Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 4. szám - Mészáros Sándor: A másfelé bámuló Isten

ábrázolja Szabó István, a változás gyorsasága, hevessége teszi drámaivá elsősorban írásait. Nem a történelem felől közelít az egyénhez, hanem az egyéni lét keretei közt vizsgálja a történelmi változások irányát. Nem állít homloktérbe történelmi sorskérdéseket, egyén és történelem közt a kapcsolatot sohasem „direktként” vizsgálja. Talán ez óvja meg az írói sematizmustól.

Korántsem egyenletes a kötet, s ezzel együtt az életmű színvonala. Feltűnő, hogy az „idegenben” játszódó novellák mennyivel alatta maradnak saját írói mértékének. Túlteng bennük az anekdotikusság (Valódi olasz fagylalt, Hősies férfinap), hiányzik a feszültség, a szerkezeti feszesség. E hat novella közül egyetlen kivétel a Lakásszentelő.

Ehhez társul a hiány, ami már a magyar irodalom vesztesége is: megíratlanok maradtak a faluról fővárosba került értelmiségi énazonosság zavarai, vereségei, amelyek ott lappanganak ezen írások mélyén.

Novelláinak legjava helyet követel és kap a század magyar irodalmának remekművei között. A jórészt önéletrajzi ihletésű művek kikerülik a műfaj legfőbb buktatóit: a túlírtságot és a szervezetlenséget. A paraszti élet ábrázolása csábítana a helyi színek felerősítésére, a különleges előtérbe helyezésére. Egyikét kivételtől eltekintve (A népszerű ember, Te meg az Isten) az irány éppen az ellenkező. Még a korai, hamvas írásoknál is az egyetemesség felé tágul a művek horizontja (Fecskék, A lázadó).

Hihetetlen az arány! A kötet negyvenhat novellája közül - még a legszigorúbb mércével is! - tíz-tizenöt remekmű! Győri János avatott válogatásában minden fontos Szabó István-írás helyet kapott. Halhatatlanok sokasága a kis paraszt-pantheonban: Reza néni az örökre elásott három sótlan kenyérrel (Siratódal); Ács bácsi a megengesztelődés körtéit átadva az életnek, áldott állapotban lévő menyének, mindennel kibékülve jön le a hegyről (Búzaérő körte); az öreg Szente az állandó pörölések után megbékélt, bölcs arccal kanalazza a mérgezett levest, ha már „sehol sem talál az ember békességet” (Vacsora); a piacozásba, munkába belerokkanó anya, a keresztapa csézáján végrendelkező Csanaki néni (A másfelé bámuló Isten). És az apa! Külön kápolnácskában. A keménység, hallgatagság alatt

jóság, bölcs józanság rejtezik. Szinte minden apafigurában valami ott van belőle. Az iskola a magasban életismeretre tanít, több tankönyvnyi akkumulálódik a kisfiúba. Megindító vallomással zárul a novella az édesapáról, a fő bizodalomról „Űjra elfogta a véghetetlen bizalom. És szerette volna a bakancsát megkerülni. Bakancsát, cejgnadrágját, és egyre szűkülő körbe zárni a látható istenséget.”

Az apa-fiú viszony centrális értékei: a bizalom és szeretet. A bizalom erkölcsi önérték, az ember egészére irányul, nem pusztán a személyes vonatkozásra (Csui, Vidéki megállónál, Isten teremtményei, Pajkoskodó k stb.). Ez a viszony az írónál a harmonikus emberi kapcsolat modellje, anélkül, hogy példázattá válna. Ezzel párhuzamban tűnik fel, hogy a szerelem, mint az intimszféra értékkiteljesítésének lehetősége mennyivel kisebb szerepet kap. Nemcsak témaválasztásával egyedülálló a kötetben a Varázslat kertje: szemérmes játék, derű, a szerelem születése. A zárt törvényű, erkölcsű világból való kitörés esélyét is nyújtaná a szerelem, de nem... Bujtor Sanyi, a Nászéjszaka vőlegénye alulmarad szerelmével, zokogó engedelmességgel fogadja el a kényszerű- nászt.

Fájdalmasabb a kisfiúk sírása az első vereségben (Csui, Az a délelőtt, Isten teremtményei). Tündéri vágyak, csírák feszülnek az „ahogy van”-nak egy magasabb minőségű életért.

Egy magánlevél is bekerült a kötetbe. Legszívesebben idemásolnám az egészet! Egy vadászatkor a rosszul meglőtt, sebesült fácántyúkot szárnyaival takargató fácánka'kas nézett szembe az íróval: „Pajtás, ezen a napon is sokat változtam; az ember világképének alakulása igen apró - de döntő - mozzanatokon múlik. (...) Tizenöt éve ennek. Tizenöt éve nem felejtem el azt a fácánkakast. Csodálatos helytállás volt az emberszörnyeteggel szemben, legalább abban a pillanatban. Igen keményen elgondolkodtam. Tudod, mikor az ember sokáig egy helyre néz. A Fontosat, a Lényeget láttam ott az erdei nyiladékban."

(Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979-)MÉSZÁROS SÁNDOR

80