Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)

1943-03-14 / 11. szám

DDNlNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE _ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ___________________________------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: GYÖRY ELEMÉR PÜSPÖK------------------------------------------­fzlelös szerkesztő DR. PONORÁCZ JÓZSEF theol. tanár pápa i főmunkatárs ÉS a KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS théol FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Horthy István kormányzóhelyettesről mondott emlékbeszédet vitéz nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes, honvédelmi miniszter a Darányi Kálmán Diákház emlékestjén, melyet a Diákház fővédnökének emlékére a Magyar Művelődés Házában rendezett. Nem siratni akarom az eltávozott üstököst — kezdte beszédét —, nem sopánkodni akarok a nagy veszteség miatt, amely a magyar nemzetet érte, nem panaszkodni akarok azért, hogy ma nem élvezhetjük körünkben áldásos tevékenységét, hogy örökre le kel­lett mondani a hozzáfűzött reményeink megvalósulásá­ról. Emlékezni akarok arra az ifjúra, akit vezérünk he­lyetteseként tiszteltünk, akinek élete a magyar ifjúság világító fáklyájaként fog előttünk állani. Ünnepelni aka­rom annak az ifjúnak az emlékét, aki a legszentebb kötelességteljesítés közben a hazának áldozta ifjú éle­tét, aki megmutatta, hogy a magyar ifjú a legmagasabb polcon is hazáját szerető és minden áldozatra kész magyar marad. Majd így folytatta: Rendkívül szociális érzéke volt és nagyon szerette az ifjúságot, az első szóra ma­gáévá tette a Darányi Kálmán Diákház létesítésének gondolatát és mint fővédnök élére állt a mozgalomnak. 1942 február 19-én arra esküdött Horthy István, hogy mint kormányzóhelyettes mindent megtesz, amit az ország javára és dicsőségére igazságosan megtehet. Ez az eskü fordulópontot jelentett életében, véget ve­tett életében az egyoldalú szakműködésének, nagy táv­latok nyíltak meg előtte, nagy feladatok és nagy fele­lősség nehezedett az ifjú vállakra, a Kormányzó, atyja oldala mellett intézni az országvezetésből reá jutó ne­héz munkát. Nem akarom tovább folytatni ennek a nagyszerű magyarnak dicsőítését, már az eddigiek is azt mutat­ják, hogy Horthy Islván megtette kötelességét, nem­csak családjával, bajtársaival és embertársaival szem­ben, hanem lerótta minden adósságát a magyar nem­zet iránt, annak javára és dicsőségére, úgy mint az es­küjében fogadta. A kötelességteljesítés vitte a harctérre, ahol nem mint Kormányzóhelyettes, hanem mint a ma­gyar légi haderő főhadnagya teljes mértékben kivette részét a kemény küzdelemből és végül fiatal életét ál­dozta azért a szent ügyért, amely nem válogat az ál­dozatokban, amely életet és vért követel minden ma­gyartól akkor, amikor az egész magyarság sorsa forog kockán. Magyar ifjúság! A nemzet jövendőjének letétemé­nyese ! Úgy tekints erre a tüneményes életre, annak minden állomására és áldozatos befejezésére, mint a sors előttünk lezajlott megtestesítésére. A becsületes és komoly munkában eltöltött ifjú évek után nem vonul vissza a kormányzóhelyettesi méltóság biztonságába, hanem odaáll a magyar harcosok közé, ott küzd, fárad és életét áldozza a hazáért. Ne sírjunk, ne legyünk kishitűek. Lássuk ebben a nagy áldozatban is azt az isteni gondviselést, azt a szerető atyát, aki az emberiség megváltásáért egyszülött fiát áldozza fel, aki meghal azért, hogy a szeretet útján mindenki követhesse őt. Kövessük mi is a mi Horthy Istvánunkat a becsület, a bátorság, a hűség és az ál­dozatkészség útján, szeressük úgy ezt az árva nemze­tet, amint ő szerette, folytassuk azt a munkát, amelyet ő megkezdett. Ezt követeli tőlünk a mai idő parancsa. Ez a nemzet élni akar és élni fog régi nagyságában, mert amely nemzetnek ilyen fiai vannak, örökké él. Mit várunk az új püspökünktől ? Kevesen lehetnek egyházkerületünkben, akik a püspökválasztás eredményével ne lennének megelégedve. Örömmel vettük tudomásul, hogy milyen impozánsan nyilvánult meg a bizalom Győry Elemér egyházkerületi főjegyző irányában, akit szeretünk, tisztelünk és akitől sokat is várunk. Mert talán mondanom sem kell, hogy a majdnem egyhangú választás sokra kötelezi az új püspököt is. A dunántúli egyházkerület nagy részében kis, vagy törpe gyülekezetekből áll. Úgy lettek törpékké, hogy kimondhatatlan nagy nyomás nehezedett rájuk a törté­nelem folyamán. Hogy az ellenfél tervei nem sikerültek, köszönhetjük Isten kegyelme mellett azoknak a hazáju­kat és egyházukat szerető ősöknek, kiket sem a szen­vedések, sem az ígéretek nem tudtak eltántorítani evan­­géliomi egyházuktól és magyarságuktól. Olyan időket élünk, mikor azt hangoztatják, csak a számbeli túlsúly, a nagy tömegek számíthatnak a jövendőre. — Hány­szor halljuk egyházi vezető férfiak ajkáról is: a 150— 200—300 főnyi gyülekezetek számára lelkipásztori és tanítói állást fenntartani felesleges. Azt várjuk tehát első sorban új püspökünktől, ki Dunántúl szülötte, falu gyermeke, s jól ismeri állapo­tainkat, hogy első legyen azok között, kik szembe mer­nek szállni azokkal, kik a kis gyülekezetek megsemmi­sítésére törekesznek. Érttesse meg velük, hogy ezek a gyülekezetek fogták fel azt az áradatot, mely a magyar­ságot el akarta sodorni. Számban ugyan megfogyatkoz­tak a hosszú harc alatt, de lélekben ma is erősek s a legtöbb úgy áll az évszázadok viharában, mint a Sión hegye. Várjuk továbbá, hogy mindig hallassa szavát, mi­kor a reformátusság jogos érdekeiről lesz szó. Adósegélyünk oly kevés, hogy a mai szükségle­teket közelről sem elégíti ki. Dologi tandíjkárpótló államsegélyt a legtöbb egyház nem kap. Az iskola­ötvennegyedik évfolyam. 11. szám. Pápa, 1943 március 14

Next

/
Thumbnails
Contents