Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1978 / 1. szám - Újvári Lajos: Vilma néni, a tudós asszony

ÚJVÁRI LAJOS: Vilma néni, a tudós asszony Soha nem marad el tőlem ... Oly szerződést kötött vélem S ott a búval tanálkoztam Tegnap a Gyimesben jártam Hallgatom most is e szomorú keservest, s közben Vilma nénire, messzihalt kedves nénémre emlékezem, aki már életében halhatatlanná állandósult bennem. Sok esztendős gyimesvölgyi gyűjtőútjaim leggazdagabb élményével ajándékozott meg ő. Közel másfél évtizede kutatom s próbálom — mindmáig sikertelenül — megfejteni varázsának titkát. Hányszor kezdtem belé elválásaink után, hogy élményeim friss és még fényes mozaiklapjaiból azon melegében összerakjam em­beri karakterének és áldott lelkének végleges alakját. Olyannak szerettem volna megrajzolni, amilyennek ismertem, s amilyenné magamban kialakult. Ám a gya­korta ismétlődő együttlétek mindig újabb élményeket kínáltak, s e találkozások állandóan módosították, retusálták és sűrűén átrajzolták, ugyanakkor árnyalták is a belém rögzített képét. így változott hát évenként, akár a felhők járása vagy mint a patakcsobogás a múló időben. Most, hogy a zárómondatot a sors, s mindannyiunk közös hóhéra, a halál reá bénította, nyugodtabban szólhatok fe­lőle. Élete ellobbanásával lett befejezett, egész és kerek. Gyakorta eltűnődöm, mi lappanghatott nyomorúságokkal teli élete: sok ezer egyhangú és keservekkel átszőtt hétköznapjának felszíne alatt? Miképpen vonszolta apró csontú, vézna kis testét a napi puliszkán több mint nyolc évti­zed súlyos terheivel a vállán, és megfejthetetlen, bonyolult és nehéz sorsát a lelkében? Ráncokkal szabdalt homloka mögött, kicsi koponyájában monumen­tális térfogatú agy munkált, melyet nem roncsolt szét hosszú életében nyomor, szegénység, és töméntelen csalódás; elfért abban hagyományvilágunk sok ékes csodája. Régi nyelvünk archaikus ízeitől fényes mondatai, úgy vélem, utolsó eszmélkedésemig hűségesen elkísérnek. Kifogyhatatlan bőséggel áradt szájából — kéretlenül is, boldogítóan — a dal, komor ballada, csúfolódó versike, lako­dalmi ujjogató, táncszó. Mesélő kedvvel vezetett a mítosz rengetegébe; megkö­vült imádságait legkitűnőbb előadóművészeink tűzik műsorukra, jó pár nyom-46

Next

/
Thumbnails
Contents