Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-03-14 / 11. szám
DDNlNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE _ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ___________________________------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: GYÖRY ELEMÉR PÜSPÖK------------------------------------------fzlelös szerkesztő DR. PONORÁCZ JÓZSEF theol. tanár pápa i főmunkatárs ÉS a KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS théol FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Horthy István kormányzóhelyettesről mondott emlékbeszédet vitéz nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes, honvédelmi miniszter a Darányi Kálmán Diákház emlékestjén, melyet a Diákház fővédnökének emlékére a Magyar Művelődés Házában rendezett. Nem siratni akarom az eltávozott üstököst — kezdte beszédét —, nem sopánkodni akarok a nagy veszteség miatt, amely a magyar nemzetet érte, nem panaszkodni akarok azért, hogy ma nem élvezhetjük körünkben áldásos tevékenységét, hogy örökre le kellett mondani a hozzáfűzött reményeink megvalósulásáról. Emlékezni akarok arra az ifjúra, akit vezérünk helyetteseként tiszteltünk, akinek élete a magyar ifjúság világító fáklyájaként fog előttünk állani. Ünnepelni akarom annak az ifjúnak az emlékét, aki a legszentebb kötelességteljesítés közben a hazának áldozta ifjú életét, aki megmutatta, hogy a magyar ifjú a legmagasabb polcon is hazáját szerető és minden áldozatra kész magyar marad. Majd így folytatta: Rendkívül szociális érzéke volt és nagyon szerette az ifjúságot, az első szóra magáévá tette a Darányi Kálmán Diákház létesítésének gondolatát és mint fővédnök élére állt a mozgalomnak. 1942 február 19-én arra esküdött Horthy István, hogy mint kormányzóhelyettes mindent megtesz, amit az ország javára és dicsőségére igazságosan megtehet. Ez az eskü fordulópontot jelentett életében, véget vetett életében az egyoldalú szakműködésének, nagy távlatok nyíltak meg előtte, nagy feladatok és nagy felelősség nehezedett az ifjú vállakra, a Kormányzó, atyja oldala mellett intézni az országvezetésből reá jutó nehéz munkát. Nem akarom tovább folytatni ennek a nagyszerű magyarnak dicsőítését, már az eddigiek is azt mutatják, hogy Horthy Islván megtette kötelességét, nemcsak családjával, bajtársaival és embertársaival szemben, hanem lerótta minden adósságát a magyar nemzet iránt, annak javára és dicsőségére, úgy mint az esküjében fogadta. A kötelességteljesítés vitte a harctérre, ahol nem mint Kormányzóhelyettes, hanem mint a magyar légi haderő főhadnagya teljes mértékben kivette részét a kemény küzdelemből és végül fiatal életét áldozta azért a szent ügyért, amely nem válogat az áldozatokban, amely életet és vért követel minden magyartól akkor, amikor az egész magyarság sorsa forog kockán. Magyar ifjúság! A nemzet jövendőjének letéteményese ! Úgy tekints erre a tüneményes életre, annak minden állomására és áldozatos befejezésére, mint a sors előttünk lezajlott megtestesítésére. A becsületes és komoly munkában eltöltött ifjú évek után nem vonul vissza a kormányzóhelyettesi méltóság biztonságába, hanem odaáll a magyar harcosok közé, ott küzd, fárad és életét áldozza a hazáért. Ne sírjunk, ne legyünk kishitűek. Lássuk ebben a nagy áldozatban is azt az isteni gondviselést, azt a szerető atyát, aki az emberiség megváltásáért egyszülött fiát áldozza fel, aki meghal azért, hogy a szeretet útján mindenki követhesse őt. Kövessük mi is a mi Horthy Istvánunkat a becsület, a bátorság, a hűség és az áldozatkészség útján, szeressük úgy ezt az árva nemzetet, amint ő szerette, folytassuk azt a munkát, amelyet ő megkezdett. Ezt követeli tőlünk a mai idő parancsa. Ez a nemzet élni akar és élni fog régi nagyságában, mert amely nemzetnek ilyen fiai vannak, örökké él. Mit várunk az új püspökünktől ? Kevesen lehetnek egyházkerületünkben, akik a püspökválasztás eredményével ne lennének megelégedve. Örömmel vettük tudomásul, hogy milyen impozánsan nyilvánult meg a bizalom Győry Elemér egyházkerületi főjegyző irányában, akit szeretünk, tisztelünk és akitől sokat is várunk. Mert talán mondanom sem kell, hogy a majdnem egyhangú választás sokra kötelezi az új püspököt is. A dunántúli egyházkerület nagy részében kis, vagy törpe gyülekezetekből áll. Úgy lettek törpékké, hogy kimondhatatlan nagy nyomás nehezedett rájuk a történelem folyamán. Hogy az ellenfél tervei nem sikerültek, köszönhetjük Isten kegyelme mellett azoknak a hazájukat és egyházukat szerető ősöknek, kiket sem a szenvedések, sem az ígéretek nem tudtak eltántorítani evangéliomi egyházuktól és magyarságuktól. Olyan időket élünk, mikor azt hangoztatják, csak a számbeli túlsúly, a nagy tömegek számíthatnak a jövendőre. — Hányszor halljuk egyházi vezető férfiak ajkáról is: a 150— 200—300 főnyi gyülekezetek számára lelkipásztori és tanítói állást fenntartani felesleges. Azt várjuk tehát első sorban új püspökünktől, ki Dunántúl szülötte, falu gyermeke, s jól ismeri állapotainkat, hogy első legyen azok között, kik szembe mernek szállni azokkal, kik a kis gyülekezetek megsemmisítésére törekesznek. Érttesse meg velük, hogy ezek a gyülekezetek fogták fel azt az áradatot, mely a magyarságot el akarta sodorni. Számban ugyan megfogyatkoztak a hosszú harc alatt, de lélekben ma is erősek s a legtöbb úgy áll az évszázadok viharában, mint a Sión hegye. Várjuk továbbá, hogy mindig hallassa szavát, mikor a reformátusság jogos érdekeiről lesz szó. Adósegélyünk oly kevés, hogy a mai szükségleteket közelről sem elégíti ki. Dologi tandíjkárpótló államsegélyt a legtöbb egyház nem kap. Az iskolaötvennegyedik évfolyam. 11. szám. Pápa, 1943 március 14
