Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 2. szám - Szilágyi Miklós: Jegyzetek a paraszti emlékiratokból
A „szempontok”, jóllehet ezek éltetik a műfajt, igen-igen összekuszálódtak. Ami azt is jelenti, hogy sohasem tudhatja a jámbor olvasó, ha könyvvé szerkesztett paraszti emlékirattal találkozik: a példaként kiemelt valóban reprezentánsa-e a műfajnak, vagy valamilyen (külső, ún. magasabb!) „szempont” irányítja rá a figyelmet. Bajor Nagy Ernő a Szabad. Föld című hetilap pályázati felhívására írott négyszáznál több (!) emlékezésből választott ki huszonötöt (Életünk — történelem. Gondolat, 1978.). A terjedelmes kötet kedvező kritikai fogadtatása után ugyan kit érdekel, hogy milyen lehetett a többi (díjazható!) munka? Amit olvashatunk, néhány kivétellel, olyan „önéletrajz-vázlat”, melyet néprajzi érdekű információk, a világ változásaihoz fűzött értékelő-magyarázó reflexiók és apró sztorik dúsítanak. Az élettörténet, mint szerkezeti váz — másképp nem is lehet — magánérdekű információk halmaza: az önéletrajz sohasem — jó írónál sem — az eseménytörténet miatt „érdekes”. Erre a szerkezeti vázra felfűzött információk és többé-kevésbé kikerekített történetek hordoznák az általános érdekűt: a dokumentumértékűt. Ha nem lennének elnagyoltak, sebtében odavetettek. Ha az olvasónak (vajon csak a szakember olvasónak?) nem lenne olyan érzése, hogy ennyit én is tudok a régi cselédlakásokról, az aratásról, a lakodalomról. .. Akad azért olyan pályázó is, akit nem „zavartak” meg a szempontok. A szakályi Ékes János — pedig azzal is eldicsekszik, hogy 190 oldalon megírta már faluja történetét — élete nagy sztoriját: az I. világháborút meséli. Formailag „másképp”, szándéka szerint azonban ugyanúgy, mintha élőszóban mondaná: olyannyira „kalandosan”, hogy végül is mentegetőzik (azért a háború nem volt „majális”). Ami azóta történt, mindarról adatszerűén informál, de nincs róla „története”. Ami „van”, nem erény, ami „hiányzik”, nem hiba. Ugyan miért bírálnánk olyan fogalmazványok készítőit, akiknek „legtöbbje (a szerkesztő szavaival) utoljára az elemi iskola padjában tett eleget írásbeli feladatnak”? A paraszti emlékiratról, mint műfajról, szóltunk. A műfajról — ha van ilyen. Mert a régi paraszti élet néprajzi-szociológiai tényeiről azért még mindig A boldog ember-bői szerezhetjük a nekünk-is-fontos információkat! Vagy Tamási Árontól, Veres Pétertől, Szabó Páltól. És a mába érő közelmúltról: Csalog Zsolttól... A „néprajzi dokumentumként” született paraszti emlékiratok segítség nélkül csak nem akarnak esztétikai minőségűvé átlényegülni. 31
