Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1979 / 2. szám - Bárdosi Németh János: Versek
VADLUDAK Mindig valami fájó, misztikus érzés, amikor árnyatok elhúz szálló vadludak, néma, hús sereg, tán az elmúlást jelképezitek. Oly borzongató ék-vonalatok, ahogy a szürke égen szállatok, érzem, hogy tél jön, megdermed a föld, a lomb, a madár csöndben elköszönt. A pocsolyák is, mint az üvegek a metsző széltől összerepednek, vacog a bokor, meghúzza magát. Most lesz kietlen mező, pusztaság, csak a kóró és kukoricaszár csörög helyetted, énekes madár. KEZEMNEK ADJON Nem a szálló évekre gondolok, a bevégzetlen sürgető dolog izgat és hajtja erőmet tovább, hogy ne hagyjam a termésem sorát, aki egy ölnyit is begyüjtetlen hagy, nem érezhet szívében nyugalmat. Tiszta maradjon mögöttem a rend, melyet a fürjek éneke bezeng, engem se tépett, tomboló, szilaj, érezzem itt az este titka van, kezemnek adjon parolát meleg szelében a sürűdő rengeteg.
