Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1979 / 2. szám - Gál István: Szilasi Vilmos, Babits filozófus barátja

nagyon szeretett volna Husserl és Heidegger utódja lenni), nekem ajánlotta föl a filozófiai tanszéket. El fogom fogadni bizonyos föltételek mellett. Tartozom ezzel annak a bizalomnak, amellyel az egész filozófiai közvélemény — a francia is —, engem tekint két elődöm természetes utódjának.” (Szilasi levele Bernáth Aurélhoz; 1947. július 30. Bernáth Aurél tulajdona.) „Súlyos feladat Husserl és Heidegger örökét betöltenem, főleg miután a hagyományok tisztelői az egész világból jönnek ide abban a hitben, hogy itt hallhatják meg az autentikus tanokat az ortodox fenomenológiából és egzisztenciális filozófiából.” (Szilasi levele Basch Lóránthoz, 1947. november 8.)

1947. őszén így a freiburgi Albert Ludwig egyetem filozófiai tanszékén Heidegger utóda, 1956-ban nyilvános rendes tanára, 1959-ben pedig az egyetem filozófiai szemináriumának igazgatója lett. Az Internationale Vereinigung für Rechts- und Sozialphilosophie, a jogfilozófusok nemzetközi egyesületének második elnökeként halt meg 1966-ban. Husserl és Heidegger elméletét továbbfejlesztette, tudományos munkásságában a filozófia és a természettudományok egységének hirdetője volt. Hatását, népszerűségét a tiszteletére kiadott emlékkönyv magas színvonala mutatja leginkább.

KETTŐS ARCKÉP, BABITS ÉS SZILASI BARÁTSÁGA

Babits és Szilasi barátságáról, kettejük ellenkező és épp ezért egymást kiegészítő természetéről Déry Tibor ad jó jellemzést:

„Kettejük együttlétének egyszer voltam tanúja, ha jól emlékszem Feldafingban... A két férfi együtteséről azt hiszem, megbízható emlékem maradt. Mozgófénykép alakjában tapadt meg tisztelettudó emlékezetemben; mindketten idősebbek voltak nálam, sokkalta műveltebbek, gondolkodásban edzettebbek, jártasabbak is abban, hogy megközelítő pontossággal szavakra fordítsák le azt, ami bennük gondolkodásban végbemegy. Két jelentős fej nézett szembe egymással, arcvonásaik játékával is megismételve gondolataikat. Ritka látvány: két elme működésének ily kifejező, szemmel követhető ütközése.” (ítélet nincs, 494. 1.)

Déry meggyőzően eleveníti meg Szilasit, akivel élete során oly sokat volt együtt, nemcsak mint rokonával, de mint általa igen nagyra becsült szellemi emberrel is: „Termetre is a legmagasabb közülük (testvérei közül ti.) nem philoszi testalkat, öregkorára is hosszú léptű, erélyes, kisportolt mozgású, de hatalmas homlokkal kék szeme fölött; fejformájával, kicsiny, de hajlott orrával, keskeny ajkaival az öreg Adenauer közismert képeire emlékeztet.” (ítélet nincs, 483. 1.) „Ritka gesztusú ember, a gondolkodást arcának egy hatalmas szoborszerű pózával fejezte ki, hitelesebben, mint Rodin »Gondolkodó« szobra: állát jobb kezének ujjaival átkulcsolva tenyerébe támasztotta, s merőn maga elé nézett: kék szemének párás sugárzása — különös bandzsít ás! —, kifelé fénylett, de befelé iránytűt. Oly rendkívüli elvont erővel tekintett agysejtjeibe, mintha szemmel, követhetné vajúdásukat, s gondolataiknak sorozatos születését, összeszorított keskeny ajkainak csöndje, mely világrajövetelüket kísérte, a metamorfózis izgalma: a gondolat testté: nyelvvé válása. Mert fogalmakban gondolkodott, nem szavakban.” (ítélet nincs, 495. 1.) „Mesterségem sok olyan ember köti