Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-05-21 / 21. szám
96. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1944 illetékes szerv (kultuszminisztérium XIV. ügyosztálya) igazolja, hogy az anyagot biztosította és kiutalta, végül jelentéktelen tatarozási munkálatoknál az esperes úr igazolja, hogy az anyag (kő, fa, mész stb.) beszerzése helyben, vagy a környékről semmi nehézséggel nem jár. Végül figyelmeztetem egyházközségeinket és vallásos intézményeinknt, hogy építkezésre, vagy egyházi épületek javítására irányuló gyűjtési engedélyeket a miniszter úrnak csak abban az esetben áll módjában pártolni, ha az építési anyag biztosítása a fentebb előadottak szerint kellő igazolást nyert. Pápán, 1944. évi május hó 19-én. 1952/1944. szám. Illetékes helyről arról értesültem, hogy a Nép- és Családvédelmi Alap lehetővé teszi a Protestáns Országos Árvaház kebelében olyan teljesen árva fiú és leánygyermekeknek neveltetését és taníttatását, akik középiskolai tanulmányokra alkalmasak, de tanulmányaik folytatására anyagi erők híjján képtelenek. A növendékek felvételénél a következő feltételek jönnek tekintetben: a kiválasztott árva, akinek egyik szülője sem él, retormátus vallású legyen. A korhatárnál j kívánatos a 11. életév a középiskolai tanulmányok meg- ! kezdésére, illetve a 14—15. életév, a ÍV. középiskola elvégzése után a szakirányú tanulmányok folytatására. A kiválasztottaknál legfontosabb a kitűnő iskolai előmenetel felmutatása. A felterjesztésben közlendő az árva neve, születési éve, vallása, pontos lakcíme, utolsó bizonyítványainak eredménye, valamint az, hogy milyen középiskolai, vagy szaktanulmányokat kíván folytatni. A felterjesztéshez eredeti okmányokat nem kell mellékelni. Az okmányokat a beutalásról szóló értesítés után közvetlenül a Protestáns Országos Árvaház igazgatóságának kell megküldeni. Ha van az egyházközségben a fenti követelményeknek és kivánalmaknak megfelelő teljes árva fiú, vagy leány, szíveskedjenek a Lelkipásztor Urak azt minél előbb a vármegye szociális előadójának bejelenteni. Pápán, 1944. évi május hó 16-án. 1961,1944. szám. K ö i* levél egyházkerületi valamennyi közép, középfokú és elemi iskolai hatóságához. Az egyetemes konvent elnökségének 2105/1944. számú leirata alapján felhívom egyházkerületünk iskolaszékeit, hogy a „Zeneközlöny“ című lapra a népiskolai beíratási díjakból a tanítói és ifjúsági könyvtárat megillető részesedés terhére fizessenek elő és pedig olyan példányszámban, hogy minden 2—3 tanítóra egy lap juthasson. (Az előfizetési díj Cziriák Zoltán református orgonista-kántor, egyesületi pénztáros címére, Makó, Kálvin-tér 4. sz. alá küldendő.) Egyben felhívom egyházkerületünk közép és középfokú iskoláinak igazgatóit, hogy fenti lapot a tanári könyvtár részére a lehetőség szerint rendeljék meg. Pápán, 1944. évi május hó 19-én. 1969/1944. sz. A m. kir. minisztérium 1670/1944. M. E. szám alatt elrendelte a tanítás szünetelése alatt az állami és községi tanítóknak igénybevételét a közigazgatási szolgálat zavartalan ellátása végett. Amennyiben a törvényhatóságok első tisztviselőjének hozzám hasonló irányú megkeresése érkezik, az egyházkerületünk kötelékébe tartozó tanítókat és tanítónőket is kötelezni fogom a közigazgatási szolgálatban való részvételre. A legtöbb vármegye területén, különösen községekben állami és községi tanítók csak nagyon szórványosan vannak, a közigazgatási szolgálat zavartalan ellátásának biztosítása indokolttá és kívánatossá teszi a felekezeti tanítóknak részvételét a közigazgatási szolgálatban. A kirendelésről az érdekelt tanítót és tanítónőt esetről-esetre külön értesíteni fogom. Már most figyelmeztetem azonban a kirendelendő tanerőket, hogy a rájuk bízandó feladatokat hűségesen és lelkiismeretesen úgy lássák el, hogy szolgálatukkal necsak a közigazgatási hatóságok munkáját könnyítsék meg, hanem a református tanítói kar jó hírnevét is öregbbítsék. Pápán, 1944. évi május hó 17-én. Győry Elemér püspök. A veszprémi ref. egyházmegye esperesétől. 473/1944. sz. JEP elhív ások. A népiskolai tanmenetek három példányban f. évi május hó végéig küldendők be közvetlen az illetékes egyházmegyei népiskolai felügyelő urakhoz. (A várpalotai körben Tantó István Veszprém, a veszprémi körben Hegyi Lajos Balatonhenye, Zalamegye, a balatonfüredi körben Léczfalvy Sándor Moha, Fejérmegye,, a köveskáli körben Pamotyay Lajos Csopak, Zalam., aki katonai szolgálatban lévén, helyette ugyancsak ; Tantó István.) A felügyelő urak az általuk átvizsgált tanmenete: két június 25-ig szíveskedjenek hozzám javaslataikkal együtt beküldeni. A Lelkipásztor Urakat felkérem, hogy e felhívást az illetékes tanító és népiskolai felügyelő urakkal igazolható módon azonnal közölni szíveskedjenek. 474/1944. szám. A lelkipásztori rizikóbiztosítási évi átlagdíj az 1944 máj. 1-től 1945 máj. 1-ig terjedő időre egyénenként 23-04P. Felhívom az egyházmegyénkben tényleges szolgálatban lévő lelkipásztor urakat, valamint Zergi Mihály és Szűcs János nyug. lelkipásztor urakat, hogy a fenti összeget és még 14 fillér postai kiváltási díjat Hölgye Endre egyházmegyei közpénztárnok úrhoz (Várpalota, Veszprém m.) f. évi július végéig okvetlen befizetni szíveskedjenek. Alsóörs, 1944 május 12-én. Szűcs József esperes. Pápa református főiskolájának igazgatótanácsa pályázatot hirdet a ref. polgári, leányiskolához 1944. évi szeptember 1-től kezdődő szolgálattal egy helyettes tanári tanszékre. Pályázhatnak magyar-német szakos oki. polg. isk. tanárnők, vagy tanárok. Folyamodványok a Nagytiszteletű és Tekintetes Főiskolai Igazgatótanácshoz, Pápa intézendők, és junius 30-ig a pápai református polgári leányiskola igazgatóságához küldendők be. A megválasztott tanár javadalma az állami tanerők fizetésével egyenlő és megfelelő működés esetén a szükséges szolgálati idő eltelte után előlépés is az államiakéval egyezik. Okmányokkal igazolandó az életkor, vallás, családi állapot, magyar állampolgárság, végzett tanulmányok, egészségi állapot, tanári képesítés, esetleg tanári szolgálat, tanároknál a katonasághoz való viszony és hogy a pályázók nem esnek-e a zsidótörvény korlátozásai alá. Pápa, 1944. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Mórocz Zoltán