel 58
