Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1979 / 3. szám - Egy tolnai halász mondja - lejegyezte: Szilágyi Miklós
— Jól van, beledugom — mondom — de tegyen oda egy táblát, hogy veszélyes. Nehogy itt elkezdjenek csövet hurcolni! Majd ű telefonál, és tesz oda egy táblát. Nem tett oda táblát... Telefonáltak, másnap gyüttek a tűzszerészek: hol van ez a dolog? Mondom: — Ott van a csőbe, beledugtam a csőbe. — Hozzam ide ... — Hát — mondom — most én hozzam ide? Nem hozom ide! De: hozzam ide! Megint sajnos, ki kellett húzni a csőbül, és vittem. — Ne lefelé tartsam, hanem fölfelé, mint egy virágcsokrot! Mondom: — Mér? Idáig körülhurcoltam az egész telepen . . . Bent ült egy tűzszerész a kocsiban, annak oda köllött adni. Azt mondja a másik: — Tudja maga mi ez? Mondom: — Tudja a fene. Egy fausz-lövedék, azt hallottam . . . — Ebbe van egy kis rugó — azt mondja — ha maga lefelé tartja, ez a rugó kiakad. Abba a pillanatba magának vége! Mondom: Én nem ismerem, katona nem vótam, mit tudom én mi ez? Ha katona lettem vóna, meg se mertem vóna tán fogni. De így, tudatlan fejjel?! így vótam a búvároknál. De ezt meguntam, mer’ tönkreteszi a szívemet is, meg féltem nagyon ezektűi a bombáktúl. Mondom: kilépek, elmegyek a halászokho, vissza. 52-be, augusztusba, hazagyüttem. Mingyán felvettek tagnak. Ismert mindenki. És azúta a szövetkezetnek a tagja vótam egész 73 szeptemberig. így tőtt el az életem. Lejegyezte: SZILÁGYI MIKLÓS 7°
