Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-04-02 / 14. szám
62. oldal. DIIIMANTOLI PROTESTÁNS LAP 1944. nek édesatyátok ravatala mellett. Mint Elizeus vállára Illés palástja, úgy hullt és hull reátok édesatyátok csókja és könnye, intelme és kérése, egész lelkivilága. Áldott örökség, mely meggazdagít és kötelez: »Legyetek mind egyetemben az én követőim, atyámfiai és vegyétek eszetekbe azokat, amiképen mi tinéktek példátok vagyunké. Úgy lesz nyugta szívének a koporsóban, lelkének a mennyországban, ha az áldott emlékezetű nagyapa emlékét híven őrző s az ő nyomdokain járó édesapa, szép példáját követve Jézus Krisztus vezetése alá adjátok magatokat és Isten munkatársaiként dolgoztok, hivatástok mezején: »Ez lesz a méltó, a valódi hála, mit a nagy jóltevőnek« adhattok. Családja mellett életének legfőbb gondja, egyetlen gondja, a kollégium volt. Ha valaki szerette ezt az ősi főiskolát, Faragó János a tanár, az igazgató, a középiskolai felügyelő, a kollégiumi diákszövetség ügyvezető elnöke igazán és egész szívvel szerette. Vigyázott rendjére, négy évszázados református szellemére. Őrködött épületének és növendékeinek külső és belső tisztaságán. Féltette jóhírnevét, öregbítette a régi dicsőségét. Meggyőződése volt, hogy a jó iskola erőssége a jó tanár, ékessége a jo diák. Ezért a jó tanárokat felkutatta és idehozta s mindig maga járt elől jópéldával a kötelesség hű és lelkiismeretes teljesítésében. A jó diákot lelkesítette, a szegényt felkarolta, a gyengét pártfogolta, a rosszat atyailag intette. Pestalozzival vallotta, hogy a nevelés lelke a szeretet, melv »kegyes, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, mindent íelfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr és soha el nem fogy«. Az Úr Jézustól pedig megtanulta, hogy a tanító legnagyobb erénye a türelem, a megbocsátás és a derűlátás, mely még a legrosszabb gyermek, megjavulásában, a tékozló fiú megtérésében is bízik. Tisztult világnézete, mely a bibliás magyar faluból sarjadt ki, az antik és modern kultúra áldásaival meggazdagodott és az evangéliom szellemével megnemesedett, szövétnekként ragyogott három évtizeden át a pápai kollégium diákjai és tanárai előtt. Nincs is olyan öreg pápai diák, aki hálával, szeretettel és igaz nagyrabecsüléssel ne gondolna annak a kedves igazgatónak vezetésére, aki mindig engedelmesen követte Isten vezetését. Jöjjetek ide lélekben ti volt pápai diákok, kiknek inég fületekben cseng szava: »Fiúk, jók legyenek!« És álljatok meg koporsója mellett mai pápai diákok, akik benne már csak a lassú járású öregurat ismertétek és tanuljátok meg, hogy az ember munkája nem azon fordul meg, hogy honnan indult el, hanem hogy merrefelé tart; értéke nem attól függ, hogy milyen áldozatból él, hanem hogy milyen áldozattá válik, azaz, mennyit tud használni azoknak a közösségeknek, melyekbe Isten akarata állította. Véssétek szívetekbe: Isten munkatársai vagyunk. Vonuljatok el lelki orcája előtt pápai tanárok és tanuljátok meg Faragó Jánossal együtt a tanári hivatás nagy értékelését. Tövises, de szép, más életpályákkal összehasonlítva talán szerény javadalmazású, de a nemzet életében gazdagon kamatozó hivatás. Segíteni a napsugárnak, hogy a bontakozó bimbóból virág és gyümölcs lehessen, elvégezni azt, amit az otthon nem tudott, közremunkálni abban, hogy a tudatlan gyermekből művelt ember, a haza derék polgára, Isten templomában oszlop, e világban Isten munkatársa lehessen, a leggyönyörűségesebb misszió. Kiváltképen azt tanuljátok meg Faragó János példájából, hogy a tanár úgy lesz Isten munkatársa, ha az örök tanítvánvság állapotában marad; ha szüntelen tanul, hogy taníthasson és kedveli az Úr házában való lakozást, hogy az igével meggazdagodott lelke mindig adhasson azoknak, akik »éhezik és szomjuhozzák az igazságot«. Fogadjátok el boldog örömmel iá plántáló és öntöző szerepét és bízzátok munkátokat a növekedést adó Isten mindenre elégséges kegyelmére. Csak a hívő keresztyén tanár Isten munkatársa! Jöjjön ide az egész város, Pápa városának minden iskolája, intézménye, egyesülete és polgára s tegyen bizonyságot Faragó János mellett, hogy Isten munkatársai maguk közt nem versengenek és nem civakodnak, hanem egymás terhének hordozásával töltik be Krisztus törvényét. Nem nézik mások szemében a szálkát, mert tudatában vannak annak, hogy az övékében gerenda lehet. Hiszik és vallják, hogy a nagyságnak és az elsőségnek egyetlen megengedett módra, a hűséges szolgálat. Jöjjetek és tanuljátok meg, hogy Isten munkatársai számára Krisztus neve nem ellenségeket egymástól elválasztó drótakadály, hanem testvéreket és munkatársakat összefűző aranykapocs. Isten munkatársai, akármilven munkamezőn dolgoznak, tudják, hogy Isten megbízásából dolgoznak és Istennek számadással tartoznak. Atyámfiai, Isten munkatársai, szebb és boldogabb jövő harcosai vagyunk. »Szeressük azért egymást, mert ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad és az Ő szeretete teljessé lett bennünk.« Végezetül szentleckénkben Isten munkatársai számára nagy buzdítást és örök vigasztalást kapunk. .»Mindegyik a maga jutalmát veszi, a maga munkája szerint« e világban is, az örökkévalóságban is. Nem álom, hanem valóság, hogy a munkatársak kévéi meghajolnak a legkiválóbb munkás kévéi előtt. Aki kévésén hív, többre nyer megbízatást. így van ez a mi világunkban is, de kiváltképen az örökkévalóságban bizonyosodik be, hogy aki hű mindhalálig, elveszi az örökélet koronáját. Az igaz Isten megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint, a jóknak örök élettel, a gonoszoknak meg nem szűnő örök kárhozattal. A halálon diadalmas Krisztus, aki utolsó földi imádságában azért könyörgött: »Atyám, akiket nekem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is velem legyenek, hogy meglássák az én dicsőségemet«, ölelő karokkal fogadja Isten hazatérő munkásait: »Jöjjetek én Atyámnak áldottai és örököljétek az országot, amely készíttetett néktek a világ fundámentomának fölvettetése előtt.« Ez a mi nagy vígasztal ásunk, ; hogy nem a halálé, hanem Krisztus által az Úré vagyunk. Borítsuk hát rá csendesen és kegyelettel a szemfedőt Faragó János halott arcára és tekintetünkkel forduljunk az ég felé, hadd hulljon rá husvét hajnalának ragyogó sugára, hogy látásokat lássunk és prófétáljunk fiainknak és leányainknak: »aki Krisztusban hisz, ha meghal is él«. És »az értelmesek fénylenek, mint az Égnek fényessége és akik sokakat igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké«. Ámen. nyug. gimn. igazgató haláláról és temetéséről lapunk jövő számában emlékezünk meg. Felhívjuk a Nagy tiszteletű Lelkipásztor Urak figyelmét, hogy a nagypénteki perselypénzt a Nagypénteki Református Társaság által nevelt árvagyermekek részére a nevezett Társulat gondnoki hivatalához (Budapest, II., Szilágyi Dezső-tér 3. sz.) kell beküldeni. FARAGÓ JÁNOS
