Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1979 / 1. szám - Sz. Bányai Irén: Egy fénykép a fehérterrorról

tobzódásának irracionális voltát kísérli meg költői módon — tehát emberileg felfoghatóan — értelmezni.

Az első, és a legfeltűnőbb ilyen elem, hogy a fiúnak terhes anyja helyett kellett meghalnia. A híresztelésnek semmi alapja nem volt: nemcsak a család tagjai mondták el, mások is tudtak róla, hogy a legkisebb fiú 1919-ben már hároméves volt. Mégis: annyira erősnek bizonyult ez a legendaelem, hogy a Tanácsköztársaság Tolna megyei mártírjairól szóló korábbi kiadványok is tényként közölték. Nem valóságelem tehát a „két embert még a fehérek sem akartak megölni” tartalmú magyarázat, hanem olyan legenda, mely a szekszárdi tömeges kivégzést „ellenpontozza”. Hiszen Szekszárdon Bertók Róbertnét terhesen végezték ki! Legenda: a minden áron gyilkolás, a vak bosszú tragikusan groteszk megfogalmazása. Mert milyen szemforgatóan hazug az a hatalom, mely nagylelkűen megkegyelmez az anyának — fia halála (ártatlan halála!) árán?

Legendaelem, Hunyadi László kivégzéséig nyomozható, az elkésett kegyelem is. Nem tudom (talán találhatnánk bizonyító forrást, de nincs jelentősége), kapott-e és visszatartott-e valamilyen táviratot a postamester. A mindkétszer — a fehér tisztek kivégzésekor is, Horváthék sietős kivégzésekor is — késve érkező távirat majdnem bizonyossá teszi: nem lehet valóságalapja a „felülről” jött, de helyben késleltetett kegyelemnek. Védekezés csupán ez a legenda a gyilkolás mechanizmusának irracionalizmusa ellen. Azt akarja elhitetni magával az ok—okozati viszonylatokban gondolkodó ember, hogy az „ítélet” megérthető az ismert szereplők szűk világának dimenzióiban.

Ahogyan az emlékezők elmondták, a „vörös szegfű”-motívum „érzelmi logikája” is egyértelmű. A kollektív emlékezet nem „összetévesztette” az ellenforradalmárt a forradalmárral, hanem egymásra „kopírozott” erős hagyományú virág- és színszimbolikát. Itt ugyanis nem az együttérzés, a részvét szimbóluma a virág, hanem a politikai hovatartozás színszimbólummal való kifejezője a vörös illetve a fehér. „Ha életedben nem voltál vörös, legyél halálod után” — mondotta az emlékezők szerint vagy az apa, vagy a fiú. Az emlékezők szerint mindkettőjük mondhatta: mindkettőjüknek csak ennyi lehet a bűne. Azt hiszem, soha sem fogjuk megtudni: valóban elhangzott-e ilyen mondat? A halálos ítélettel úgysem lehet ok—okozati öszefüggésben a vörös szegfű (vagy vörös rózsa, egy emlékező szerint vörös nyakkendő). Csak akkor lehet, ha a fehérrel azonosulók halottgyalázásnak minősítik a vörös virágot. De ez már a színek szimbolikus voltának mitizálása. Vagyis: a költői szférába emelt magyarázata valaminek, ami emberi ésszel felfoghatatlan.

26