Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 3. szám - Babits leveled anyjához (1938-1941.) közli: Vendel-Mohay Lajosné
törődik már semmivel és senkivel. Borzasztóan le van fogyva, s most már január óta csak annyira kel fel, az ágyból, mig rendbehozzuk, ide hordszéken hozták fel. Én itt a hat hét alatt teljesen egyedül voltam vele, Ildikót Pesten intézetbe kellett adnom, s már nemcsak ápolónői, de szinte orvosi munkát is végzek, sebét kötözöm, injekciót adok és majd megszakad a szivem, ahogy szenvedését látom tehetetlenül. S milyen szelíden tűr! Anyika tudja, kis dolgokban milyen kényes és érzékeny volt, most olyan türelmes, olyan jó, mint egy szent. Nekem ez talán még borzasztóbb, mintha szekáns és követelődző volna, folyton sir szegény és keresztet vet — Anyika, annyi év borzalma után csak azt csodálom, hogy még nem tébolyodtam meg egészen! Pedig neki tulajdonképpen nincs semmi életveszélyes baja, de a sokféle gyötrelem aláásták erejét és életkedvét, és hát nem lehet csodálni, ha ilyen embertelen állapotban nincs kedve már élni szegénynek. Én egész nap nyugtatom és vigasztalom, s mikor már én sem bírom, együtt sírunk. S mindehhez a mai nehéz viszonyok, mennyi nehéz gondom van a beszerzéssel, hogy a neki szükséges vajat, csirkét, darát megszerezzem. Szegénykém csont és bőr, pedig annyi jó és nemes táplálékot kap, amivel más ember 80 kilóra hízna. Minden megmozdítható fillért felemészt a betegség, vagyont költők gyógyszerre, orvosra, s a betegszoba berendezési tárgyaira, mennyi minden keserves nyűg és baj és intéznivaló van rajtam nehéz nagy gondomon felül, el se mondhatom. Kedves Anyikám, úgy sajnálom, hogy ilyen szomorú dolgokkal kell [törlés] Anyikát is keserítenem, ezért is halogattam az írást, dehát gondolom, Anyikát mindenkép és legjobban érdekli Mihály állapota. Mihály biztosan örülne, ha Anyika ima neki, ámbár ö szegény már semminek se örül, ha meglát valakit, akit szeret, csak sírni kezd. Anyika ne említse ezt a levelet, ha ir, azt lehetne írni, hogy Györgyike Pesten hallotta, hogy Észtergomban vagyunk, s hogy Mihály a kezeléstől hamarosan jobban lesz. Ezt igazán lehet is remélni, hiszen a zsába gyógyítható, s ha ez nem lesz, a többi bajt mégis könnyebben bírja majd, fenn járhat, mint még tavaly, amikor lejárt a fürdőbe is. Én mindig remélem, hogy még talpra áll, annyiszor láttam már őt halálos rossz állapotban, és Isten segítségével mennyi nagy bajból kiláb olt, s teljesen egészséges lett. Ezt már nem lehet remélni sajnos, hogy teljesen rendbe jön, de legalább járhatna, beszélgethetne, olvashatna — Isten tálán még megadja ezt a kevés jót neki. Mihály a legjobb, legtisztább, legártatlanabb ember, olyan, mint egy kisfiú, sose bántott senkit, mért éppen ő szenved úgy, mint a pokolban! — Kedves Anyikám, be is fejezem, szaladok le Mihályhoz, a kórház mint egy szanatórium, szép és kedves, külön szobában fekszik, kerti ablaka van. Nekem külön nagy gond, hogy Ildikót el kellett eresztenem magam mellől, nagy költség is és nélküle teljesen elhagyatott vagyok. Szép nagy lány már, de még mindig nagyon pajkos és gyerekes. Anyikáék hogy vannak? Remélem, Anyika egészséges. Mihály tegnap egy kedves szép apácára azt mondta (illetve irta), hogy a Nennéhez hasonlít, sokat gondol ő Szekszárdra, gyerekkorára, minden szép elmúltra a borzasztó jelenben. Anyikám, remélem és Isten adja, hogy legközelebb már jobb híreket küldhessek! Nennének is minden jót kívánok, Anyikának sokszor, szeretettel csókolom kezeit Ilonka Levél, boríték nélkül. - Török Sophie tévesen írta a gyomorműtét idejét. 38
