Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1978 / 2. szám - Virág F. Éva: Nem lesz több boszorkány

VIRÁG F. ÉVA: Nem lesz több boszorkány B-né, akiről most csak annyi érdekes, hogy szabad idejét helytörténeti ku­tatással tölti, egy nyári napon elindult P. községbe, hogy meglátogassa ottani rokonait. Az út egy részét gyalog tette meg, és ahogy bandukolt, meglátott egy sárga mellényes alakot. Azt gondolta, fiatalasszony, és mivel unatkozott, elha­tározta, beéri, megszólítja. Amikor a közelébe érkezett, már látta, éppen hogy nem fiatal. Az anyó szívesen szóba elegyedett vele, közölte, kilencvenéves, aztán el­mondta, hogy almát szedni volt. Az asszony már azt is különösnek érezte, hogy egy kilencvenéves öreg egy­magában jár a kertek alatt, azon még jobban elcsodálkozott, hogy dolgozik, pe­dig nemcsak a gyümölcsöt szokta egyedül megszedni, hanem szőlőt is művel, kacsákat is töm. Megkérdezte ugyan, hogy miért hárul rá mindez, hol vannak a hozzátartozói, de az anyó nem óhajtotta ezt a témát feszegetni, másról kezdett beszélni. B-né sem firtatta tovább a dolgot. Búcsúzáskor az apró termetű öregasszony megajándékozta néhány szem al­mával, és sokáig integetett még roggyant sövényű háza előtt. B-né nem sokáig tudta magában tartani a találkozást, előbb az almákat mutatta meg a rokonoknak, aztán kérdezősködött a néniről. Így tudta meg, hogy az öregasszonyt a faluban boszorkánynak tartják, és évtizedek óta számkivetetten él. Hogy rokonai nem tréfálnak, azt csak akkor hitte el, amikor óva intették, meg ne egye az almákat, nem tudhatja, milyen szerencsétlenséget hoz vele a fejére. Az asszony megrökönyödése érthető. Nálunk olyan mértékben felbomlott a paraszti hiedelemvilág, hogy hajla­mosak vagyunk azt gondolni, már nyomai sincsenek. A néprajzi gyűjtők meg­mondhatói, milyen nehéz erről a témáról szóra bírni azokat, akik hisznek: ma­guk is tudják, hogy magatartásukat nem fogadja el környezetük nagyobb fele, sem a társadalom. De előfordul, hogy ok és okozat összefüggését nem ismer­vén, vagy nem fogva fel a racionális magyarázatot, a hiedelemvilágból kölcsön­zik a kézenfekvő megoldást. 6?

Next

/
Thumbnails
Contents