Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1978 / 1. szám - Csuka Zoltán: A sztrugai költői esték - tizenhatodszor

Montalo, a chilei Pablo Neruda, a szovjet Bulat Okodzsava és Rozsdesztvenszkij, valamint a jugoszláv Mák Dizdaf és Miodrag Pavlovié.

Régebben a jelenlévő költők közül választott a zsűri, néhány év óta azonban már előre megválasztották az aranykoszorúsokat, mint a francia Guillevic esetében, idén pedig a svéd Artur Lundkvist. Az idei évben azonban hiába ült össze az ohridi Szent Szófia székesegyházban, hogy tanúja legyen az ünnepélyes jelenetnek, amikor Lundkvist az aranykoszorút átveszi; a díjazott betegségére való hivatkozással nem jelent meg, és a közönség csupán a makedónra fordított verseinek előadásával volt kénytelen megelégedni. így tehát — legalábbis ez a hír járja — a jövőben visszatérnek a régi szokáshoz, hogy csak megjelent kiválók közül választanak. Egyébként Artur Lundkvist költői képét az idén Ante Popovski, makedón poéta rajzolta meg.

Eddig minden évben mintegy százötven—kétszáz költő jelent meg Jugoszláviából, mintegy 25—30 külföldről. A sztrugai költői esték vezetősége azonban tervbe vette, hogy a világ valamennyi országát meghívja erre a mindenképp nagyszerű ünnepségre. Ezáltal azt szeretné elérni, hogy ez a kis lélekszámú nép az egész világ valamennyi kicsiny és nagy nemzetének egységes megnyilvánulása legyen. Ehhez a gondolathoz csatlakozott egyébként a költők háromnapos tanácskozása is, amely a költészet igazi és jelentős hivatásának jelölte meg, hogy a költészet egyik legfontosabb feladata és célja az emberség legyen, amely az egész emberiség békéjének és megmenekülésének útja.

Az idén Magyarországról az ünnepségen csak ketten jelentünk meg; rajtam kívül még Ladányi Mihály Budapestről, aki már két év előtt is itt volt, és akkor fintoros versével nagy sikert aratott nemcsak Sztrugában, hanem a Szkopjében megrendezett záróünnepségen is. Az idén azonban nem maradhatott mindvégig az ünnepségen, mert a repülőtéren rejtélyes körülmények között eltűnt a bőröndje, és így — saját szavai szerint — mindössze „egy szál glóriában” maradt, s mivel megunta a mindennapos „nagymosást”, hosszas kutatás és utánjárás után kénytelen volt Belgrádba, majd Budapestre visszatérni.

így aztán a hídon sem vett részt a záróünnepségen, én azonban még elmondtam azt a versemet, amelyet, Paszkál Gilevszki makedónra fordított. Befejezésül hadd véssem itt fel, emlékezetül, ezt a sztrugai verset.

3»