Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-12-17 / 51. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1944 oldal. Mindezekből a szemelvényekből és a velük kapcsolatos magyarázatból megállapíthatjuk, hogy Tóth Ferenc biblikus gondolkozású, evangéliomi, szelíd lelkületű igehirdető, de emellett a racionalizmus neveltje volt, amiből kifolyólag ennek szelleme áthatotta gondolkozását és minden megnyilatkozását. Bár szeretne belemélyedni az igébe, amit erősen bizonyít beszédeinek komoly biblikussága és a számtalan bibliai idézete, de nem engedi és fogva tartja az a racionalista szellem, amely benne vele együtt növekedett és erősödött. Épen ezért felfogásáról, ítéleteiről, prédikációjának szelleméről mi keveset mondhatunk, mivel mai gondolkozásunkkal nem is tudjuk megérteni sokszor az ő száraz racionalista fejtegetését. Ha azonban megpróbáljuk beleélni magunkat korának racionalista felfogásába és szemléletébe, akkor — amennyire ez a beleélés sikerül — meg kell állapítanunk, hogy prédikációi ama kor szempontjainak megfelelnek, sőt azt is elmondhatjuk, hogy legtöbb prédikációja sok értékes gondolatot és új szempontot nyújt nemcsak hallgatóinak, hanem olvasóinak is. Az igehirdetés komolyságát tárgyban is, kifejezésekben és stílusban is mindig megőrizte s ha mai szempontból nem is mindenben helyeselhetők tanításai és megállapításai, abban a korban és a maguk nemében jó alkotások voltak, s annak a kornak más nagy igdhirdetŐi messze elmaradnak mögötte. Ezt azután részben köszönhette leleményességének, gazdag képzelő erejének és gyakorlati gondolkozásának is, melyeknek segítségével érdekessé, szemléletessé és fordulatossá tudta tenni beszédeit. Ezeknek a felsorolt kiválóságoknak bizonysága-* képen gyakran találkozunk egy-egy életigazság rövid és tömör összefoglalásával, amiben nemcsak jó fogalmazó készségének, hanem gazdag és sokoldalú tapasztalatának is tanújelét adta. Ilyen megállapítása a Biblia alapján az, v hogy »sokszor amely szempillantásban születik a gonosz embernek öröme, ugyanabban meg is hal az«, (Isteni igazságszolgáltatás), vagy »a kegyességet nem a hajlandóság alapján kell gyakorolnunk, mert ugyanakkor a fösvény könnyen kimerítheti magát«. (Isteni igazságszolgáltatás). A restségnél említi, hogy »a kívánás nem elég, cselekedni, munkálódni kell. Az üres kutból senki vizet nem meríthet, — így az üres kívánság boldoggá nem tesz«. A kevélynek pedig azt mondja: »Eredj kevély, vedd ki magadat az emberek sorából, de azt nem teheted, hogy ami földi, az földdé ne legyen. Eredj, emeld fel magadat minden emberek felett, ímé a temetők és sírok készen állanak, hogy azok a te dagályodat meglappasszák és tégedet a hozzád hasonló emberek közé, a te sorstestvéreid közé lealázzanak«. A rédei templomszentelési beszedődében mondotta, hogy »templomra szüksége van a szegénynek, tudatlannak, de a nagynak, hatalmasnak is, mert amely cserfa a hegy tetején áll, azt éri legjobban a szél«. Egy másik prédikációjában (Közönséges beszéd Zsolt. 12:3—4.) azt mondja, hogy »semmi sincs oly távol egymástól, mint az igaz barát és a hízelkedő. Amint különbözik a jó és törvényes pénz a hamis pénztől^ úgy különbözik a barát a hizelkedőtől«. A nyelvről szóló prédikációjában hozza fel: »ha egy város csupán némákból állana, lehetne-e ezt boldognak mondani?« Egyik újévi beszédében fZolt. 77: 6—8.) megállapítja, hogy »aki jól éltj ha .kevés ideig élt is, sokáig élt«. Végül a kevélységről szólván, azt mondja, hogy »amennyi kevély, annyi bolond«. (Kevélység. Róm. 12:16. 3. 1.) A végén még két racionalista megállapítását kell bemutatnom. Az egyik a templomról szól s szerinte a templom célja az, hogy »itt tanítsák és prédikálják az igét, amely nemcsak bölcsebbekké hanem jobbakká is tesz. mert az értelem világosítása mellett a szív is nemesíttetik itt«. (Rédei templomszentelési beszéd 2. 1.) A másikban pedig az istentisztelet céljáról szólva hasonló racionalista szellemben nyilatkozik s azt mondja, hogy az istentisztelet célja »a Vallásbeli esméretekben és a jó erkölcsökben való nevekedés és tökéletesíttetés«. (Az istentisztelet célja. Zsid. 10:25.) De a humor és gúny sem hiányzik Tóth Ferencnél, amikor többek között Hámánról azt mondja, hogy »50 singnyi akasztófára magasztalta fel a király«. (Emberi kedvesség. Péld. 31:30.) Folyt, köv.) Dr. Benedek Sándor. t KÖNYVISMERTETÉS ’ll IV.................. -■ +JJ Református Egyházi Könyvtár. Szerkeszti dr. Budai Gergely, XXI. Újszövetségi kijelentéstörténet. írta r dr. Mátyás Ernő. Átnézték dr. Budai Gergely, dr. Erdős Károly. A Magyar Református Egyház kiadása. Budapest, 1943. Bethlen Gábor Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság. 8. r. XVII. 590 -f- 1 1. Egészvászonkötés. A magyar református theologiai irodalomban mindig valóságos esemény, amikor egy-egy újabb kötet jelenik meg az úgynevezett Parokhiális Könyvtárban. B. e. dr. Antal Géza püspökünknek volt a kedvenc gondolata ezt a sorozatot megindítani és a két világháború súlyos viszontagságait is beleszámítva eddig sikerült fenntartani; most hagyta el a nyomdát 1943 végén a vállalat legújabb kötete, dr. Mátyás Ernő sárospataki theologiai akadémiai tanár nagyszabású müve, az „Újszövetségi kijelentéstörténet“. Ez a könyv tulajdonképen újszövetségi biblika theologia, eddig általában ilyen néven ismertük ezt a tudományt. Magyar nyelven hézagpótló, mert eltekintve kisebb részlettanulmányoktól, csak Bartók György tollából jelent meg két rövid összefoglaló műé tárgyról: Az Újszövetség iratainak theologiai gondolatai és Az Újszövetség vallása címen, de ezek még 1911-ben és 1917-ben íródtak, tehát természetesen nem állhatnak a ! tudomány mai színvonalán. Az első világháború után S mélyreható változások történtek a theologiában. A dialektikai theologia rányomta bélyegét az újszövetségi tudományokra is. Dr. Mátyás Ernő jelen müvével a külföldi irodalomban is párját ritkítja, mert alig van szerző, aki a biblika theologia egész területén terjedelmesebb összefoglaló müvet alkotott az új irányzat alapján. Igen jól értékesítette azt a bámulatos, rendkívül kitartással öszszehordott anyagot, mely a Kittel-féle Theologisches Wörterbuch zum Neuen Testament eddig megjelent négy vaskos kötetében áll rendelkezésre a kutató számára. Müve, mint az Előszóban megjegyzi, elsősorban „azi Ige forrásaiból származik. írás magyarázat azonban nincsen az Ige által való megragadottság és ebből származó személyes látások nélkül. Ilyen természetű személyes látások e munkának is legfőbb forrásai.“ Szerző közel két és fél évtizede foglalkozik intenzívebben az újszövetségi theologiával s eleitől kezdve különös indításokat nyert éppen az újszövetségi kijelentéstörténet művelésére, Korábban az Újszövetségnek vallástörténeti és valláslélektani magyarázata, későbben Barth Károly dialektikai szemléletmódja és Bultmann R. egzisztenciális gondolkozása voltak rá erősebb hatással. Ezek a hatások egyaránt érvényesül-
