Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)

1943-04-25 / 17. szám

1943. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 91. oldal. gének lelkiüdvösségéért is aggódik és orvosi kötelessé­gének tökéletes betöltése mellett betegé lelkét igyek­szik Istenhez vezetni. Victor János dr. belső-lipótvárosi lelkipásztor záróáhítatot végzett az orvosi csendes'­­napon. (MÉ) — Székesfehérvárott a keresztyén egységről tartott előadást március 30-án délután dr. Karácsony Sándor egyetemi tanár a Vörösmarty-kör nagytermében, amelyet zsúfolásig megtöltött a hallgatóság, akik között még rom. katholikusok is voltak. Nagyszabású előadásában rámutatott arra, hogy az egység lehetséges, de csak úgy, ha Krisztusban találkozunk. Éljenek a katholikusok olyan példás életet, hogy meggyőzzenek minket arról, hogy ők valóban Krisztuséi, mert így sikerülne minket „vissza­téríteni“. De mi reformátusok is éljünk olyan életet, kövessük Krisztust úgy, hogy életünk legyen győzelmes erő, amely a római katholikusokat Krisztusnak megnyeri. Győzzön az élet és az élő hit. Képmutató katholikusok és képmutató reformátusok között sohasem lehet egység, a hivők között pedig máris megvan. Vannak azután hitetlen reformátusok -és katholikusok is, akik szintén egyet értenek, de nem Krisztusban, hanem a lelki halál­ban, mert nékik minden mindegy. Az egységet az mun­kálja, aki nem csak imádkozik érte, hanem a legteljesebb odaadással igyekszik élni a saját hitét. — Adomány. Dudás Kálmán műszaki tanácsos, egyházkerületünk mérnöke, aki eddig is több ízben megemlékezett szegénysorsú theologusnövendékeinkről, újabban 120 P-t juttatott e célra a theol, igazgatóság kezébe. A nagylelkű adományért fogadja e helyen is az intézet hálás köszönetét. — Szabó Sándor pápai kollégiumunk ország­szerte ismert hegedűművész tanára április 14-én, Kassán szerepelt az ottani rádióban. Beethoven: Tavaszi szonáta, Dohnányi: Ruralia Hungarica, Paganini: XII. Sonata c. darabokat adta elő igaz művészettel. — Séta az ősi kollégium falai között címen ér­dekes helyszíni közvetítést adott Pápáról Budinszky Sándor rendezésében a budapesti rádió, melyet minden­felé nagy figyelemmel hallgattak a volt pápai diákok. ( A szöveg összeállítása Szathmáry Lajos pápai kollégiumi tanár ügyes tollát dicséri. — A zánkai református gyülekezet az ifjúsági munkaév befejezésekor a Népházban szeretvendégséget rendezett, melyen dr. Tóth Endre theol. tanár, egyet, m.-tanár tartott előadást. Megnyitóbeszédet Tóth Kál­mán lelkipásztor, záróbibliamagyarázatot Gulyás Lajos szepezdi s.-lelkész tanító mondott. Az ifjúság tagjai szavaltak, énekeltek, beszámolókat olvastak fel. A sze­­retetvendégség céljaira a kis gyülekezet nőtagjai oly bő­ségesen hoztak be természetbeli adományokat, hogy a szeretetvendégséget követőleg a balatonfüredi Vöröske­resztes Űdülében levő sebesült katonákat is bőségesen megvendégelhették. — Csurgóira népfőiskolái tanfolyam 11-én, vasárnap tartotta a ref. templomban záró-összejövetelét a délelőtti istentisztelet után. A templomot zsúfolásig megtöltötte a hivők és a vendégként érkező hittestvérek serege. Az istentiszteleten a beszédet Győr Sándor merenyei lelkész mondta. A gondosan felépített beszéd után 1. Varga József lépett az Úr asztalához s meg­nyitót mondott lelkes, keresetlen szavakkal. 2. Tüske Margit Iábodi népfőiskolás Miért jöttem a népfőiskolára ? címen előadást tartott. 3. Domián Ida nagydobszai leánytestvérünk Bódás János Ki van jelölve a helyed c. versét szavalta el. 5. A leányok egy 16. századból való Kihez folyamodjam ? kezdetű vallásos éneket adtak elő. 6. Szentkirályi Juliska Mi a tervem a népfőiskola után ? címen szabadelőadást tartott. 7. Gulyás Mária délvidéki népföiskolás lányunk Békesség Istentől c. Reményik­­verset adott elő. 8. A lányok Petrőczi Kata Szidónia 17. századbeli költőnő Eltévedtem mint juh kezdetű vallásos énekét énekelték el. 9. Mi hasznom volt a nép­főiskolából ? címen két leány is tartott előadást és pedig Sáfrán Julianna sáregresi és Kovács Erzsébet csurgói népfőiskolás. 10. Mi is az a népfőiskola? címen beszélt Varga József koll. s.-lelkész. Majd röviden előadta, hogy mit tettek a lányok három hét alatt. 11. Sárkándi Juliska baranyai leány rövid beszéddel búcsúzott el az iskolá­tól. 12. A lányok búcsúéneket énekeltek. 13. Az egy­házmegye nevében Tóth Kálmán egyházmegyei főjegyző búcsúzott a lányoktól s kiosztotta nekik a kis emlék­lapot s az ajándékkönyveket. — A keszthelyi m. kir. gazdasági akadémia ifjúságának Bethlen Gábor Köre böjti műsoros délutánt tartott április 11-én az akadémia dísztermében, melynek program injában mélyen átérzett szavalatok (Ostffy Éva és Maár András hallgatók), énekkari és zeneszámok hangzottak el a kör tagjai közreműködésével. A műsor központja Pomóthy Dezső nagykanizsai h. lelkész meg­rázó erejű előadása volt a magyar böjt magyar jövőt építő utegyengetéséről. A nagyszámban összejött közön­ség lelkében mélyre szántott az előadó evangéliomi és nemzetét féltő szeretettől átízott bizonyságtevése. — A győri református Nőegyesület a győri honvédkórházban ápolt katonák részére szeretetcsoma­­gokat készített. A katonai parancsnokság által kijelölt városi közkórházban és az evangélikus elemi iskolában ápolt összes katonáknak felekezeti különbség nélkül gazdag szeretetcsoinagokat juttatott. A s/eretetcsomagokra a hittestvérék nagy lemondással és önfeláldozó haza­­szeretettel juttattak adományokat. — Bállá Dezső nyug. kupi református lelkipásztor sok értékes régi és újabb theologiai könyvet tartálmazó lelkészi könyvtárát pápai theologiánk gyakorlati szemi­náriumának ajándékozta, ahol nagy hiányt fog pótolni. Ugyanekkor nevezett lelkipásztor atyánkfia a főiskolai könyvtárnak is 20 kötet történeti, földrajzi és politikai vonatkozású könyvet küldött. Mindkét értékes ajándékért e helyen is köszönetét mond az intézet tanárikara — Dunaszerdahelyen április 14—15—ló-án a ref. és ev. egyházak közösen rendezték meg a gyülekec zeti és diák evangelizációs napokat. Az ünnepélyen 12 előadás és írásmagyarázat hangzott el, amely sok diák és gyülekezeti tag számára megoldotta a lelki problémákat, s alkalmid szolgált mindegyik arra, hogy .az ember és Krisztus közelebb jussanak egymáshoz. Antal Gábor komáromi hitoktató négy alkalommal szolgált. Előadásainak és írásmagyarázatainak címei voltak: 1. Krisztus háromféle szenvedése. 2. A diák Jézussal és Jézus nélkül. 3. Péter megtagadja az Urat. 4. Krisztus a békesség. Kelemen Kálmán nemesócsai lelkipásztor négy előadásának címe: 1. A tékozló sze­retet. 2. Istennel győzelmes élet. 3. Jő az Isten. 4. Az árulás büntetése. Vörös Imre győri ev. lelkipásztor két előadást tartott: 1. Ketten küzdenek értünk. 2. A té­kozló magyar diák címen. Stadrucker Gyula duna< szerdahelyi ev. lelkipásztor: Boldogok a tiszta szívnek és Ppőr József helybeli ref .lelkipásztor: Adjad fiam a te szívedet nékem címen tartottak bibliamagyaráza­tot. Az ifjúság szavalatokkal és énekszámokkal szere­pelt. Az evangélizációu résztvevők lélekben meggaz­dagodva tértek vissza otthonukba. Hisszük, hogy Isten áldása van minden ilyen megmozduláson.

Next

/
Thumbnails
Contents