Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 4. szám - Király Erzsébet - Kovács Sándor Iván: Zrínyi Rómában

KIRÁLY ERZSÉBET—KOVÁCS SÁNDOR IVÁN: Zrínyi Rómában Zrínyi Miklós 1636. évi nyolchónapos olaszországi tanulmányútja a XVII. század legnagyobb szabású magyar főúri peregrinációja, ráadásul az életműben is maradtak nyomai; ehhez képest mégis keveset mondott eddig róla a Zrínyi­kutatás. 1. A külföldi tanulmányút az ifjak nevelésének régi hasznos eszköze. Az uta­zás a XVI. században már tudmány és művészet volt, kodifikált szabályok sze­rint történt. Francis Bacon 1597-ben megjelent Esszéinek, egyike Az utazásról szól, s itt többek között leszögezi, hogy a fiatal peregrinusok nevelők felügyelete alatt utazzanak, és útjuk során vezessenek naplót. Részletesen felsorolja, mi min­dent kell megfigyelniük, s kívánatosnak tartja azt is, hogy az utazó „vigyen ma­gával valamilyen térképet vagy útikönyvet annak az országnak a leírásával, aho­vá utazik”, hogy abból megfelelően tájékozódhasson. Az itáliai utazások szabá­lyait a nagy németalföldi tudós, Justus Lipsius már tíz évvel korábban rögzítette egy rendkívül népszerűvé vált, több nyelvre lefordított latin levélben (Epistola de peregrinatione italica, 1587). Lipsius utazástana a hasznosság (utilitas) és a gyönyörűség (voluptas) horatiusi elvére épül, s az itáliai utazás értelmét abban látja, hogy e csodálatos ország ókori emlékei, dicső szellemisége és mai látvá­nyosságai helyesen, azaz erkölcsösen szolgálják az ifjú elmék épülését. Lipsius — aki maga is járt Itáliában, és később könyvet írt Róma nagyságáról — először az antik emlékekkel (de rossz erkölcsökkel) teli ősi Róma meglátását tanácsolta. Ezután következzék a gyönyörű Nápoly; majd a romlatlan nyelvű, jó éghajlatú és erkölcsű Toscana: Firenze, s még inkább Siena; később a tudós és nyájas Bo­logna meg Padova; aztán a tenger királynő-városa: Velence; végezetül a hatal­mas Milánó. Lipsius fiatal magyarországi híve, Forgách Mihály már 1587-ben visszhan­gozza egy latin értekezésben a lipsiusi utazási elveket (Oratio de peregrinatione), s olaszországi peregrinációja során maga is úgy utazott Rómából Nápolyba, ahogy

Next

/
Thumbnails
Contents