Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 3. szám - Szilágyi Mihály: Egy szekszárdi kereskedőcsalád története
Az 1867-es esztendő gyökeres változást hozott a hazai zsidóság életében. Kimondták a törvény előtti egyenlőséget; a szabad lakhatás, ingatlanszerzés és hivatásválasztás korlátozásait pedig eltörölték. A zsidóság példátlan vehemenciával veti rá magát az újonnan megnyílt területekre. Számosán — köztük Pirnitzerék is — bámulatos gyorsasággal növelik vagyoni erejüket. 1869-ben Pirnitzer József és két fia — Antal és Lajos — „rőfös-divatáru társascéggé” nyilváníttatják üzletüket a törvényszéknél. Mivel a polgárosodó nemesség presztízs-listájának legalján állt a kereskedés és banktevékenység, a Pirnitzer-fiúk, majd unokák a velük született készségek és az üzlet alapítójától rájuk hagyományozott képességeik révén felismerték a hitelintézetekben rejlő lehetőségeket. A „fizetések szerény közvetítőiből” a századfordulón már a tőkés gazdasági élet szervezőivé válnak. Az 1846-ban megalakult Szekszárdi Takarékpénztár létrejöttében még semmi szerepük nincs, arról sem tudunk, hogy a többi szekszárdi kereskedő részt vett-e megalapításában. Az 1872-ben létrehozott Szekszárdi Népbank és az 1885-ben alapított Tolnamegyei Takarék és Hitelbank igazgatóságában már ott találjuk Pirnitzeréket. De ez még nem is az igazi bankártevékenységük, azt majd az egyik unoka viszi tökélyre. A cégalapító József mindvégig a pult mögött érezte magát biztonságban. Ötvenkét éven át volt az üzlet feje, még idős korában is élénk hajlongással és kézdörzsöléssel jött elő irodájából, ha valamelyik régi jó vevőjét látta a boltba lépni. Fiatal kora óta beidegzett jómodor jellemezte: mindig volt jó szava vevőihez, és a tágas, szépen berendezett boltjába félszegen beforduló vidékiek közül sokat odaszoktatott. Sajnos, nem maradt meg az a káté, melyet alkalmazottainak kezébe adott, hogy előírásai szerint viselkedjenek. Pozsgai Margit, az alkalmazottak közvetlen főnöke még fel tudta idézni annak a három évtizednek kereskedelmi etikáját, ami a cég munkáját áthatotta, ö is őrködött a tradíciók fölött, nevelte az alkalmazottakat, és tudatosította azt az elvet, hogy a megelégedett vevő a legjobb cégér. A múlt század utolsó negyedében a kapitalizmus új szükségleteket és új funkciókat teremtett. A változás a Pirnitzer-ivadékokat különbözőképpen orientálja. Egyéniségük és hajlamuk szerint igazodtak a megváltozott viszonyokhoz. A családfő továbbra is élvezni akarta a társadalmi megbecsülést, ezért kezében tartotta az 1890. április 24-én megnyílt, Garay-téri 12 kirakatos áruház (ma Otthon áruház) irányítását. Ügyelt arra, hogy a cég emblémájában meghirdetett „Pontosság, Figyelmesség és Jóindulat” szerint folyjék az üzletmenet. Manó fia is élete végéig kereskedő maradt, viszont Antal már belekóstolt a pénzüzletekbe is, Antal idősebbik fia, Gyula, pedig ízig-vérig bankár lett. A Pirnitzer-dinasztia két legmarkánsabb alakja a XX. században Ede és Gyula. Mindkettő Pirnitzer Antal fia. Pirnitzer Ede 1886-ban született Szekszárdon. Temesváron szerzett felsőfokú kereskedelmi képesítést; megtanulta a kereskedelmi levelezést, könyvvitelt, áruismeretet, és a német nyelvet. 1905-ben lépett be a céghez, majd évtizedeken át apja és nagybácsija oldalán cégtársként vezette az üzletet. Az első világháborúban főhadnagyi rangban szolgált. Ezzel azonban még nem vette be soraiba az úri középosztály, jóllehet az érettségi bizonyítvány és a katonai szolgálat kardbojtja feljogosította volna erre. A főhadnagyi rendfokozat önmagában véve is „úrrá” 42
