Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-02-06 / 6. szám
24 oidal. DUNANTüLI PROTESTÁNS LAP 1944 Igen komoly, halasztást nem tűrő feladat ezekből folyóan ifjúsági munkánknak Református Keresztyén Ifjúsági Szövetségbe való összefogása s magának a szövetségnek kiépítése. Az egyháznak mindenekelőtt van igénye az ifjúságra, akárcsak az államnak. Elengedhetet!len azért, hogy az ifjúság lelkinevelését maga az egyház vegye kezébe. Mind világosabban kezdjük látni, hogy az ű. n. szabad felekezetközi mozgalmak lába alól kicsú- Iszik a talaj, sőt az egyesületi módszer is kezdi elveszíteni létjogosultságát. Külföldön is, hazánkban is az a belátás érvényesül, hogy az egyházban kell kiépíteni, vagy helyesebben az egyházba kell beépíteni az összes evangelizáló missziói munkákat. Nem mindegy, hogy milyen lelki táplálékban részesül ifjúságunk, sőt még az sem, hogy ugyanazt a lelki táplálékot ki adja a kezébe. Édesanyánk süti a legjobb kenyeret és a legízletesebb .kalácsot és akkor ízlik igazán, ha édesanyánk kezéből kapjuk. Ezért kell a református egyháznak magának gonL doskodni ifjúsága lelki táplálásáról. Ha a református egyház lemond ifjúságának lelki neveléséről s engedi, hogy más valaki végezze azt helyette, saját elgondolása és célkitűzése szerint, akkor a református egyház ~ jövőjéről mond le. Utolsóként említem meg egyik igen fontos feladatunkat, mely ránk vár az újesztendőben és ez a leventemozgalom, most már intézmény és ifjúsági munkánk viszonyának, kapcsolópontfának megtalálása és bensőségessé tétele: Kívánatos ez az ifjúság és az egyház szempontjából. A levente ifjú a református ifjúsági egyesületben felüdülést, lelkierőt és indításokat nyer. Részére az ifjúsági egyesület egészen más, mint a leventeotthon. Viszont a leventemunka áldott alkalom arra, hogy az egyház lelkipásztorán keresztül, azokhoz is hozzájusson, akik különben talán sohasem lettek volna elérhetők a lelkipásztor számára. A leventeintézmény valósággal szállítja az, ifjúságot az anvaszentegvház ölébe. A leventemunka nem helyettesítője a református ifjúsági munkának, hanem annak egy része, vagy gyakorlásának alkalma. Ha meg tudjuk találni a kettő helyes kapcsolatát és a leventeifjakkal való foglalkozás közL ben az igazi pásztori hangot, ifjúsági munkánk új fejezethez jut és nagy lendületet vesz. Legyen azért jelszavunk: Aáunkára fel, célegyenest előre evangéliumi anyaszentegyházunk útmutatása szerint Krisztussal, szebb jövő felé! (A Ref. Ifjúság januári számából.) Győry Elemér. A terezovac-suhopoljei missziói egyház. Emlékeim „egy elhalt missziói egyház“-zal kapcsolatban. A problémák jegyében hivatott össze 1943 dec. 9-re lelkészértekezletünk. Nagy és súlyos problémáink vannak s köztük elsőrenden magyar hazánk és benne magyar református egyházunk sorsa. Okulásul a jelennek, mely a múltat kellő ismeretek hiiányában súlyos mulasztásokkal vádolja, előhozom dr. Antal Gábor püspök problémáját, a terezovac-suhopoljei missziói egyházat. A dunántúli ref. egyházkerülethez tartozó és Brekinska, Daruvár, Nagypisanica, Uljanik (ide vehetjük Fiúmét is!) egyházakból álló horvát-szlavonországi misszió egyházrészt kiegészíteni a drávavöígyi szétszórt magyar reformátusság számára megfelelő központon — s erre Terezovác-Suhopolje volt a legalkalmasabb, — egy új missziói lelkészséggel, betetőzni a zágrábi, tehát a fővárosi misszióval: — olyan probléma volt, amely a Julián-egyesiilet által odalent létrehozott csodálatos virágzású elemi iskolák idejében mint magyar nemzeti és magyar református probléma nagy emberek kezére volt méltó. Szűkre szabottj mai problémáink idején elsáppa,dunk a gondolattól, szándéktól és bizodalomtól, mely a fajvédő magyar kezet a Száváig és Fiúméig, sőt még Boszniába is kinyújtotta. A terezovac-suhopoljei missziói egyház nevével a dunántúli ref. egyházkerület névtárában az 1905. évben találkozunk először, tehát 1904. évben alapíttatott három drávavöígyi járásban élő, az első névtári jegyzés szerint 1123 szétszórtan élő magyar református számára. Az 1123 lélek valószínűleg túlzás, 900 körüli lélek volt az én ottlétem idején. A 20 körrüli születés is kb. ennek felel meg. Verőce, Trczovac, Vucin vidéke, mint misszió-kör Szlavóniában, az 1904. évi névtár szerint még 451 lélekszárnmal a kastélyosdombói egyházhoz tartozott, a Barcshoz közeli falvak, puszták magyar reformátusai, — ezt hallomásból tudom, —- a komiósdi lelkésszel tartottak összeköttetést; a vukosavljevicai körzet e névtár szerint még az igen nagy szórványterületű daruvári, Kozarovec és körzete pedig Belovár-Kőrös m. pitomacai járásában Nagypisanicához tartozott. Három nagy járás annyi községében és pusztáján szétszórtan élő, egyhelyütt mindig kevésszámú, magyar reformátusság gondozása tehát a Dráva somogyi oldaláról nyilván nem lehetett kielégítő. Az a 900 körüli lélek nem őslakó volt abban a három járásban. Baranya, Somogy (akadt veszprémmeigyei is!) bocsátotta ki Szlavóniába az egyke előtti népfölöslegének rajait. Nemcsak a népfölösleg, hanem a jobbágyfölszabadítás után a vagyonával szabadon rendelkező volt jobbágyok eladósodása is volt oka ennek a kirajzásnak. A kákics! iskolában mellettem ült Gál Jóska, egy népes családból való tanuló egy nap nem jelent meg az iskolában. És többet nem jött soha. Hova lett? Édesatyja, az 50 évvel ezelőtt eladósodott kisgazda eladta házát, földjeit, ingóságaival »átalmönt a Deráván« s az adósságkifizetése után megmaradt pénzén ott házat s mégegyszerannyi földet vásárolt, mint amennyije Kákicson volt. Harmadik oka is volt a kirajzásnak. Vagyontalan magyarok is ott birtokot tudtak szerezni. Móré Illés, a kozaroveci kurátorom szólt így: »Tisztölendő Uram! Egy ostorral gyüttem át a Deráván s a jó Isten úgy mögsegétött, hogy szép házam vés 18 hold (holdja 2000 [ -öl) földem van«. És milyen földek voltak azok s milyen táj. A Dráva völgye ott túl, akár innen! A határ képe, akár egy somogyi-baranyai határé. A tölgyfa-erdők! A szilvások a faluk körül! A nap fénye, a táj színe, mint itthon. A Rinya mellől egyszerre 200 lélek kerekedett föl s megtelepült Nagypisanicának a túlsó végén (az innenső szélső házától az ő házukig r. kath. és gör. kel. templomok előtt kocsin egy óra volt az út!) : mikor ezek ott, a maguk falurészében fölépíthették templomukat, parókiájukat és iskolájukat, — mintha a Rinya mellett élték volna tovább a maguk magyar életét. Minő probléma nyúlt a hónuk alá, hogy fölépíthették! A torony, mely a templom téglalapoldalának nem a közepén, hanem a sarkán volt, furcsa lehetett nekik, — de a pásztor, aki ott, ezen a külföldön készült a theol. akad. tanári vizsgára, a Czeglédy Sándor s akiket, mikor Vukosavljevicáról Zrinskán s egy gyönyörű tölgyfaerdőn át kocsikáztam oda Balogh Sándor kurátorommal, én ott találtam, Juhász Pali a parókián, a legatuskorombeli kömlődi rektor a rektórián —, akár itthon az itthoniak. Fehér-«, Bars-, Komárom megye adta nekik. Az ősök kutatásának mostani idejében a szülőföldjétől messze elvetődő utód csodálkozva fedezi föl, hogy oda kellett költöznie, ahol valamikor az őse élt, — ezek a Slavoniába rajzó magyarok is a török