Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1979 / 1. szám - Kaposvár és Sopron fényjelei (Csányi László)
zonyíték, hogy fiatal tehetség nem fog elkallódni Somogybán. Ilyen eredménnyel kevés megye dicsekedhet. Végezetül említsük meg a szép borítót és kifogástalan tipográfiát, ami Barabás Ferenc művészi munkája. A Soproni Füzetek 1978. című kiadványt, amit Sarkady Sándor szerkesztett, más szándék hozta létre. A remény, hogy „egy életképes sorozat első számát” jelentse ez a kiadvány, tulajdonképpen jellegét is meghatározta: bemutatni a mai Sopron minden alkotóját, függetlenül életkortól és elért művészi eredménytől. A körkép feltehetően teljes: Berecz Dezső 1894-ben született, Farkas András 1961-ben, tehát az életkort tekintve csaknem hét évtized áll a szerzők között, s a foglalkozási ágak is nagyon vegyesek, nyugdíjas tisztviselő, ügyvéd, munkás, tanár, diák mellett található üzletkötő és ÁFOR-dolgozó is. De épp ez a rokonszenves ebben az antológiában, mert gondolom mindenki, aki csak egyszer is érezte Sopronban a leírt szó bűvöletét, itt van, talán nem is hírért és dicsőségért fogott tollat, hanem mint Arany írja egyik levelében, „lelke nyugalmáért”, s a szerkesztőnek, Sarkady Sándornak, akit Jánosy István segített, csak egybe kellett fognia ezt a minden oldalról megnyilvánuló jószándékot. Ha a jövő útjai nem is lehetnek mindig világosak, arra föltétlenül jó ez az antológia, hogy néhány tehetséges fiatal itt látta meg először a nyilvánosság napvilágát. Somogybán a költőké az elsőség, emitt a képzőművészeké, ez kétségtelen. Nemcsak az ismert nevek miatt; úgy látszik, Sopron jótékony hatással van a festőkre, szobrászokra. Renner Kálmán, Sterbenz Károly. Sz. Egyed Emma, Szakái Ernő, Dohnál Tibor művészetét nem kell bemutatni, de a többiek is, ha ugyan még nem befutottak, de beérettek. A költők közül többnek hangja még mutál, de mikor ilyen sorokat olvasunk Kerék Imre Jégkorszak című versében: eszméletlenségig kopár ég Jégkorszak villámló-fehér ablakkeretnyi virradatban száműzött arcunk összeér tudjuk, hogy költő hangja szól. Sarkady Sándor kitűnő formaérzéke, mondanivalójának nemes pátosza, úgy gondolom, több figyelmet érdemel s a még egészen fiatal Surbán Zoltán versei is meggyőzően hatnak. A fiatal nemzedék tagjai közül a Dombóvárott letelepedett Drescher Attila, aztán Zentai László s a nagyon finom hangulatokra rezonáló Zsirai László ígéri a legtöbbet. A prózaírók közül a még diák Farkas András fiatalos fegyelmezetlenségével is nagyon rokonszenves, míg az antológia doyenje, Berecz Dezső megbízható realizmusával hat. Ám midőn az egyik novellában ilyen mondatokat olvasunk: „A keze automatikusan végigsimította a nő testét. Tapintószervei regisztrálták a gömbölyületeket”, akkor — miután az írás nem is lenne rossz — mégis csak föl kell rónunk a nagyobb műgond hiányát. Ez leginkább a folytatásra vonatkozik, amit a szerkesztővel és szerzőkkel együtt remélünk, bízva abban, hogy a rokonszenves csoportkép után egyre határozottabban rajzolódik ki a soproni írók arcéle. CSÁNYI LÁSZLÓ 80
