Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 3. szám - Czakó Sándor: Évtizedek Bartók mellett
nagy hit és az igaz szeretet, amivel én azt akartam, hogy a kisgyerek az orvot keze által ne szenvedjen. SVÁJCBA is sokszor elutaztak. Nyaralni, szanatóriumba. Mi ilyenkor a Péterrel Szőllős pusztára mentünk, meg ilyenkor kaptuk meg a szabadságunkat is. Én tulajdonképpen a Péter dajkája voltam, de a Julissal, a szakácsnéval mindig váltogattuk egymást, és mindent kellett csinálni egymás helyett is. Azt még elmondom, hogy engemet tulajdonképpen a Ziegler Márta, a Bartók első felesége szerzett be a méltóságos úrékhoz. Én 1925-ben kerültem oda, akkor már a Pásztory Ditta volt Bartók felesége, de a Márta nagyon gondjukat viselte, ök nem haraggal váltak el. Nem is kell ide a harag szó, én is hogy mondhatom. .. Elmesélte a Ziegler Márta, hogy akkor, amikor volt a méltóságos úr és a Pásztory Ditta esküvője, akkor ő ott volt az ünnepi vacsorát elkészíteni, mikor aztán minden megvolt, elbúcsúztak szépen. Amikor a Péter mellé dajkát kerestek, akkor a Teiler Etelt kérdezte, Bartókék akkori szakácsát, hogy nem tudna-e valakit ajánlani. Az Etel is paksi volt, ő ajánlott engemet. De úgy, hogy Ziegler Márta is Pakson volt akkor, mert ő is Tolna megyei. Szekszárdról származott el, de itt a faluban maradtak ismerősei, hozzájuk jött le látogatóba. Így kerültem én a Bartók Béláékhoz. Hogy a sort még folytassam, akkor, amikor az Etel elment, én ajánlottam be a Karszt Julist, az unokatestvéremet helyébe, szakácsnak, ö aztán ott maradt egészen addig, amíg a méltóságos úrék Amerikába nem mentek. Ezerkilencszáznegyvenig. Mit is akartam mondani? Jól elkanyarodtunk... Ja azt, hogy amikor Svájcban voltak, a méltóságos asszony megírta, hogy mikor jönnek haza, meg addigra mit végezzünk el. De mindent nagyon apróra. A méltóságos úr meghagyta, hogy az íróasztalán soha ne takarítsak. A levélben meg volt írva, hogy minden rendben legyen. Az ő szobáját is ellepte a por, nem hagyhattam úgy. Mit ad Isten? Takarítás közben fellöktem az asztalán a tintatartót, és a tinta ráömlött a kottáira. Nagyon-nagyon megijedtem. Mikor hazajöttek, nem is mertem a méltóságos úr szeme elé kerülni. A feleségének mondtam el a történteket. Bartók mégiscsak hivatott. Legszívesebben elszöktem volna. „Lencsi kérem! Megmondtam magának, hogy az én íróasztalomon ne takarítson. Nem tartotta meg a tilalmat, most lám, megvan a kára. Szerencséje, hogy már elkészültek a másolatok. Különben tízezer koronát kellene fizetnie.” Koronát mondott vagy pengőt, nem tudom. Nem emlékszem az évszámra sem, de azt tudom, hogy akkor volt, amikor másodszor mentem vissza hozzájuk. Nem akkor, amikor azt a levelet küldték, ami még megvan. Hogy milyen kották voltak, azt sem tudom. Azokhoz egyáltalán nem értek. Biztosan nagyon fontos dolgok voltak, mert mérges volt a méltóságos úr. Aztán azért is fontosak lehettek, mert az Isten is úgy akarta, hogy megmaradjanak. NAGYON SOKFELÉ utaztak, meg mentek. Különösen a méltóságos úr. Hangversenyeket adott, meg hívták mindenféle ünnepségekre. Én nem nagyon tudom ezeket a dolgokat, de emlékszem, amikor először utazott Amerikába,1 meg azt is mondták, hogy megy a Szaharába,2 abba a nagy sivatagba. 1. 1927. december 12-én utazott Bartók első amerikai szereplésére. 2. 1932 márciusában volt Kairóban az arab zene kongresszusán. 12
