Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)

1944-01-09 / 2. szám

8. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 0V 1944 gondnok iu rakat, legyenek hathatós segítségemre a gyö­keres orvoslásban, amelytől éppen azért nem szabad ; visszariadnunk, mert »az idők gonoszak«, és éppen »a krisztusi szeretetre« való hivatkozással nem szabad visz­­szariadnunk. A Szentírás és a teológiai tudományok ta­nulmányozására és annak elhanyagolására nézve csak j annyit jegyzek meg, hogy egyes jelek szerint nincs messze az idő, amikor hitvallásunk és hitvallási gondol- ; kozásunk nem egy igen érzékeny pontjával oda kell álla­mink az elmélyülő bibliai kritika kereszttüze alá, még­­pedig azzal a magától értődő készséggel kell odaálla­­nunk, amelyet Buliinger atyánk örökérvényüleg fogalma­zott meg a Második Helvét Hitvallás előszavában: »nos í semper esse paratissimos... meliora ex verbo Dei do- ; centibus, non sine gratiarum actione, et cedere, et obsequi in Domino.. .< Nem lehet struccpolitikát foly- j tabuink a külföldön háborús viharban is továbbfolyó nagyszabású teológiai, elsősorban exegetikai és dogma­tikai munkával szemben, amely egyszer a keresztyénség radikális »Entmythologisierung«-ját követeli (a dialek- í tikus teológia s a vele szemben állott vallástudományi j {modernizmus végleteinek módfelett érdekes és meg1- döbbentő találkozásával, az ú. n. existentialis filozófia : égisze alatt), másszor a lélek halhatatlanságáról szóló j hagyományos keresztyén felfogás revízió alá vételét ; kívánja, ismét másszor a gyermekkeresztség tanára és ; gyakorlatára teszi reá a metsző kritikai bonckést. Akit , jez a teológiai krízis — amely tulajdonképpen részletekbe menő folytatása lesz az első világháború utáninak — készületlenül talál, az talán a legeldugottabb falusi parókián lesz kénytelen leghamarább kapitulálni a leg­első szavattyús szektaprédikátor előtt. Végtelenül örü- j lök, hogy a lelkészi továbbképzés szüksége egyre foko­zódó hiányérzetet jelent és hogy addig is, amíg a vi- ! szonyok lehetővé tennék a 206—2940. számú egyházi­kerületi határozatban szabályozott, de azóta az egyre rosszabbodó viszonyok miatt még megvalósítani nem tu­dott, egészen belterjes lelkészi továbbképzési módot, helyenként nagyértékű előadássorozatokkal eredményes kísérletek történtek e hiányérzetnek a mai viszonyok közt lehető pótlására. Ki kell emelnem az érmelléki egyház­megye lelkész- és tanítóegyesülete, valamint a missziói bizottsága által Székelyhídon rendezett egészen magas­­színvonalú. továbbképző tanfolyamot (melybe nagyon helyesen ncmlelkészi egyházi tisztviselők is belekapcso­lódtak, mint hallgatók és mint előadók), valamint azt, amely "az én vezetésem alatt folyt le barátkai missziói telepünkön, végül a folyó évi október utolsó hetében, kitűnő vallásoktatási előadónk, dr. Módis László által rendezett debreceni valláspedagógiai konferenciát. Az ilyen tanfolyamok előadóinak, különösen pedig a munka oroszlánrészét mindig kész örömmel magukra vállaló egyetemi és lelkészképzőintézeti professzor uraknak, kü­lön is a nagy készséggel segítségünkre sietett dr. Imre Lajos kolozsvári theol. professzor úrnak az egész egy­házkerület nevében mondok nagyon meleg köszönetét A lelkészek magános és közösségi imaéletéről csak any­­nyit, hogy minden fegyelem és minden tanulmány hiába­való végeredményében, hogyha ez hiányzik. Ha egy­másért külön és egymással együtt nem tudunk imád­kozni, Urunk közösségéből esünk ki^ aki velünk első­sorban azzal köti magát egv testbe, hogy szüntelen ese­dezik mi érettünk. Lelkészi életek sokszor végzetes el­szigetelődésének és atomizálódásának itt van az alapoka. Azért tudok mélységesen örülni annak, hogy egyre több lelkészi imaközösség alakul, amelyekben az imádság ereje rögtön transzformálódik közös testvéri felelősség­­hordozásban és kölcsönös testvéri segítő szolgálatban, sőt fegyelmezésben (Istenünk eddig legtöbb áldást a Napkeleti Baráti Körnek, főként beregi és máramaros­­ugocsai lelkipásztorok imaközösségének adott) — s örö­möm még fokozódik, ha arról is beszámolhatok, hogy van már lelkészek és tanítók baráti imaközössége is, a Sárréten. Isten Lelke csodálatosan dolgozik nyilván s még inkább titkon —s s én meg vagyok győződve arról, hogy éppen ezen a vonalon örvendetes meglepetések fognak bennünket ugyanakkor érni, amikor e^y csomó kedves illúziónknak — mint forgószél elsodorta színes léggömböknek — örökre búcsút kell mondanunk. ® S ® s ® e}?») ®®® ® ® ® ®<s® ®®®®® ®® ® ® at® ® ® g ® ® ® q, @ * I VEGYESEK 1 ® ® @®SS®®S®@)®®®®®®®®®®S;s®S®(é>C«)S®S@@®®S®®®8® — Újév napján Győrv Elemér dunántúli refor­mátus püspök a pápai templomban végzett lelkészi szol­gálatot. Igehirdetésében a mai időket az özönvízhez ha­sonlította. Állandó újesztendei kérdés volt — mondta a püspök többek közt — hogy mit hoz ez az esztendő. De a mai ember még sohasem fogalmazta meg akkora gonddal és olyan sóvárgó lélekkel, mint az 1944-ik év­­hajnalán. Az újesztendő határai közé nagy eshetőségek zsúfolódnak, de nincs az a próféta, vagy jövendőmondó, aki erre a sorsfaggatásra megnyugtató választ tudna adni, egyedül Krisztus igazít el és indít el bizakodással: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek, veletek leszek mind a világ végezetéig! Nagy szükség van erre a bizakodásra, mert ma újabb özönvíz zudult a világra és fenyegeti pusztulással az emberiséget. Ezt az özönvizet akkor lát­juk igaz valójában, ha elgondoljuk, minek szánta az Isten az embert és a világot s egybevetjük azzal, hogy mivé tette a bűn az embert és a bűnös ember a vi'ágöt. Az ember a Sátán cimborája, a világ pedig siralom­völggyé, nyomortanyává, bűnbarlanggá, égő pokollá vál­tozott, ahol a megfáradt ember nem talál helyet, hol meghúzhatná magát s új erőt gyűjtve indulhatna a reá váló feladatok végzésére. Az özönvíz nemzedékről-nem­­zedékre ismétlődik. Valahányszor elnémul az imádság a munkás ember ajakán és a Biblia dísztárggyá vagy könyvtári darabbá lesz. Egyszer rabszolgakereskedelem1'­­nek, máskor inkvizíciónak, egyszer közönyösségnek, más­kor racionalizmusnak, egyszer nihilizmusnak, máskor bol­­sevizmusnak, egyszer francia forradalomnak, máskor vi­lágháborúnak nevezik. Egyszer szórakozó, mulatozó em­berek mámorában, máskor özvegyek és árvák könnyeinek! patakzásában, egyszer a szolgaság láncának zörgésében, máskor hazafiak bánatos sóhajában árad végig a világon. Az özönvízben, bármilyen formában jelentkezik is, 'csak az marad meg, aki Noéként az Isten szavára figyel t,s építőmunkát végez. Erre a munkára buzdította a püspök hallgatóságát. — Újévi üdvözlés. Győry Elemér dunántúli re­formátus püspököt újév napján számos küldöttség ke­reste fel s a hatóságok s intézetek vezetőinek üdvözlő beszédeire a püspök külön-külön válaszolt s válaszában a további munkálkodás irányelveit jelölte meg. A pápai főiskola összes tagozatainak küldöttsége élén Pongrácz József dr. főiskolai igazgató üdvözölte a püspököt, akinek beszédére válaszolva, Győry Elemér püspök töb­bek között a következőket mondotta: Mindig nehéz volt a felelős állásban levő emberek helyzete, de különösen nehéz ma, amikor kétszeres a felelősség és két ember helyén kell megállni. Ezek az idők nem alkalmasak nagy tervek felvetésére. Ma az az elsőrendű feladat, hogy megtartsuk azt, amit nagy ősöktől örököltünk. Evégből kötelességünk lelkiismeretes hűséggel állani azon a he­

Next

/
Thumbnails
Contents