Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)

1944-04-16 / 16. szám

Ötvenötödik évfolyam. 16. szám. Pápa, 1944 április 16 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ______________________________ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. _____________________________ ............................. FŐSZERKESZTŐ: GYÖRY ELEMÉR PÜSPÖK -------. FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK 1NTÉZENDÖK Napiparancs. Jel. 14., 7: Féljétek az Istent és néki adjatok dicsőséget, mert eljött az ő Ítéleté­nek órája. A honvéd kint a harctéren, bent a kaszárnyában és a gyakorlótereken napiparancsban tudja meg teendőit, hova kell mennie, mit kell tennie. A lelkipásztor számára is van parancskiadás. Ami­kor reggel leborul csendes órájában és imádságban tárja ki szívét az Atya előtt, az Ige szavai megvilágosodnak előtte, megkapja az utasítást, a reménységet, az erőt a nap terhének hordozására. A mostani felhívása az Igének a régi, örök pa­rancs: Féld az Istent. Mi emberektől, körülményektől szoktunk félni. János evangélista jól tudja, hogy az egyetlen, akitől félni kell: Isten. Ő az, aki ismer bennün­ket úgy, amint valósággal vagyunk. Előle nem rejthetjük el titkos vágyainkat, reményeinket. Benne van az igazság, mert ő az Igazság, ezért igazságosan ítél bennünket. Neki adjatok dicsőséget. Legfőbb feladatunk az igehirdetés. Ez a legnagyobb, amivel szolgálhatunk em­bertársainknak, az egész közösségnek. A mai vészes időkben fokozott erővel szóljuk az Igét. Hogy szomjaz­zák az emberek ! Milyen hálásak az örökélet beszédéért! Isten dicsősége a Jézus Krisztus arcán sugárzik a leg­­tündöklőbben. Jézus az, aki Úr a halál felett. Az ítélet órája eljött. E világban tulajdonképen mindig ítélet van. Aratjuk, amit vetettünk. De vannak korszakok és idők, amikor különösképen úgy érezzük, most van a nagy döntés, leszámolás, próbáratétel. Ilyen napok virradtak ’ most ránk. Eddig. Jób könyve olyan távol állt tőlünk és most egyszerre olyan közeli való­ság lett számunkra. Olvassuk, legutóbb 17 tagú család­ból ketten maradtak életben. Tegnap este kinéztem és villámszerű cikkázások tűntek fel messziről. Bombázás volt. Ki tudja, hol és ki tudja, hány ember tette meg azt az utolsó lépést, mely az életből a halálba vezet. A vigasztaló az, hogy emberi őrültség, pokoli tervek és elgondolások felett ott van Isten. Ha nem is értjük, hogyan és miként, de ez a kor az Ö ítéletének órája. Jó várni és csendességben lenni mind az ő szabadításáig. Dolgozni rendületlenül, míg mécsünk ki nem alszik. Per aspera ad astra. P. J. „Az én igehirdetésem.“ Lelki szolgálatunk jelentős részét az igehirdetés, a prédikáció képezi. Tágabb értelemben — Makkai Sán­dor szerint — igehirdetésnek kell lenni az egyház min­den tevékenységének, szorosabb értelemben és a jelen esetben azonban csak »a meghatározott feltételek közt érvényesülő ünnepélyes gyülekezeti tevékenységet« értjük igehirdetés alatt. Vasárnapról-vasárnapra, keresztelőkön, házasságkötéseken és temetéseken keresztül a legkülön­bözőbb egyházi, társadalmi és nemzeti ünnepekig hirdet­nem kell az Igét. Az Igétől sohasem tágíthatok, mert Isten éppen azért helyezett az Ige egyházába, hogy az Igének legyek hirdetője. Kálvin és a reformátori theo­­logia az egyház legfontosabb, sőt egyetlen igazi tevé­kenységének az igehirdetést tekinti. Nem tehetem tehát azt, amit egyik lelkészről mondtak egyszer a hívei: »Ké­rem, a mi papunk sohasem visz magával Bibliát a te­metésre, mégis olyan szépen beszél!« Nem a Biblia jelenléte, vagy jelennemléte teszi természetesen az ige­hirdetést, de az eset mégis jellemző arra, hogy nagyon sok prédikáció nem az Igének hirdetése, hanem csak szép, vagy nem szép »beszéd«. Kálvin azt mondja, hogy »Isten Igéjének égen és földön emberek és angyalok | előtt a legtiszteletreméltóbbnak és legszentebbnek kell j lennie«. Az igehirdető ezért nem lehet más, mint az Ige hirdetője: Verbi Divini minister, vagyis olyan valaki, aki az Ige szolgálatába állt és vállalta a szolgasággal járó kötelességeket. Ez a szolgálat annál súlyosabban esik a latba, ha meggondolom, hogy minden elhangzott beszédnek van valami közvetlen vagy közvetett hatása. Sőt tudjuk, hogy a hit hallásból van és megtetszik a gyülekezet lelki képén, hogy hogyan hirdetem az Igét. De hogy hogyan alakul a gyülekezet szellemi és erkölcsi világa, sőt anyagi élete, — az tőlem, igehirdetőtől is sokban függ. Ha komolyan veszem igehirdetői hivatásomat, akkor ezzel a felelősséggel is komolyan számolnom kell. Kérdés tehát, hogy hogyan hirdetem az Igét! Ezért fo­galmazza meg a reformáció is az egyház lényegét a kö­vetkező tételben: Ecclesia est, qua verbum recte praedi­­catur ac sacramentar ecte administrantur. Nem mindegy, hogy hogyan hirdetem az Igét! Helyesen kell azt hir­detni! Ezért, amikor dolgozatom címébe ezt írtam: »Az én igehirdetésem«, egyáltalán nem a magam tudományá­val kívánok foglalkozni, hanem sokkal inkább azt a válságot szeretném leírni, amelyen keresztül mentem. Mert kérdésessé vált előttem, hogy vájjon én helyesen hasogatom-e az Igét a gyülekezetben? Mi is az igehir­detés? Hogyan prédikáljak hivatásomhoz méltóan? És Isten megbízásának megfelelően? Nemrégiben egy idő­sebb lelkipásztorral beszéltem, aki szintén ezen vívódott, — korábban nem igen bántotta a kérdés! —: '„hogyan tudnék úgy prédikálni, hogy az emberek megtérjenek? Ez a kérdés azóta is bennem ég: hogyan? Néha már hallottam is a kísértést, hogy tudok prédikálni, de ilyen­kor magam is rájöttem mindig, hogy valami nincs rendjén. Azt mondtam, hogy válságon mentem át. Három út állt ugyanis előttem az igehirdetésben. A három utat így jelölöm meg: prédikáció — írásmagyarázat — prófétai szó. Igehirdetésünk megjelölésére mind a három kifejezést szoktuk használni. Számomra azonban mind­egyik mást jelentett és jelent: éspedig: (Folyt, köv.) Somogyi Sándor.

Next

/
Thumbnails
Contents