Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-10-29 / 44. szám
188. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1944 mes és kormányzásra való s charakterizált individuum szükséges«. Alig néhány év múlva, 1827-ben már áz egyházkerület szuperintendense, aki magánjegyzeteinek s püspöki levelei sajátkezüleg írt fogalmazványainak bizonysága szerint mindent figyelemmel kísért, mindenben gyorsan intézkedett s mindenben az egyházkerület érdekeit tartotta szem előtt. »Általában keveset beszélt, de annál többet tett úgy az egyházkerületnek, mint a pápai gyülekezetnek és. a főiskolának javára.« Jellemzésére Szentkuty Kiss Károly Tóth Ferencnek egyik ismerősét szólaltatja meg, aki ezekkel az elismerő szavakkal fejezi be Tóth Ferenc munkásságának méltatását: »főpásztori működésében pontos, tapintatos is nagybuzgalmú volt mint kormányzó püspök; minden íügyet a legnagyobb szorgalommal tanulmányozott, kormányzata alatt semmi élesebb összeütközés nem történhetett, mert vagy impozáns tekintetével, vagy papi szelíd modorával, vagy ügyes taktikájával mindig el tudta azt igazítani, vagy utat és módot találni a kiegyenlítésre«. Ennek a nagy és kiváló püspöknek minden munkáját nem ismertethetjük, mivel egy ilyen tanulmány keretében erre sem helyünk, sem időnk nincs. Mostani feladatunkat épen ezért korlátoznunk kell annak a munkának megismertetésére, amiről vázlatos életrajzában szándékosan a legkevesebbet szóltunk. Igehirdetéséről, prédikációiról szeretnénk megemlékezni, melyek igen nagy számmal maradtak reánk kéziratban. Ravasz László csak Homiletikáját,8 Rácz Béla pedig csak nyomtatásban megjelent prédikációit és temetési beszédeit9 említi, de nem szólnak semmit kéziratban reánk maradt beszédeiről, amelyek pedig olyan nagy számmal vannak, hogy már csak ezért is megérdemlik, hogy foglalkozzunk velük, szétszedegetve megismerjük és belőlük tanulságot vonjunk le a magunk számára. Ma 389 darab ünnepi, alkalmi, közönséges és temetési prédikációja van a főiskolai nagykönyvtár tulajdonában10 11 s ezekről szólva szeretnénk megemlékezni most arról, hogy beszédeiben mit mondott s miről prédikált Tóth Ferenc? Miként korának minden tanult és tudományosan képzett fia, ő is benne élt annak szellemi világában s ennek a szellemnek akkori iránya mélyen belevésődött leikébe és jelentkezett minden szellemi megnyilatkozásában. A már letűnőben levő régi orthodoxia nyomán részben a pietizmus egyoldalúságai és túlzásai, részben az orthodoxia vaskalapossága ellen a theologiába is hamarosan behatolt a felvilágosodás szelleme, az észt állította előtérbe s ezt tette meg minden igazság egyetlen mértékévé.11 így lett az ész az isteni kijelentésnek is mértéke.12 Ez a felfogás ugyan nem a theologiában és nem a theologusoknál jelentkezett, hanem az általános szellemi ^életben s így elsősorban a költőknél és filozófusoknál s nem is hirtelen nagy támadással s az utána következő fényes győzelemmel, hanem lassú fejlődéssel, folytonos terjeszkedéssel és bizony többször megalkuvással bontakozott ki és lett hatalmas világnézetté.13 * A theo-8 Ravasz László dr.: A gyülekezeti igehirdetés elmélete (Homiletika) Pápa, 1915. 237 1. 9 Rácz Béla: Két évszázad a magyar református igehirdetés történetéből (1711—1914). Homiletikai tanulmány I. Kötet. Gyula 1931. 144. 1. 10 Közönséges, ünnepi, alkalmi és temetési beszédek, negyedrét alakú, durva merített papírra írva. 389 darab a pápai főiskolai könyvtárban O 675. g. sz. alatt elhelyezve. 11 V. ö. Zoványi Jenő dr.: A felvilágosodás. Zoványi Jenő dr.: Theologiai ismeretek tára I—III. kötet. I. k. 398 1., III. k. 128. 1. Nagy József dr.: A filozófia története. Budapest, 1921. Í33 1. 12 Die Religion in Geschichte und Gegenwart. Tübingen, 1927. IV. kötet 1714 1. Továbbiakban RGG. 18 RGG. IV. k. 1714 1. logiába is lassanként beszivárgott felvilágosodást nevezik racionálizmusnak, amelyben így a Szentírás isteni eredetének és igazságainak mérlegelésénél is mindig nagyobb szerepet kapott a ratio, az ész. Ez a racionalizmus a vallásos hitet igyekezett összhangba hozni az ész szabályaival, amiből természetszerűen következett, hogy a keresztyénségből. eszerint csak az maradhatott meg, ami észszerű, tehát az emberi ész által is elfogadható volt.11 A keresztyén erkölcsi szabályok £gy alakultak át lassanként a mindennapi élet szabályaivá s a bibliai csodákat is észszerűen és a természetből igyekeztek megmagyarázni. Ebből következett azután, hogy nemcsak a hit, hanem még a józan ész erkölcse is kénytelen lett alávetni magát a hasznosság gondolatának és mértékének. Ez pedig a vallásban és igehirdetésben azt jelentette, hogy minden olyan dolgot meg kellett tenni és mindarról lehetett és kellett is tanítani, ami az ember lelkének^ s földi érdekeinek, egyéni és közösségi életének javára szolgált és hasznára volt.15 Ezt a hasznossági alapelvet először a német Campe vezette !be a theologiába és honosította meg az igehirdetésben,16 elvül mondván ki, hogy az igehirdetésben mindenről lehet beszélni, amiből a hallgatóságnak bármilyen tekintetben is haszna származik.17 Ennek a szellemnek azután az lett az eredménye, hogy a szószékről dörgedelmes beszédek hangzottak el többek között a »kávé ártalmas voltáról«, a »sétálás hasznáról«, »a tűzre és gyertyára való vigyázatról«, »a varázslásról«, »az ember repülő tehetségéről«,18 azután különböző életszabályokról és egészségvédelmi intézkedésekről.19 (Folyt, köv.) Dr. Benedek Sándor. 14 RGG. IV. k. 1713 1. is U. o. 1714 1. w Mitrovícs Gyula: Egyházi szónoklattan. Sárospatak 1878. 23—24. 1. 17 V. ö. Lentz C. G. H. Geschichte der christlichen Homiletik. II. kötet. Braunschweig 1839. 238 1. Tóth Ferenc: Homiletika II. kiadás. Győr 1814. 69—70. 1. 18 Nógrády Mátyás: Lelki próbakő. Debrecen 1651 és Fördős Lajos: Papi dolgozatok tára X. füzet 13. és 14. beszéd. V. ö. Csiky Lajos: Egyház szónoklattan. Nagybánya 1914. 93. 1. 19 Ammon, dr. Christoph Friedrich: Anleitung zur Kanzelberedsamkeit zunächst für meine Zuhörer. Göttingen, 1799. 37— 39. 1. @8®®®@®®®®®§>®®®®®®®®®®®®®®®®®®Ü)®®®®®S® ® ® 1 VEGYESEK 1 ® ^ © S®®S®®®®®S®®®®®®®®®®®®®®t«C«J®8®®®®®®®®»®® — Gyászhir. Dr. S. Szabó József, a debreceni kollégium gimnáziumának nyug. igazgatója, c. tankerületi kir. főigazgató, a debreceni Tisza István tudományegyetem diszdoktora, az Országos Református Tanáregyesület tiszteletbeli elnöke, életének 83-ik, boldog házasságának 54-ik évében október 19-én elhunyt. Temetése Cegléden volt nagy részvét mellett. A megboldogult 1862 aug. aug. 12-én született Serkében. A középiskolát Rimaszombaton és Sárospatakon, a theologiát Sárospatakon végezte. Az 1888—9. tanévet a a budapesti egyetem bölcsészeti karán töltötte, majd karcagi tanár lett, 1890-ben lelkésznek ment Naprágyra. 1892- ben újból gimnáziumi tanár Rimaszombatban, 1893- ban Kisújszálláson, 1894-ben Debrecenben, ez utóbbi helyen működött 1929-ben történt nyugalomba meneteléig, amikor Ceglédre költözött. A református tanügynek jeles munkása volt, akit a tiszántúli ref. középiskolei tanáregylet 1897-ben jegyzőjévé, az országos református tanáregyesület 1902-ben főtitkárává, 1927-ben ügyvivő társelnökké választotta. Irodalmilag is nagy tevékenységet fejtett ki. Jelentősek egyháztörténeti