Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1978 / 1. szám - Kisasszondy Éva: Bezerédj István példája

módjaiban volt eltérés. 1790-ben még csak annyit sikerült elérni, hogy törvénybe iktatták: az iskolákban a magyar nyelvet is fogják tanítani. 1792-ben a magyar nyelvet rendes tantárgynak mondták ki. 1805-ben a törvényhatóságok a nyelv használatára nézve saját ügyeik intézésében szabad kezet kaptak. Tolna vármegye például 1807-től magyar nyelven intézte az ügyeit. Az 1808-as múzeumi, az 1825-ös akadémiai törvény mind a magyar nyelv terjesztését segítette. 1830-ban kimondták, hogy közhivatalokba csak magyarul tudók léphessenek. A nyelv ügye elvi, politikai kérdés volt, a nemzeti, állami függetlenség kivívásának egyik állomása. Bezerédj a következőket írta Csapó Dánielnek 1835. december 7;én: „A magyar nyelvre nézve oly nagy cél forog fenn, hogy annak elérésére nézve vaTcF mit merészelni és szerencsére kitenni méltó, sőt szükséges, mert merénlet nélkül nem is igen nyer az ember.” Az 1832—36-os országgyűlésen a haladó nemesség annyit tudott kiharcolni, hogy a törvények nyelve magyar lett. Bezerédj az 1836. február 20-i kerületi ülésen kijelentette: „soha meg nem nyugszom, még meg nem adatik minden, mit a magyar nyelv jussa s a nemzetiség érdeke kíván”. Az 1836. április 24-i országos ülésen a törvényhatóságokhoz fordult a nyelv ügyében, és cselekvésre szólította fel őket: „itt vagyon az idő, melyben a nemzet nem fogja engedni, hogy a hazai nyelveli élés szent és eltulajdoníthatatlan jussai bármi által is elzárassanak, és fogja minden törvényhatóság, minden testezet, minden egyes polgár ismerni és teljesíteni azt, mivel a nemzeti életnek és becsületnek e részben tartozik.” S Bezerédj nemcsak beszélt a nyelvről, a közművelődésről és közoktatásról, hanem feleségével, Amáliával együtt Hidján az országban az elsők között kisdedóvó intézetet hoztak létre. A tolnai óvóképző megalapításában is jelentős szerepet vállaltak, a szekszárdi óvodát is ők sugalmazták. Bezerédj tervezetet dolgozott ki a tanítók helyzetének javítására, a közoktatás fejlesztésére. Pártolta a magyar színészetet. Támogatta Garay Jánost költői és hírlapírói pályáján. Az 1844-es országgyűlésen, amikor a nyelv ügye ismét előtérbe került, teljes szónoki képességét felhasználva harcolt a győzelemért. Ekkor mondta: „nemzetiség nélkül felvirágzást, boldogságot várni annyi, mint föld nélkül gyümölcsöt reményleni.” Az 1844. II. te. értelmében a magyar nyelv hivatalos államnyelv lett. Bezerédj ezzel nem tekintette befejezettnek a harcot. Továbbra is a magyar kultúra emelését sürgette. Követi végjelentésében a következőket írta: „szükséges s éppen most legszükségesebb, hogy a magyar szónak és annak, miből az ered, s amit az csak kifejez, t. i. a magyar eszmének, lelkületnek, életnek mívelését jóvá, igazzá, széppé kiképzését minden hazafi bárminő légyen köre, helyzete, fő feladatának, kötelességének ismerje.” Ezért kér mindenkit, hogy vagyonához mérten támogassa ezt az ügyet. „Es íme a népnevelésnek minden tekintetben oly üdvös és szent ügye nemzeti nyelvünk és nemzetiségünk emelésére is mindenkinek a legjobb alkalmat nyújtja; azoktól kezdve, kiknek hogy gyermekeiket iskolába járathassák s ezzel ő bennük a magyar hazának basznosb, méltóbb polgárokat nevelhessenek, táplálás és ruházatjokbeli első szükségeiktől kell elfogulok a költséget, azon hatalmasokig, kik tágas uradalmaikban falusi és felsöbbrendü iskolákat alapíthatnak — mindenki ezek közül a népnevelés üdvös mezején anyanyelvűnk iránt szent kötelességét legkönnyebben és leghatályosabban teljesítheti.”

Bezerédj közszereplésének első pillanatától kezdve a jobbágyfelszabadításért harcolt. A jobbágy szabad birtokbírhatási jogát követelte, melyet kötelező

64