Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-03-05 / 10. szám
1944. DUNÁNTOLI PROTESTÁNS LAP 45. oldal. magyar szinte mindenütt van, hogy tudtak ők e homokon megmaradni. így felelt: »Már én csak úgy vagyok, mint a tormába esett féreg. Az is azt hiszi, hogy neki van a világon a legjobb helye. Ha én megehetem reg'gelire egy fej lesózott vöröshagymát, s megihatom rá a magaméból három deci vörös bort, a királlyal sem cserélek«. Pedig akkor a király I. Ferenc József volt s ez a kurátor veszprémmegyei volt. Harmadik istentiszteleti központunk IJjgrác (Növi Gradac) volt Gacs István gondnokkal. Itt a községi iskola jókora terme állott rendelkezésünkre, amely jól meg szokott telni a körzet híveivel. Ez a hely Barcs! táján volt. Én a pódiumon prédikáltam, fölöttem a far Ion a megfeszített Jézus képe. A tanítócsalád mindig kedvesen fogadott. E táj magyarja a magárahagyottságof legkevésbbé érezte. Közel volt Bars. Negyedik központunk Váska Somogy- és Baranya megyék drávaparti találkozása felé. Ez volt nelkem hazafelé. E körzet gondnoka, Bek István, egyben az egész 1 miszszió gondnoka. Váskán az ő szobájában tartottuk aj. i istentiszteletet. Kedves kis körzet, hova lettél? Első va- ’ sárnapomon itt voltam Horváth Lajossal. Ő búcsúzott, | én beköszöntöttem. Arany emberek. Bek néni, a vendég? í szeretet somogyi megtestesülése, a fiai — a .gondnok öccse, Bek Sándor, s ennek lányai, a Somogy közepére illő tökéletes szép magyar arcok és igazi magyar kálvinista lelkek. Hetes ideszármazottai. Ki veri fel a riadó j vak mélységet utánunk? Ötödik központ a belovár-kőrösmegyei Kozarovee. Gondnokáról^, a derék Móré Illésről már szóltam. Négy szép ház a faluvégén, amint kocsink az állomásról beér. Ez a (négy ház a mieinké. Kemény magyarok. Ezek és a körzet reformátusai. Hova lettek, mivé lettek a fiaik, kilétnek magyarságát Móré Illés féltette? Hatodik központ lett volna Slatina. Ez Dunaimellékkel vitás volt. E kedves központok népe istentiszteletek után egy j kevés időre úgy vett körül, mint a tyúkot a kis csirkéi. Aztán eltűntek. Magányos vándorként utaztam Terezo1- ; vácra vonaton, vagy kocsin vissza. Éreztemí-e én, a kevés napokon való pásztoruk ebben a gyors eltűnésben,, hogy j két évtized múltán egészen el fognak tűnni? Nem éreztem. Velem utazott mindenüvé az »egv« úrvacsorái kec hely. A mi Urunk Jézus Krisztus kiontatott vérének I szent jegyét ebből az egy kehelyből itták Kozarovectőt j Váskáig. Látása erősített a magamra hagyatottságban, i hogy szétszórtan élő népem egy ekklézsia mégis: a Krisztus teste. (Folyt, köv.) Kiss Zoltán. Beszámoló a csurgói ref. „Baksay Sándor“ népfőiskola harmadik tanfolyamáról. Február 12,-én ért véget népfőiskolánk harmadik tanfolyama.A mi népfőiskolánk mindenekelőtt táj-nép- ! főiskola akar lenni. Feladatait és tennivalóit itt, a Belsősomogyi egyházmegyében látja és keresi. Ez a ; dél-dunántúli táj a maga sajátosságaival feltétlenül külön népfőiskolát igényel. De a népfőiskolái munka eredményességét illetőleg sem kívánatos, hogy az ország nagy területeit próbálja hatáskörébe vonni; mert egy fecske bizony nehezen csinál tavaszt és az a néhány, faíunkint egy-egy végzett népfőiskolás eltűnik a tömegben, mint csepp a tengerben. Nem egyes embereket, | hanem rajokat kell egyj-egy faluba kibocsátani, akik már magját alkothatják egy új szellemű KlE-nek és akik egymásba kapaszkodva tudnak új életet kezdeni. A végzett növendékeket minden áron kézben kell tartani. Konferenciák, látogatások, nyári pár napos ifjúsági táborok... mind nagyszerű alkalmai és lehetőségei a kapcsolatok további kimélyítésének. Egyházmegyénk vezetősége ezt bölcsen látja és ezért tartja szükségesnek e munka végzésére állandó munkaerő beállítását. Naígyón kívánatos lenne még az j,s, hogy a végzett növendé?kek közül a jobbak — ha nem is állandóan — részt vegyenek a következő tanfolyamon is. Sok szempontból nagy segítséget jelentenek a népfőiskolái munkában. A mi népfőiskolánk abban a szerencsés helyzetben van, hogy nemcsak a parasztság felé teljesíti hivatássát, hanem ugyanakkor alkalmat talál a középosztály és parasztság ifjainak egymáshoz közelebb hozására is. Ifjaink nagyon sok barátságot kötöttek a gimnázium kov>molyan gondolkodó felsőbb évfolyamú tanulóival. Hét gimnázista együtt lakott velük. Húszán pedig közös regöscsoportban működtek és látogatták velük együtt a somogyi falvakat. A jövőben ez a húsz tagú gimnázista csoport állandóan részt vesz a falvakban tartandó ifjúsági napokon. Február 12-én fejeztük be tanfolyamunkat. 15 hallgatónk volt, akik a következőképpen oszlottak meg: Rinyahosszúfaluból 3, Görgetegről 2, Kastélyosdombói. ról 2, Nagykorpádról 2, Kaposfőről 2, Somogyjádról 1, Visnyéről D Pafcáról 1. Hetesről 1. A növendékek 12-én délelőtt vizsgáztak dr. zilahi Matoltsy Sándor egyházmegyei gondnok jelenlétében, aki buzdító szavakkal lelkesítette őket további munkára és életükkel való bizonyságtételre odahaza falvaikban. Este a nagyközönség számára rendeztek műsoros előadást, melyen népdalokat, kánonokat adtak elő egy- és több szólamban, népballadákat mondtak el párosán és szavalókórusban. Ezt az előadást is a kollégiumi közösség jellemezte, mert azon a gimnázium növendékei is szerepeltek külön számok}kai és együttesen is. És végül ezen alkalommal számoltak be maguk a jáúk arról, hogy mit kaptak a népfőiskolán. Hadd szóljanak hát most ők. Kovács Lajos (Rinyahosszúfalu): »Úgy jöttünk a népfőiskolára, mint önmagunkkal és világunkkal megelégedett emberek. És úgy távozunk, mint akik az édes álomból hirtelen a rideg valóságra ébredtek. Látjuk, hogy mennyire váltságba jutott a mi magyar életünk, milyen sok a magyar bűn. Isten látást adott nekünk: a magyar bűn meglátását. De nem a másik magyarét, hanem elsősorban a magunkét. Mert a másokét eddig is hamar észrevettük. Isten vádoló magyarokból bűnbánó magyarokká formált bennünket. Mert ez az Isten csodája, erre csak az Isten képes. Az Isten nélküli ember sohasem veszi észre a maga bűnét. Ez nagy baj, mert laki a bűnt nem látja, nem láthatja az Isten kegyelmét sem. Pedig a mi számunkra nincs más megoldás, a mafgyarság jövendője az Isten kegyelmétől függ. És még valamit kaptunk itt a népfőiskolán. Megláttuk, hogy aki ía z Istentől kér segítséget, annak az Isten nemcsak megbocsát, hanem küldetést, feladatot is ad. Nem számít, hogy fiatal, tanult, úr vagy paraszt. És a küldetésihez erőt is ád. Megtanultuk, hogy Isten minket magyar paraszt-ifjúságot is el akar küldeni. Csak az a baj, hogy kevesen vannak, akik akarnak menni. Világosan látjuk, hogy a mi jövendőnk attól függ, lesznek-e elegen, akik vállalják az Isten küldését és elindulnak Isten szölyetségében. És azt is látjuk, hogy a halogatásra már nincs idő. Mi szeretnénk elindulni és életünket Isten
