Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-01-02 / 1. szám
DUNÄNTOLI PROTESTÁNS LAP 3 oldal. dalom megpróbáltatásai után kicsinek mutatkozott a régi iskola, azt emeletesre építették át. Emellett építetíiek kultúrtermet, tanácstermet, hitoktatóiéikészi lakást, segédlelkész lakást. Ő mindig fáradhatatlanul, fürgén tárgyalt, tervezett, költségeket teremtett elő. A legapróbb részletekre épen olyan nagy figyelmet fordított, mint a legnagyobbra. A 930-as években is még fiatalos lendillettel vezette a templom mellett vett ház átépítését, várostól temető szerzését, az egyház telke mellett utca nyitását, a templom belső átrendezését. Miklós Géza kitűnő pénzügyi érzékkel rendelkezett, előrelátó, megfontolt vezető volt, ki az egyházközség anyagi ügyeit nagy mértékben előrevitte. Az ő idejében több adományt is kapott a székesfehérvári egypénz, ház és földek alakjában. Miklós Géza jó emberismerő volt. Hamar rájött arra, hogy kiben milyen szándék lakik. Épen ezért tér-' veit rendszerint nagyobb akadály nélkül meg tudta valósítani, mert látta, hogy ki mire alkalmas. Az elérendő célok szolgálatába ügyesen tudta csoportosítani az embereket. Nem saját érdekére gondolt, hanem közcélokra*' egyházára, gyülekezetére. Ő maga mindig puritán egyszerűségben élt családjával együtt. Kitűnő memóriával rendelkezett. Régi dolgokra is aprólékosan visszaemlékezett. Az egyszer látott arcokat felismerte később is. Ennek tulajdonítható, hogy gyülekezetének családjait,, azok körülményeit jól ismerte még a külterületeken is. Sokszor meglepődve tapasztaltuk, hogy a vidékről bejött középiskolás tanulókat is ismerte. Az iskolákban alapos tárgyi tudásáról is bizonyságot tett, amit a tanulók diáknyelven úgy fejeztek ki, hogy előtte nem lehet szalmázni. Hivatalos ügyekben, iskolákban, egyházban nagy fegyelmet tartott. A maga által végzett munkát a legaprólékosabban intézte el és mástól is megkövetelte a lelkiismeretes munkát. Társaságban nagyon kellemes, szellemes volt. Nagyobb társaságban is képes volt akár estétől reggelig a társalgást vezetni és pedig mindig szellemesen, élvezetesen. i I Irodalmi munkásságból is kivette részét. Cikkei jelentek meg a Dunántúli Protestáns Lapban, Ut és Életben, Kálvinista Szemlében, Protestáns Szemlében, Pesti Hírlapban, Erdélyi Közlönyben, Nemerében, Székesfehérvár és Vidékében stb. Önálló tanulmányai is'jelentek meg: Emlékezés Kálvin Jánosra; Bilkey Lipcsei Lajos; Arany János biblikussága stb. Legnagyobb munkája: »Párhuzam Buddha és Krisztus között« kéziratban van meg. A mezőföldi egyházmegye már fiatal korában megbízta az egyházmegyei lelkészi könyvtár rendezésével és vezetésével. Ebben sokat munkálkodott egész életében. Az egyházmegye és egyházkerület is igénybe vette egyébként is szolgálatát, amikor mindkettő tanácsbíróvá választotta. Az egyházmegyének hosszú időn keresztül missziói előadója is volt. Város és vármegye is törvényhatósági bizottsági, kisgyülési stb. taggá választotta és élénk részt vett ezeknek munkájában. Jelentős szerepe volt a Székesfehérvári és Fejérmegyei Takarékpénztár vezetésében is. Mindezek mellett pedig pontosan vezette hetenként a bibliakört, látogatott, temetett, prédikált, meghallgatta a rengeteg ügyes-bajos panaszt, embereket helyezett állásba, küzdött a reverzális-harcban. Mindenütt ott volt nagy energiával, elpusztíthatatlan erővel. Pedig szolgálata vége felé már éveken keresztül kínozta a cukorbaj. Önfegyelemmel, erős akarattal ennek hátrányait is nagyrészt ki tudta küszöbölni. Végül is pihenésrevágyva, 71 éves korában, 1939 szeptember 1-én nyugalomba vonult. Az Ür innen szólította magához Székesfehérvár volt agg prédikátorát dec. 12-én, 76 éves korában. Legyen áldott emlékezete! Temetése december 15-én volt a székesfehérvári templomból, ahol Győry Elemér püspök mondotta a gyászbeszédet arról a lelkipásztorról, akit Isten őrhelyre állított, megállott a bástyán és hűségesen vigyázott. (Habakuk 2:1.) Fülünkben csengenek még a szavak, hogy Miklós Gézát most kezdjük megismerni, amikor már eltávozott. A temetőben Bakó Lajos esperes végezte a szertartást, ahol a lelkészek nevében búcsúzott tőle. A gyülekezet nevében Bódás János székesfehérvári lelkipásztor búcsúzott volt lelkipásztorától. A város és a gyülekezet különböző rendű tagjai nagy számban jelentek meg. A mezőföldi egyházmegye lelkészei közül is mintegy húszán kísérték utolsó földi útjára a megboldogultat. Elhunytát mély fájdalommal gyászolja neje és gyermekei: dr. Miklós Géza, székesfehérvári ügyvéd,, Gulyás Péterné Miklós Rózsa gárdonyi és Tánczos Béláné Miklós Alice táci lelkipásztor neje. Emlékét őrizzük, kik ismertük őt. Szabó Dezső. A bábolnai protestáns egyház ünnepe. Advent második vasárnapján nagy ünnepre virradt a bábolnapusztai reformátusok és evangélikusok kicsiny serege. Ezen a napon vált valóra régi álmuk, hogy a szépen megépült templomnak lelkipásztora és megszervezett egyháztanácsa lett. Egyházalkotmányunkba egy új intézmény lépett: protestáns anyaegyház. Mind a két egyházi főhatóság jóváhagyta szervezetét, amikoris a katonai egyházközségek mintájára felváltva szolgál az evangélikus lelkész és református főgondnok, vagy református lelkész és evangélikus felügyelő. Az elgondolás az evangélikus egyház hű fiának: vitéz Pettkó Szandtner Tibor vezérőrnagynak a lelkében született, aki még főhadnagy korában látta a nagy területen szétszórt nyájnak vigasztalan életét, mert a banai református és bőnyi evangélikus lelkipásztorok a legnagyobb jóakarattal sem tudták igazán pásztorolni a sok pusztán szétszórtan élő és leginkább csak átmenő reformátusokat és evangélikusokat. Az első lépés az egyházi élethez: a megépített, gyönyörű románstílű kis templom már állott, amelyben jelenleg evangélikus segédlelkész végzett közös liturgia szerint szent szolgálatot. A földmívelésiigyi minisztérium végre lehetővé tette, hogy a mintegy 400 lelket számláló közös egyháznak rendes lelkésze legyen, s első lelkésszé Hódi Pál volt segédlelkészét ki is nevezték. A gyülekezet főgondnokául megválasztották Cserépy Gyula alezredest. Vasárnap reggel kipirult arcú, egyszerű cselédek, iparosok, gazdatisztek és meneskari tisztek gyülekeztek a villannyal fűtött kedves templomba, hogy tanúi legyenek álmuk megvalósításának, amikor első lelkészüket és főgondnokukat a két egyházmegye esperese állásába ünnepélyesen beiktatja. Megható volt az istentisztelet elején a két esperes úrvacsora-osztása az evangélikus lelkíU pásztor, a református főgondnok és a presbiterek számára. Le őke Károly, a tatai református egyházmegye esperese, felsőházi tag emelkedett szellemű beszédben méltatta a nap jelentőségét és osztott először úrvacsorát a református presbitereknek, akiket a főgondnok vezetett az úrasztalához. Majd utána Németh Károly, a mosoni evangélikus egyházmegye esperese osztott úrvacsorát az evangélikus lelkipásztor vezetésével odajárult evangélikus presbitereknek. És azután hivatalosan beiktatta az új lelkipásztort, aki Krisztus alázatos szol-