Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-10-08 / 41. szám
Ötvenötödik évfolyam. 41. szám. Pápa, 1944 október 8 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE '________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.________________________________----------------------------------------FŐSZERKESZTŐ: GYŐRY ELEMÉR PÜSPÖK-----------------------------------------FiLELÖS SZERKESZTŐ DR. PONORÁCZ JÓZSEF THEOL TANÁR PÁPA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Kicsoda ami Istenünk? Igehirdetés Mt. 15 : 21—23/a—24—28. alapján. Október ludodika a mi nemzetünk életében az emlékezés napja. Emlékezetünk szárnyán visszaszállunk a múltba, s megjelenik szemünk előtt Világos és Arad. ; Látjuk az aradi tize i kár mai, szinte halljuk szívük utolsó dobbanását... Isten különös titkát látom abban, hogy ma újra j Arad felé tekintünk, aggódásunk újra azok felé száll, j akik Arad. táján küzdenek. Mégis akár a múltba nézzünk, akár a jelent vizsgáljuk, ugyanaz a remegő kérdés tolul ajkunkra — ez hát a írni sorsunk? Ez az Isten akarata mi velünk? Vagy másként: kicsoda az az ; Isten, aki úgy irányította a mi szabadságharcunkat, j hogy annak az aradi tragédiában kellett végződnie? j Kicsoda az Isten? Mindenesetre nem az, akinek nagyon sokszor képzeltük; nem csupán jóságos édesatya, akinek semmi más dolga nincs* mi-nthaz^ 4i|szolgáljon bennünket, gondoskodjék rólunk óvjon és ! védjen minden bántalomtól... Kicsoda az Isten? A mi Urunk. Tudod, mit jelent ez? Azt, hogy Ö parancsol nékünk, Ő rendelkezik velünk. Nem Isten van én érettem, hanem én va- j gyök Ő érette. Nincs jogom, hogy bármit is követeljek Tőle, Nem kötöttem szerződést Vele, hogy Ö bármit is köteles volna adni számomra. Ha Ö úgy | akarja, áldását megvonhatja tőlem, sőt talán éppen 1 az ellenségeimet segíti diadalra. Vagy talán azt hiszed, hogy Te vagv a világ középpontja s Istennek nincs más tennivalója, mint az, hogy teljesítse, amit kívánsz? Azt hiszed, hogy az a jó, amit Te akarsz s a gondviselés csupán arra való, hogy téged ne érjen szerencsétlenség, a te férjed és a te gyermeked ne haljon meg, a te házadat ne érje bombatámadás s a te hazád ne vesszen el? Valljuk meg őszintén, hogy az ilyen gondolatok kínosan érintenek bennünket, elszoktunk télük, s titkon mindig abban reménykedünk, hogy a mi keresz!tyén voltunk megvéd bennünket minden károsodástól. Ilyen reményeinket, jaj, de megszégyeníti október hatodikai És én mégis ehhez a mi Urunkhoz és Parancso- ! lónkhoz hívogatlak ma benneteket! Ehhez a mi Urunkhoz, aki azonban nem »minden feltétel nélkül« Urunk nekünk. De figyeljünk csak az Igére! Egy asszony jön Jézushoz. Egy súlyos terhet hoz: leánya »gonoszul gyötörtetik az ördögtől«. Megpróbált már mindent, de semmiféle emberi segítség nem használt. Mondd: álltái már kisgyermek betegágya mellett? Nézted kétségbeesve arcán a lázrózsákat? Cikázott végig agyadon a „gondolat — elveszi tőlem az Isten!? Ha ezt átélted, akkor tudod, milyen terhet hordozott ez a kánaánita asszony. Szava — bizalomteljes kérés, fájdalmas könyörgés, nyílt beismerése annak, hogy Jézuson kívül minden erőfeszítés céltalan. Tanuljuk meg tőle, hogy a mi helyzetünkben, a mi népünk nagy próbáratétele idején, nekünk is be keíl látnunk — itten nincsen, ki segítsen, Orvosujnk, Szabadítónk csak az Űr Jézus lehet. Nézd, üszkös városok, menekülők seregei, sebesültek ezrei — én népem, megérted-e, hogy a Dávid Fiához kell kiáltanod segedelemért: »könyörülj rajtam!:« Megérted-e ezt? Elhahgzik-e ajkadról Krisztus felé a segélykérő kiáltás? S ha elhangzik, akkor következik a talán legsúlyosabb prőbáratétel. Lásd, a kánaánita asszony mint. végső menedékhez fordul Jézus Krisztushoz. »‘Ó vedig. egy szót sem felel néki«. Vájjon fel tudjulé-e ezt njérni? Ekkora bizalom, és ekkora teher egy aszszohy vállán, s mégis — a mi Urunk hallgatásiba burkolózik. Szinte hallom az asszony lelki harcát: mit tegyek? Hát vége mindennek? Hát érdemes volt bízni? y>Ő pedig egy stót sem felele.« Nem tapasztaltuk-e már mi is a mi Urunknak ezt a »hallgatását?« Nem tapasztaltuk-e, hogy Ő szótlan, amikor mi azt szeretnék, hogy szóljon hozzánk? Azt mondja Luther: én elfutottam volna tőle, ha velem tette volna ezt.' Nézd, mennyi jaj, mennyi könny, mennyi imádság szárnyal ma is Ég felé, ésí minthacsak megismétlődnék a kanáneái asszony törté- Inete — »ő pedig egy szót sem felele néki«. Isten mintha eltávozott volna tőlünk, mintha visszavonult volna a világtól. Ám, aki ebbe belenyugszik, az nem ismeri Istent. Az nem tud semmit a Biblia Istenéről. Mert eztel csak akkor találkozhatsz, ha végigkarcolod hited küzdelmét ... »Az asszohy pedig odaérvén, leborula előtte.« Éppen az ellenkezőjét teszi annak, amit tehetne. . Eltávozhatott volna csalódottan, sebzetten^ keserűséggel a szívében. De nem tette ezt. Hanem hitt a legreménytelenebb percben is ... Leborult Krisztus előtt s ezzel elismerte... hogy az Űr és király az ő élete fealett. Minthacsak ezt mondta volna: Nálad van a döntés. Kiszolgáltatom magam neked. Tégy, amit akarsz. Veszed-e észre, mennyire hasonlít magatartása az Úr és király az ő élete felett. Minthacsak ezt Felvillan-e előtted, hogy íme, ez a győzelem titka? -• - . - . Végül Jézus töri meg a csendet. Szól és szava sebez. Szól és szava fájóbb, mint a hallgatása (26, v.). Az asszonynak be kell látnia, hogy elvesztette
