Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1979 / 1. szám - Sz. Bányai Irén: Egy fénykép a fehérterrorról

Nem a legközelebbi hozzátartozók mindig jellemző, emberileg nagyon is megérthető elfogultsága, ha 60 év eltelte után, a szörnyű tragédia nyomasztó árnyékában megöregedve, apjuk és bátyjuk ártatlanságát hangsúlyozzák. Ha a rendelkezésre álló adatok alapján sorra vesszük mindazt, amit a Horthy-rendszer osztálybírósága bűnnek tekintett; ami miatt elítélte a Tanácsköztársaság tisztségviselőit, akkor sem találhatunk semmiféle „bűnre”. Hiszen a három kivégzett valóban nem volt a helyi vezetés első vonalában.

Horváth János már a háború előtt szervezett munkás volt, tagja a szociáldemokrata pártnak. Hadifogolyként a szovjetoroszországi forradalmi harcokban is részt vett, de arra semmiféle bizonyítékunk nincs, hogy képzett bolsevikként, kommunista meggyőződésű vezetőként érkezett volna haza. A Tanácsköztársaság hónapjaiban részt vett a helyi tanács szervezésében és munkájában, de nem volt tagja a (3, illetve 5 tagú) községi direktóriumnak. Fiáról csak annyit mondanak a krónikák, hogy a direktórium aktivistájaként dolgozott. Farkas Józsefet, aki eredetileg hajós, s valószínűleg szintén szervezett munkás volt, a helyi tanácshatalom azzal bízta meg, hogy az elmenekült postafőnök helyett lássa el a postamesteri teendőket. Egyiküknek sem volt tehát olyan tisztsége, mely meghatározó jelentőségű lehetett az események alakulásában.

Csak arra következtethetünk, hogy a hármas kivégzés a június 22—25. közötti Tolna megyei ellenforradalmi lázadással, annak leverésével lehet kapcsolatban. A Duna melléki ellenforradalom kirobbanásának gazdasági és politikai okait már tisztázta a történeti kutatás. Ezeknek az eredményeknek a felidézése most nem látszik szükségesnek. Arra kell csupán utalnunk, hogy a mozgalom vezetői mindenütt a közép- és gazdagparasztság, illetve a tartalékos és tényleges katonatisztek közül kerültek ki. így volt ez Bogyiszlón, ahol dr. Baranyai László, és Faddon is, ahol Vass József volt tisztek álltak a felkelés élére, és vonultak a felfegyverzett parasztokkal Tolnára.

A tolnai eseményeket az Igazság című lap július 11-i száma így foglalta össze: „ . . . 23-án reggel mintegy 25 emberből álló csapattal benyomultak a laktanyába és az ott alvó vörös őröket megtámadták és lefegyverezték. Derék vörös őreink még fegyverhez sem nyúlhattak, máris sortüzet adtak rájuk, miközben négy meghalt és egy megsebesült.” Ezt követően elfoglalták a községházát, a postát, a helyi vezetőket elfogták, visszaállították a volt községi elöljáróságot, majd fegyveresen tovább vonultak Szekszárd felé.

A forradalmi erők néhány nap alatt leverték a lázadást. Tolna megyében is, ugyanúgy, mint a Duna—Tisza közén, a felelősségre vonó eljárások formái közül a törvényszéki ítélkezés és a hadisarc kivetése volt általános. Tolnán a rögtönítélő forradalmi törvényszék két személyre — a bogyiszlói és a faddi lázadás helyi vezetőire — mondott ki halálos ítéletet, s az ítéletet végre is hajtották.

Az semmilyen forrással nem igazolható, hogy Horváth Jánosnak, fiának és Farkas Józsefnek valamilyen szerepe lett volna a halálos ítéletek meghozatalában. Jellemző, hogy ezt még az a Fekete Ágoston sem állítja, aki a katolikus plébánia História Domusában a maga ellenforradalmi szerepét hangsúlyozva és a „vörös rémuralom” napjait a végletekig elferdítve számol be az ellenforradalom napjairól és a forradalmi törvényszék ítéletéről. Megemlíti ugyan Horváth János nevét, de nem a tárgyalásról írva. Amikor a halálra ítélt Baranyai dr. könyörgését rész-21