Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1978 / 3. szám - Szilágyi Mihály: Egy szekszárdi kereskedőcsalád története

felvételi rendjét. A helybéli zsidók érdekeit védve kikötötték, hogy idegen zsidók nem kereskedhetnek a város területén. Röviddel ezután már precedens is akadc.

1803 márciusában húsz zsidót elűztek, mert engedély nélkül tartózkodtak Bonyhádon, és ami ennél is nyomosabb ok: nem voltak fizető tagjai a hitközségnek. Abban az időben, amikor a zsidó csak megtűrt nép, a kamara szolgája volt, s a türelmi adó határozta meg állapotát, a hitközség jelentette az egyetlen érdekvédelmi szervezetet. Aki nem volt tagja ennek a szervezetnek, semmiféle védelmet nem élvezett.

Említésre méltó még az a bonyhádi szabályozás, hogy peres ügyekben első fórum a zsidó törvényszék, a fellebbezési fok a földesúrnál van. Ha a zsidó törvényszék határozatait valaki nem tartaná be, az uraságok hajdút bocsátanak rendelkezésre, hogy az deresre húzza a renitenskedőket.

Bonyhád jó ideig a Baranya megyére nyíló kereskedelmi kapuk egyike volt. Különösen vonatkozik ez a zsidók tevékenységére. Több mint húsz levél maradt fenn Mária Teréziától, amelyek a bonyhádi zsidó kereskedők baranyai letelepedésének engedélyeztetését szorgalmazták Baranya vármegye urainál. Végül is 1777-ben, annyi év hiábavaló küzdelme után, sikerült a sorompót felhúzni, és az időközben Bonyhádon letelepült zsidók rávetették magukat a baranyai piacokra. Az átjárás engedélyezését és — röviddel ezután — 1782. július 5-ét, Bonyhád mezővárosi rangra emelésének dátumát, tekinthetjük a kereskedelmi központtá alakulás nyitányának.

A polgárosodás jelei is akkor mutatkoznak. A II. József császár rendeletére készült első népszámlálás szerint Bonyhádon közel háromezer ember élt. Városi polgárnak számított az olyan iparos és kereskedő, aki háztulajdonnal rendelkezett. Ezek száma 38, de nem vették figyelembe azokat az iparosokat, akik mesterségüket csak idényszerűen űzték, és nem szerepelt a 63 zsidó kereskedő sem.

II. József rendeletének eleget téve a bonyhádi zsidóság megnyitotta a népiskolát, mely a kizárólag vallási ismereteket nyújtó chédertőX és jesivátói gyökeresen eltért, hiszen polgári ismereteket is nyújtott. Winkler Mihály bonyhádi r. k. plébános 1780-ban vezetett naplójában elismeréssel szól a zsidók nemrég épült kórházáról és szegényházáról, melyben az ellátatlanokról gondoskodnak. Bonyhád zsidó centrummá alakulásában tehát fontos szerepet játszottak a vallási és szociális vonatkozások. Kiváló rabbijaik voltak, és a hívek között is számosán kitűnő talmudismerők. Lőw Izrael személyében Baranya megye első főrabbija is Bonyhád szülötte, s a hitközségből számosán kerültek az ország különböző rabbiszékeibe.

A zsidó lakosság száma nőttön nő. A századfordulón már 300 fő 14 éven felüli férfi keresőt tartanak számon. Ötvennyolc kézműves (18 iparágban), százötvenkét kereskedő és hetvenkilenc egyéb foglalkozású él a mezőváros területén. Ez utóbbiak között van tizenkét tanító, két-két jegyző, tízparancsíró, kántor, betegápoló, négy-négy vízhordó, napszámos, kocsis, hat zenész, öt mutatványos. Egyesek mellékesen házasságközvetítéssel is foglalkoznak. Ilyennek tekinthetjük — többek között — Preisinger Dávidot, aki nemcsak a vallási ismereteket nyújtó elemi szintű chéderben tevékenykedett, hanem házasságközvetítéssel is foglalkozott. Választékos német nyelven írt leveleit rendszerint valamilyen talmudi probléma magyarázatával zárta, amihez ugyancsak jól értett.

37