Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 2. szám - El a pusztáról. Volt cselédek vallomása - Lejegyezte Sz. Bányai Irén
Amikor aztán visszajöttünk Döbröközbe, eljártam a vasútra meg az erdőgazdaságba, napszámba. Meg kepés arató vótam, masináltam. Valahogy csak megéltünk. Nem mentem többet a pusztára. Hanem nem sokan vótak olyanok, akik így házat tudtak venni! Csak az asszony segíthetett. Az ilyen helyen nem is az ember vót a gazda, hanem az asszony. Mert vót olyan cselédember is, aki a másik fertályig alig tudta kihúzni. De ha az asszony ügyes vót... Mászlonyba vót olyan cselédaszszony, amelyik 30 darab süldőt hajtott le Dombóvárra. Darabonként megvótak 50—60 kilósak. Meg ha vót tehene, abból is lehetett pénzelni. Az ilyenek azután jutottak valamire. 2. Én faluban vótam sokáig, nem szerettem azután a pusztán lakni. Keveselltem azt a keresetet. Ha én nem dógozom az uram mellett, azt mind megesszük, amit az uram keresett. A disznó, baromfi, kukorica valamit jelentett. Akik mindig cselédek vótak, azok azt szokták meg. Én mikor láttam anyadisznót, megvettem. Húsz darab malacunk vót, meg két darab marhánk, meg 500 forintunk. Veszünk akármilyen házat, eljövünk erről a sáros, mocskos pusztáról! Nem szerettem ott lakni. Én elmegyek — mondtam. Az uram nem akart jönni, mert azt hitte, máshol nem tud megélni, csak a pusztán. A harmadik osztályig Mágocson jártam iskolába, mert ott vót apám parádés kocsis. Két évnél tovább sohasem dolgozott egy uradalomba, mindig azt hitte, hogy a másiknál jobb lesz. Sose lett jobb. Fiatal korában cserepes vót. Amikor máshová ment az apám, engem ott hagytak a szüleim Mágocson. Egy bábosnénál hagytak, Lázárné vót a neve. Özvegyasszony vót, elkért. Két szoknyát kaptam tőle a két év alatt. Dógoztam neki, tanított főzni, sütöttük a bábot. Formából csináltuk. Szirup meg liszt, a szalagáli felfújta. Teknőbe dagasztotta. Egyik nap dagasztotta, másik nap sütötte. Vitte a búcsúkra, ott árulta. Akkor nyolc-kilenc éves vótam. Jártam vele én is, azért fogadott, hogy ne legyen maga. Én figyeltem, hogy oda ne égjen, meg én söpörgettem le a lisztet a bábokról. Amikor minden kész vót, én stószoltam; ráraktam szépen a deszkára. Két évig vótam ott. A szüleim meg sem látogattak. De én attól kezdve csak falun szerettem. Ezt a házat 1941-ben vettük, a háború alatt. Én szedtem össze az árát, én vótam nagyon rajta. Az ilyen az asszonyon múlott. Az asszony el tudott pocsékolni mindent. Lány koromban a csiraistállóban vótam, ott megkaptam azt, amit egy napszámos kapott. Három órakor kezdték meg az etetést, és hatra végeztek vele. Egy embernek — csirásnak — tizenöt állatot kellett ellátni. A fejés után reggeliztünk. Ha én vótam a napos, ott kellett végig lenni. A többi lánnyal készítettük a szecskát, a répát. Ha hűtős lány vótam, fel kellett öntözni a tejet. Ebben egy csirás segített, de annak, aki nekem segített, négy tehenet kellett he-60
