Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1978 / 1. szám - Újvári Lajos: Vilma néni, a tudós asszony

kei szunnyadnak. A legszerencsésebb alkalom, hogy halljam tőle a „nagy idő elintésének” varázs-igéit.

Görgeteg jő — mondom —, s mindjárt itt a nagy idő! Intse el drága Vilma néni közeliinkből ezt a rettenetes vihart!

Szaporán veti a keresztet magára, meg az ajtó felé, szembefordulva a zivatarral és eleinte mormolja, majd egyre erősödő hanggal recitálja;

Nagyhatalmú Űristen, ki mind az égen

Mind a fődön megmutatod a te hatalmasságodat,

Midőn a felhőkből adott szózatoddal A fődet megrendíted, nagy hegyeket megindítod,

Villámlásokkal, fergetegekkel s mennydörgésekkel A bűnösöket megrettented,

Alázatosan kérünk;

A mostani veszedelemtől,

Mennykőtől, égi háborútól, küessőtől,

A teljes szentháromság őröjzön meg münköt,

A szentlélek ereje oltalmazzon meg műnk ít.

Hazánkot, határainkot és minden mozgó állatainkat A szentlélek Űr isten vüselje gondunkot! . . .

Űjra csak veti majd előkeresi botját s azzal hasít kereszteket a levegőben . . .

Menj el, menj el magos kősziklákra,

Hasztalan hellyekre, hol madár se jár,

Hol fekete kutyák nem ugatnak,

Hol kovászos kenyérvei nem élnek s nem es igen akarnak ...”

Hirtelen visszafordul, mint a szertartást bevégzett sámán, és a kályha melletti kis székre rogy. Szótlanul gubbaszt ott percekig imbolygó fejjel, felső testét előre-hátra hintáztatva, düledezőfélben, kortól és előbbi buzgólkodásától kimerültén.

Odakinn lassan alábbhagy az égzengés, elcsendesedik az előbbi tombolás, s Vilma néni megkönnyebbült sóhajtással nyugtázza hasznos imádságának hatásos varázserejét...

De olvassuk most ismét Sándor fiának levelét együtt.

„ ... igj8 telének Karácsony estéjén édesanyám hazajött miséről a Lókról s apám nagyapámval s valami palánkai barátjaival egész napon átal csak ittak. Főztek vöt vaj húsz liter pályinkát s azt essze-vissza itták azzal a húsz liter borral, amit előző napon hoztak s hát úgy megrészegedtek, hogy nem tudták melyik a jobb kezik s melfik a bal?

Karácsonyi ünnepségre kellett volna menni s édesanyám felkötött valami ulyan bársony ruvát, ami még leány korától vót. No osztág ebbe apám belekötött, hogy azt föl ne kösse, mert azt a latrai vették, akikkel együtt hált vót s e helybe szinte szíven akarta szúrni anyámot. Ma es látom, ahogy anyám derékon ölelte s apám meg taszította el magától, hogy szúrja szivén. Mert nem a hátába akarta

54