Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 2. szám - N. Horváth Béla: József Attila folklórszemléletéhez

ra. A megkapó éneket „zengő” (fentebb stíl) öt „atyafi” (pej orativitás) áhítatát szinte dezavuálja a kegyetlenül valós kép: „Az öreg kapás az ólban ganét hány”. A sárga irka is groteszk szójáték. A sírva kántáló lompos tyúkok képe rávetül a betlehemesre, annál is inkább, mert a karácsonyi köszöntőket nevezték kántálóknak. Az egész papír-betlehem látvány, s a pálinkát nyakaló három királyok képe is jelzi a költői intenciót: a mintha és a valóság lényegi különbségét.

Hasonló, a látszatharmóniát szétfoszlató szándék a Betlehemi királyokban is megfigyelhető, hisz Gáspár afféle szegénylegényes, papellenes beköszöntővel kezdi:

Istenfia, jónapot, jónapot Nem vagyunk mi vén papok.

Ügy hallottuk, megszülettél, szegények királya lettél...

A vízkereszthez fűződő szokást, a háromkirály-járást, örökíti meg ez a vers, annak minden tartozékával. (Ld. ajándék, csillag.) A népszokás szolgálhatott alapul, hisz a folklórban vált Boldizsár „szerecsennyé” vagy a török idők óta törökké. Boldizsár komédiázása utal a népszokásban betöltött ilyen funkciójára is. A már elemzett laicizáló szándék figyelhető meg a következő két sor szóhasználatának alakulásában:

írül pirul Mária, Mária egész helyes kis mama...

A szövegváltozatokat összevetve láthatjuk, hogyan lesz a Boldogságos Szűz Anya helyén boldogságos kis mama, majd pedig a boldogságos helyett a hangulatilagritmikailag kevésbé szerencsés „egész helyes”. A boldog szó köznapitól eltérő vallásos jelentése szolgálhatott a korrekció okaként. Az elemzett művekben közös vonásként a laicizált vallásosságot, illetve a folklóradaptációt kívántuk felmutatni. Annyiban vélhetjük ezt szemléleti komponensnek, amennyiben a laicizáló szándék hozzátartozik a falu valóságos ábrázolásának programjához.

Népszokásokat örökít meg József Attila a Farsangi lakodalom, a Medvetánc című versekben, s a siratás, a siratóének megrázó motívumai jelennek meg a Kései sirató ban. Képkomponensként szokáselemek sorozatát mutathatjuk fel (gyerekjáték, vásár, közösségi szokások stb.). A szokás, mint a parasztság kultúrájának része, költészetében fontos szerepet játszik, de a szokáscselekményt, költészetet, szokáselemeket felhasználva is sajátosan József Attila-iak ezek a művek.

Faluképről, folklórszemléletről írtunk az előbbiekben. A falu, mint életszféra, a maga realitásában jelentkezik József Attila költészetében. Folklórszemléletének pedig mintegy szintézise rejtőzik Bálint Györgynek a Külvárosi éj című kötetről szóló megállapításában: „Ez persze nem az a bizonyos unalomig ismert ,népiesség’. (Különben is a nép soha nem lehet .népies’, József verseiből pedig a nép szól a maga hangján.) Ezekben a népies és nem ,népies’ versekben József Attila magyar formákhoz tér vissza és ezen a formanyelven keresztül modernet mond, sőt ha kell, még elvont is tud lenni (néha talán túl elvont)”.

23