Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1978 / 3. szám - Bencze László: A gobelin művésze

Milyen a nyelve? Hogyan kormányozza vele érzéseit, eszmélkedő gondolatait, életérzését? Elragadja-e pátosza, eufórikussá válik-e vallomása?

Már Ferenczy Károly, az apa, kitűnt alkotásaiban a mélyen érzés és a puritánul szólás sajátos ötvözetével. Erénnyé emelték, vagy megróni valóvá bélyegezték nála, mintha szándéka, és nem lényegének dolga lett volna az. „Előkelő”, „tartózkodó”, „hűvös”, s ki tudja hányféle jelzőt kapott még, holott csak szemérmes és mély volt, és ezért nem volt másmilyen. Noémi, e sajátos család női hajtása, már örökségként is kapta ezt a tartózkodó gyengédséget, s nő volta, világlátása, közlésének módja-milyensége, még jobban elkötelezte az érzés és a megjelenítés ilyesfajta ökonómiájára.

Szűkszavú? így igaz, de vajon helyes-e magában ez a megjelölés? Nagyvonalú is. Gyengéd is. Hát még?

Nézzük csak műveit. Nem ezt, vagy amazt: mindegyiket, vagy bármelyiket.

Úgy tűnik fel mind, mint valami parabola, tőmondat, alapigazság, a dekoratív szépség meggyőző köntösében. Szerkesztése világos, foltja mindig határozott. Az ember a tájban, mint egyik eleme annak. Az ember a táj előtt, domináns elemeként, határozott mondatként. Emberek szövedéke a tájban, egy uralkodó érzés kicsendüléseképpen. Táj, ember nélkül, emberi érzékenységgel. Tárgyak, virágok a tájban, az ember helyett, aki használja őket. Ember — vagy emberek — állatokkal, tájjal. Emberek tevékenységük jelképével, közömbös háttér előtt. De mindig együtt a természettel, mindig együtt — azaz ötvözötten — szimbolikus értelmükkel: képként, ha jelképként is. Ez szerkesztésének módja, nyelvtana. Költészetté a foltok ritmusával, arányításával, a felület festőién gyengéd valőr-viszonyainak zsongó megmozgatásával és koloritja melegségével emeli. Ahogyan az ősz van, a völgyben még virágok nyílnak nyelvtani valóságából a Alég nyílnak a völgyben a kerti virágok. Még zöldéi a nyárfa az ablak előtt költői igazsága lesz.

Eszközeihez meggondolva, óvatosan nyúl, nehogy a kifejezés tisztasága csorbát szenvedjen. Mondanivalója nem bonyolult, világosan kell tehát közölje, kevéssel a keveset, mélyet.

Derű s kolorit, egyszerűség, fegyelmezett forma s az anyag nagyfokú tisztelete jellemzi műves mérsékletét. Tegyük hozzá: szociális mondanivalóját is. El kellett végre érnünk ahhoz, hogy kimondjuk, mennyire mélyen szocialista Ferenczy Noémi művészete. Pedig mi sem áll tőle távolabb, mint hogy külsőségekben legyen az. Nála nem témára: tartalomra lép a kifejezés. Csak embert mond, de ez az ember mélyen szociális ember: derűs, nyugodt, alkotó, szemlélődő. A magasabbfokú ember hát az, akinek öröm és cél az alkotó tevékenység; ezt dicséri koloritja költői nyelvének gyengédsége, s az a nagyon mélyről jövő elragadtatottság, ami minden művéből szemérmesen sugárzik.

*

Nézzük: milyen jellemző egységekre bonthatjuk e folyton szövődő mű egészét? Milyen üteme volt ennek az életműnek napjainkig, s miféle jegyet mutatnak tartalmai fejlődésére?

18