Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1979 / 3. szám - Mészöly Miklós: Szárnyas lovak (Laczkó András)

amelyikben egy látvány (csoszogó öreg házaspár) „lejegyzésének” nehézségeiről beszélt: „Annyira megragadott a kép, hogy mikor írni próbáltam róluk, akaratlanul egy szűrő iktatódott közbe — a kamera... A nyíltan vagy kevésbé nyíltan jelentkező személyességem korlátozott és nem a kedvem szerint szabadított fél. S minthogy elsősorban a kép ragadott meg, hitelesebb csalásnak éreztem, ha engedem, hogy a kamera és a rendezés reális fikcióvá legyen! S ezzel a forma is kitalálta magát.” (Filmkultúra, 1973/3.). Hy módon Mészölynél a formának ábrázolásmódot meghatározó vagy alakító szerepe van, illetve ezzel együtt szemléletet hordozó jelentősége.

Indokolja ezek említését, hogy ez a gondolatkör érintőlegesen vagy középpontba állítva a Szárnyas lovak több írásában jelen van. Legerőteljesebben az Anno című novellában, amelynek alcíme utal arra, hogy Albumkép a régi időkből. A képszerűség mint formai elem nemcsak az előbbiek miatt érdemes a figyelemre; azért is, mert egyértelművé teszi, hogy Mészöly számára az egész és a rész ábrázol hatóságát és viszonyítását meghatározza. Az írót - a kötet tanúsága szerint - inkább a részek, a részletek rögzítése, alapos, átható megvilágítása foglalkoztatja. Az Annot úgy is kezdi, hogy Budát nehéz elképzelnünk 1689. október huszonharmadikán este, „de azért bizonyos részletek elég jól rögzíthetők”. Ebben a novellában kevésbé, de a Térkép Aliscáról vagy a Falusi terepismertetés című írásokban felismerhető gondként jelentkezett, hogy a mozaikokból összeáll-e az egész? Itt-ott úgy tűnik, hogy a részek aprólékos ismertetésében kevés a kötőanyag, az összetartó erő, s egy tabló helyett kis kockák sorozatát látja az olvasó. Ellenvethetjük persze azt, hogy a leírás ereje a részletekben van. Ám ha ezt az elvet megkíséreljük a Szárnyas lovak egészére vagy egyes darabjaira alkalmazni, akkor újabb, szemléleti kérdéssorozattal kerülünk szembe. Nézzünk néhány sort a Térkép Aliscáról szövegéből: „Később bonyolult számításokat végeznek matekórán, hogy mi a valószínűsége a Szekszárdon megfordult céhlegények számának, ha a különböző számadási eredményeket összehasonlítják; majd ugyanezeket a műveleteket a következő év diákjai is elvégzik. Figyelemre méltó, hogy soha nem jön ki ugyanaz az eredmény, hanem mindig más.” Az idézet akár pontos allúziónak vehető arra, hogy az írónak mennyire fontos a valóság és a képzelet arányosításának helyessége riportjaiban, dokumentumjellegű írásaiban és novelláiban egyaránt. Meg is jegyzi, hogy amit leír, azt úgy lehetne elképzelni, ahogyan a valóságban volt.

A tények, a látottak felidézéséből - a fentiek utalnak rá - szeretné kikapcsolni a személyességet. A tárgyilagosságra törekvés, a részletek pontos rajzolata, a tömör jellemzés, a lényeg feltárása dicséretes szándéka érvényre jutott a Szárnyas lovak ban. Ugyanakkor az sem hallgatható el, hogy a személyesség mindenáron való hátraszorítása egyik-másik írásban az eredményt szegényítette. Legfőképp a Falusi terepismertetésco. gondolok itt. Szociográfikus riport ez egy „elhanyagolt faluról”, ami éppen azért nem ad igazán mély élményt, megrázó képet, mert a tárgyilagos (már-már kívülálló) írást nem teszi megdöbbentő hitelűvé a személyes átéltség. A tízegynéhány család, amelyikről szó esik, külön-külön pillanatfelvétellel került egymás mellé.

A Riportok ban is háttérben marad az író, hagyja „hőseit” beszélni, lényeges vagy kevésbé lényeges, de mindenképpen kikívánkozó témákról. Itt az a vonzó, hogy a személyesség jegyeivel átitatott sorsvázlatokat ad. Ami persze távolról sem jelenti azt, hogy a személyiség foglalkoztatná. Még a felismerhetőbben önéletrajzi ihletettségű novelláiban sem. Kívülről, hideg objektivitással, csaknem tárgyként kezeli az emberi személyiséget. A Szenvtelen feljegyzések hasonlításra építettsége mutatja legjobban a tárgyiasításra törekvést (megjegyezve persze, hogy itt egy életfilozófiai tétel inspirálta, amely szerint a boldogság fontos eleme a hasonlítás gyönyörűsége). Egy tájrészlet és egy fiatal leánytest részeinek összevetése önmagában a tárgyiasító szemlélet megnyilatkozása. Jelzése ugyanakkor annak is, hogy az emberi én kiszolgáltatott, a romlásnak, természeti erőknek, az időnek.

Az előbbi mondatot persze némi fenntartással lehet csak elfogadni, hiszen a kötet több írásában konkrét hely és idő egyáltalán nem játszik szerepet. Sőt, az időből a felbonthatóság, a vissza- és az előrelépés korlátlansága foglalkoztatta a Szárnyas lovak egyes darabjaiban Mészölyt. Nem új vonás ez pályáján, inkább az előzőleg megtalált lehetőségek tágítása, egyénivé érlelése. Mészölyt régóta izgatja az „idő problémája”, már a Pontos történetek, útközben, a Saulus, az Alakulások telítve voltak a kronológiai folytonosság tagadásával, illetve az időrenden alapuló ábrázolás jelentőségének megkérdőjelezésével. Kritikusai rá-75