Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 2. szám - Gál István: Babits és Amerika
Babits az amerikai politikai gondolkodás valóságos Bibliáját, a reformkori magyarok által frissiben magyarra fordított Tofqueville-t még diákkorában, apja példányából olvasta. Unokabátyja, Buday Dezső professzor, aki mint nemzetközi jogi tanácsadó, Károlyi Mihályt 1917-ben elkísérte svájci tárgyalásaira Wilson megbízottaival, éppoly nagy hatással volt rá, mint Szabó Ervin, aki Tér Meulen világbéke-antológiáját adta kezébe. Ebből ismerte meg Babits William Penn elméletét. A világbékére és az államszövetségre vonatkozó elveket Szent Ágoston, Penn, Leibniz, Kant és Wilson eszmevilágából merítette. 1918. november 4-én Bartók Bélával és a magyar irodalmi, művészeti és tudományos világ más nagyságaival együtt kiáltványt tett közzé a nemzetek testvériségéről és különösen a magyarság és a szomszéd népek békés együttélésének szükségességéről. A wilsoni idealizmus magyar kérdésekben való meghiúsulása tartózkodó álláspontra kényszeríti Amerikával szemben. A weimari Berlinben jártában nincs elragadtatva az amerikanizálódás tüneteitől. 1928-ban egy nyilatkozatában az emberiség jövőjéről szigorú szavakat használ Európa és Amerika kölcsönhatásairól. Eltekintve ettől azonban haláláig megmaradt a békeeszme hirdetőjének. Amikor 1933-ban Németországban a militarizmus és kultúraellenesség kerekedik fölül, az elsők között emel szót a könyvégetés és következményei ellen. Bár ugyanekkor kezdődik halálos kimenetelű betegeskedése, minden nemzetközi és hazai alkalmat megragad, hogy az első világháborúnál iszonyúbb világégés megismétlésére figyelmeztessen. Hagyatékában kiadatlanok 1938. február 10. és 1941. augusztus 3. között írt, 1200 oldalon fennmaradt följegyzései. Ezekben röviddel halála előtt, már a német támadás után a Szovjetunió ellen, bizakodik Amerika beavatkozásában. MAGYAR IRODALOM, MAGYAR ÍRÓ AMERIKÁBAN. Babits, mint a Baumgarten-alapítvány kurátora előfizettetett az írók számára nyitva álló Baumgarten-könyvtár részére a vezető amerikai irodalmi folyóiratokra. Ezeket maga is szorgosan olvasgatta, ha pedig érdekesebb tanulmányt vagy közleményt talált bennük, kiadta fiatal munkatársainak ismertetésre. De ő maga is végzett ilyen munkát. így például, amikor New Yorkban megjelent a Meitzer—Vajdaféle Madách-fordítás, fölfigyelt a chicagói Poetry című folyóirat egyik cikkére. Jessica Nelson North kritikáját Az ember tragédiája amerikai kiadásáról részletesen ismertette. Csodálkozik a szerinte jól ismert költőnő meglepetésén, hogy egy olyen modern szellemű alkotásnak milyen elavult stílusa lehet. Egyébként figyelemreméltónak tartja fölismeréseit: „Jessica North egyébként Madáchban költőnél többet lát, krónikást és jóst, múltak és jövők prófétáját, akinek minden sötét próféciája valóra vált — szinte már csak a »jéggé halás« szörnyű végzete van hátra... A bírálónő nem győz csodálkozni a nagy költemény dátumán, mely oly csodálatosan korai az izgatóan aktuális témákhoz és gondolatokhoz képest, melyek tárgyát és tartalmát adják, ö úgy érzi, hogy a Tragédia súlypontja a falanszter jelenetre esik: ez veti értelmét hátra és előre. Ekként nézve Madách az individualizmus és kollektivizmus eszmei küzdelmének nagy költője gyanánt tűnik fel. Ez teszi mai aktualitását. De ez biztosítja halhatatlanságát is, mindaddig, míg az emberi társadalom és problémái léteznek. Vagy, ahogy Jessica 47
