Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-02-13 / 7. szám
1-944: DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP is tudakozza az Írásokat és imádkozik. A legvigasztalanabbnak látszó helyzetben is mindig van reménysége és csodalátó hite. Azért építünk templomokat és imaházakat. hirdetjük az Igét alkalmas és alkalmatlan időben, azért adjuk vasárnapi iskolás gyermekeink kezébe a Bibliát, hogy szaporodjék azoknak az embereknek a száma, akik naponként azzal a bizonyossággal állanak Isten elé, hogy Ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik. Felszentelő ima és áldás után Bolia Ferenc lelkipásztor három újszülött fiúgyermeket keresztelt, majd megható jelenet következett. Csajági Sándor, a balatonalmádi társegyházközség presbitere átnyújtotta keresetlen szavak kíséretében az egyházközség ajándékaképen a teljes szentírást, melyet Haraszti József főmérnök gondnok vett át hálás lélekböl fakadó szavakkal és helyezett el az úrasztalára. Istentisztelet végeztével Győry Elemér püspök megtekintette a gyár szociális és népjóléti berendezéseit, s igen nagy elismeréssel nyilatkozott mind vitéz Littay András elnöknek, mind vitéz Helle János gyárigazgatónak. A megjelent előkelőségeket s a társegyházközségek presbitereit a gyár vezetősége látta ' vendégül a kaszinó kőlön termében. Az ebéd alatt kő- j szöntötték a püspököt vitéz Littay András elnök, ki a j Kormányzó Úrra emelte poharát a vállalat nevében, j Hering János esperes a testvér evangélikus egyház, Kollár Géza főmérnök a katholikus egyház nevében. Győry Elemér válaszában a keresztyén felekezetek testvéries együttmunkálkodásának jelentőségére mutatott rá, Szűcs József esperes a gyár vezetőségének mondott köszönetét az imaház megépítéséért, Boda József veszprémi lelkipásztor pedig a fűzfői társegyházközséget és annak lelkipásztorát köszöntötte. — Kövy Árpád losonci református lelkipásztor február hó 2-án töltötte be losonci szolgálata harmincadik esztendejét. Ebből az alkalomból a Losonci Hírlap magasan szárnyaló cikkben méltatja Kövy losonci működése jelentőségét. Rámutat arra a munkára, amelyet Kövy a magyarságért és egyházáért végzett. A megszállás 20 esztendeje alatt ő volt a Magyar Dalegylet igazgatója,, a Polgári Kör kulturális bizottságé- j nak elnöke. Bátor kiállásával példát mutatott Losonc ! magyarságának. Mint jeles szónok és mint kitűnő tollú író. mindenütt ott volt és ma is ott van, ahol szolgálhat. Nem vonja ki magát a munka alól. Ha felkérik, ha szükség van rá, vállalja a szerepét és kiválóan helyt áll. A Madách-centennáriumon 1923-ban hatalmas beszédet mondott Alsósztregován, melyre az egész ország felfigyelt. Ráday Pál halálának 200 éves évfordulóján 1933-ban beszédjével méltó emléket állított II. Rákóczi Ferenc kancellárjának. Könyvei közül különösen a losonci Magyar Dalegylet 70 éves története, A Magyar Nők Könyve, Vigyázzatok és Imádkozzatok és a Magyar Kálvinista Sion a tegismertebbek. A losonci református theologiai szemináriumnak 13 és fél évig volt kitűnő előadója. A hűségesen végzett harminc esztendei munkálkodás e fordulóján mi is szeretettel köszöntjük lelkipásztoratyánkfiát és kívánjuk élete további részére is Isten gazdag áldását. — Dr. Antal Gáborról való kegyeletes megemlékezés volt a főtárgya annak a félévi szeretetvendégségnek, melyet theologiánk, február 8-án a főiskolai köztartás alsótermében rendezett. Az ünnepélyen megjelentek a lelkészképesítő bizottság tagjai, Győry Elemér püspökkel az élükön. Az est közének ut£n Kacz Ferenc IV. éves papnövendék imádságával kezdődött. Tea alatt a Vezúv legújabb számát mutatta be dr. Benedek Sándor tlieol. tanár, az ifjúi jókedv derűje ez alkalommal is mindenkit magával ragadott. A műsor folyamán dr. 33. oldal.' Pongrácz József tlieol. igazgató, aki két esztendeig volt püspöki titkár dr. Antal Gábor mellett 1908 — 19 i0-es években Emlékeim dr. Anial Gáborról címen tartott felolvasást méltatva a nagy püspököt, mint egyházi vezetőt és mint soha nem felejthető jó embert. Nagy Lajos II. éves papnövendék Szabó Imre Antal Gábort Sírató Énekét adta elő. Zergi István I. éves papnövendék Ady verset szavalt, Csákváry Ferenc II. éves papnövendék, Köntös Dezső I. éves papnövendék harmonium kíséretével erdélyi dalokat, vitéz Kerényi Béla 1. éves papnövendék Pongrácz Magda óraadó tanár harmóniumkiséretével Beethoven Vezeklés c. darabját énekelte. A családias bensőségű ünnepély Tapsonyi Sándor főiskolai szénior bibliaolvasásával, imádságával és közénekkel végződött. Ez alkalommal tették le a theologus fogadalmat azok az l. éves hallgatók, akik az I. félév megnyitásán nem lehettek jelen. — A révkomáromi református egyház presbitériuma február 13-án délelőtt 11 órakor a Jókai-utcai templomban b. e. Antal Gábor püspök-lelkésze születésének százéves évfordulófa alkalmából ünnepi ülést tart, melyen Győry Elemér püspök dr. Antal Gábor mint piispög és konventi elnök, Galambos Zoltán lelkipásztor Dr. Antal Gábor, mint lelkipásztor és a belmisszió egyik első pártfogója címen tart előadást. — Iskaszentgyörgyön megható gyülekezeti ünnepély volt. Már az istentisztelet előtt meglátszott az emberek arcán az ünnepi hangulat. Nem csoda, mert hiszen mindenki, aki csak tehette, részt akart venni lelkipásztorának, az egyház gondnokának és egyik presbiterének örömében. Ekkor volt ugyanis Deák Mihály lelkipásztor második, Kovács József egyházgondnok negyedik és Szabó Lajos presbiter 25 éves házasság után született gyermekének keresztelője. Az ünnepély hangulatát és a gyülekezet örömét fokozta, hogy a volt iskaszentgyörgyi lelkipásztorok végezték a szent szolgálatot. Pőcz István mohai lelkipásztor igét hirdetett, Antal Gyula polgárdi lelkipásztor pedig megkeresztelte a három gyermeket. A két lelkipásztor feleségeikkel együtt a keresztszülői Deák Mihály lelkipásztpr „Ferencz“ nevű gyermekének. Megható volt, ahogy a gyülekezet férfi tagjai megvárták és üdvözölték a templomajtóban a három palástos lelkipásztort. Este az ifjúság műkedyelő előadást tartott, melynek 800 pengő tiszta bevételét az egyesületi helyiség felszerelésére fordították. — Csendesnap. Theologiánk ifjúsága részére csendesnap volt a II. félév megkezdésekor, február hó 3-án. A csendesnap bibliakörökkel kezdődött, melyeket Tapsonyi Sándor főiskolai szénior, Dusza Pál dispenzátor és Kacz Ferenc IV. é. pn. vezettek. 1. Tini. 476_12 alapján. Az első előadást Győry Elemér püspök tartotta : Mit jelent theotogusnak lenni ? Megkapó, kedves életrajzi adatokkal a szivekbe markoló volt a bizonyságtevés : a theologus az, aki az evangéliom alapján áll, akinek Krisztus az élet. Az ilyen ember mindvégig theologus' akkor is, amikor már régen kikerült a theologiáról. Sok értékes útmutatást nyert a hallgatóság, hogy miként kell a theologusnak hitben és tudásban növekedni. Ólé Sándor főiskolai gondnok arról szólt, Mit jelent pápai diáknak lenni ? A főiskola múltjának alapos ismeretével és a kollégium iránt érzett mély szeretettel rámutatott a pápai diákok jellemző vonásaira, az istenfélelemre, a puritánságra, a szegénységre, a testvériességre és a hazaszeretetre. Dr. Pongrácz József theol. akad. igazgató: A kicsiny dolgok jelentőségéről szólott. A szokás hatalmát, az új és jó szokákások megszerzésének lélektani feltételeit ismertette,