Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 2. szám - Virág F. Éva: Nem lesz több boszorkány
a szerződéskötést követően egy-két hét múlva elhunyt. így a család — K-ék — ugyan nem tartották semeddig sem, de a ház mégis az övék lett. Később úgy értesülök, hogy formailag van ugyan keresnivalója M. néninek, de gyakorlatilag kilátástalan az ügye. Annál is inkább, mert K-ék azóta már át is alakították a régi házat, és M. néni ugyan miből kártalanítaná őket? Az apró öregasszony az udvaron kiabál: — Mit kellett elviselnem, semmiért! Legalább ebben az egyben legyen meg az igazam! * * * A falu N. nagyközség társközsége. A tanács titkárasszonya erőlteti az emlékezetét, végül legyint. Igen, ismeri az öregasszonyt, egy kézmozdulattal jelzi véleményét róla. Tavaly beállított egy kosár babbal, hogy adóba hozta. Meg is kérdezte, hogy hogyan képzeli? No igen, M. J-né hosszú életében akadt idő, amikor természetes dolog volt a természetbeni adózás, a jószomszédok „ártatlan” tréfájának is azért ült fel. Azok riasztották meg, hogy siessen a babbal N-re, mert megbüntetik. . . A tanácstitkárasszony igyekszik elhessegetni a felhőt, a néni rendszeres segélyezett, panasz, kérelem még sohasem érkezett tőle. A hajdani kisbíró bizalmas mosollyal közli, ő bizony sohasem utasította el Éva néni borát, amikor egyszer-egyszer betért — hivatalból a portájára. Meg a két fia is: amíg kicsik voltak, azok is utána rikoltották az utcán: boszorkány, boszorkány! Most meg már, hogy túlléptek a húszon, az egyik családot is alapított, csak nevetnek a dolgon. Nem tudom, mi lesz M. J-né sorsa. Az „ideális” megoldás az ő számára, a község lelkiismeretének is, az lenne, ha erőben, egészségben élne, amíg meg nem halna. Csakhogy más lehetőségek is elképzelhetőek. Kit nyugtat meg az a tudat, hogy egy kilencvenéves asszonyt elkerülnek az emberek, viszont gondozója híján — boszorkány sem lesz többet P-ben? 6?
