Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)

1943-12-26 / 52. szám

1943.

DUNÄNTOLI protestáns lap

267 oldal.

hét el. Krisztust igazolta az Atya. A halállal nem végződött be pályája. Még azután jött a betetőződés, az Atya szereltének csodálatos megtapasztalása: Isten feltámasztotta Őt. És én ma is reménykedem, hogy Isten igazolni fogja azokat, akik Benne bíznak a jelenlegi világkatasztrófa súlyos megpróbáltatásaiban is. Nem csodálatos, hogy Kínában a keresztyénség a mostani világháború alatt jobban terjed, mint azelőtt ötven esztendőn át? Állami egyetemek kérnek tanárokat’, hogy a Bibliáról előadásokat tartsanak a diákoknak. Nem csodálatos, hogy világszerte panaszkodnak az emberek, hogy elfogyott a Biblia? Franciországban, Hollandiában és Svájcban a hirdetett bibliakiadások már megjelenésük előtt elfogynak. Az erőszak, a gyűlölködés rettenetes zűrzavart hoz létre, de meg vagyok győződve, hogy Krisztus királysága, ha láthatatlanul is, de szintén végzi munkáját. »Lesz még dicsőbb jövőnk nekünk.. Felhőkön túl fényt lát szemünk. Az életben, a halálban, Jézusunknak irgalmában jól lesz minden«. Még nem próbáltuk ki Isten szeretetének minden ereiét, még nem imádkoztunk teljes erővel, „még nem re ménvkedtünk úgy, mint a Mester reménykedett, ő mondotta és mondja ma is: »Jer, kövess engem!«

Növekednünk kell a szeretethetik mert vallóik meg, a mi szeretetünk nagyon sokszor önző, számos esetben rajta kaphatjuk magunkat, hogy tisztátalan. Mi megfordítva szeretnénk érvényesítve látni az IJr mondását: »Jobb kapni, mint adni«. Életünk legtöbb és legnagyobb szomorúságai, szenvedései abból származak, hogy kevés bennnünk a szeretet. Nem gyakoroljuk a megbocsátás királyi erényét, mert mi magunk sem éreztük még át igazán, hogy mily irgalmas hozzánk az Isten.

iNövekednünk kell főképpen a szeretetben azért, mert Jézus Krisztus szeretetből arra is képes volt, hogy meghaljon értünk. Meghaljon Ő, a szent, az ártatlan, a bűnösökért. »0, csodálja föld s ég, Isten szenved értünk« Amióta a Golgotán felácsolták a durva kérészijét az Ember Fiának, .és Ő keresztre feszítve kimondotta a nagy szót: »Elvégetetett!« azóta világos lett, hogy Isten szívében atyai szeretet dobog és mi is akkor töltjük be rendeltetésünket, ha mi is szeretünk. Raymund Lullus mondja, hogy »élni annyi, mint szeretni; aki nem szeretett, az nem él és szeretni csak a jézus Krisztus által lehet. Egyik martyr Acta-ban olvashatjuk, hogy a keresztyén üldözések idején egy embert máglyára vittek keresztyén hitéért és már meggyújtották alatta a rozsét, amikor odament egy ismerőse és bocsánatot kért tőle valami köztük történt összeszólalkozásból kifolyólag és a vértanú-jelölt elfordította fejét; még a máglyán sem volt hajlandó megbocsátani, Bizony igaza van Pál apostolnak: »Ha testemet a tűzre adatom is, szeretet pedig nincsen én bennemf, az nem használ semmit.«

Azt kérdezhetné valaki: »Mindez nagyon szép, de hogy lehet ezen az úton járni? Talán te már megvalósítottad mindezt?« Erre alázatosan azt felelhetem Pállal: »Nem hogy immár elértem volna a célt, csak igyekezem«.

El kell kezdeni. Valaki azt mondotta, hogy ha

Isten jelé, töprengő kétségen át, egy lépést tesz az em\bér, Isten egy mérföldet közelít hozzája. És ez így is van.

Hármas az út, amely az eszmény megközelítéséjhez vezet.

Az egyik az imádság útja. Hálásak lehetnek mindazok, akik az édesanyjuktól tanult gyermeki imádságot még ma sem felejtették el. Sajnos, sokunknál

az történt, hogy a világ zaja és kísértése elhallgattatta' azt a halk szózatot, a Mennyei Atyával való hívő társalgást és újra kellett kezdeni megtanulni imádkozni.

Imádkozni annyit jelent, hogy az ember magábanvéve elégtelen; hogy nálunk magasabb erők vesznek1 kprül bennünket és a jóság, a szentség, az irgalom és könyörület, a segítség mennyei erői az imádságban áradnak ki emberi telkekbe. Ahogy Ágoston kifejezte; »»A mi szívünk nyughatatlan, míg Benned meg nem nyugszik, mert Magadénak teremtettél minket«. Minél többet tud valaki, annál alázatosabb lesz, minél nagyobb hős valaki, annál bátrabb lesz, ha elkezd imádkozni. Mert az imádság nem más, mint Istennel való egyiittlét. És milyen jó tudni a leveretés, az elhagyatatás óráiban, hogy »Egy, Istennel az oldalán, tulajdonképpen többséget jelent.« »Szenved-e valaki ti közietek? Imádkozzék!« Aki még nem szenvedett, az mind pogány, Ő rendeld így a Golgotán, Ő, aki alázatos, szelíd, Aki elvette a világ bűneit.« Gyarlóságaid leJ húznak a földre; tudod nagyon jól, hogy fejünkhöz köttettek azok Ádám óta. Jó ilyenkor leborulni a termé;szet ,vagy a lélek csendjében és kérni a támogatást onnét felülről. Milyen jó tudnunk, hogy Jézus Krisztus nemcsak megjövendölte a Szent Lélek kitöltetését, de pünkösdkor az valósággá is lett. Milyen jó emlékezni, hogy a bátortalan apostolok a felházban tartott imaóráik után kapták a Lélek zendülését és a kettős tüzes nyelveket. Akinek nincs bátorsága, az imádkozzék a Lélek újból való kitöltéséért.

A másik út a bibliaolvasás■ Ez époly fontos, mint az előbbi. Isten az Ő akaratát közli e világgal az Ő igéjén át. Mindenkire feladat vár és senkisem tudja a fővezér parancsát teljesíteni, aki nem ismeri az Ő törvényeit. Sajnos, mi nem ismerjük. Hogy mily nagyfokú a tudatlanság a müveitek körében is a bibliaismeret terén, bizonyítja azt két megtörtént eset. Egy kartárs eljárt a vasárnapi iskolába csoportvezetőnek és kezébe adtuk neki a teljes Bibliát, nem tudta benne Máté evangéliomát megtalálni. Egy másik azt mondotta, hogy »mire való az a sok bibliázás, hiszen ismerjük mi már a Bibliát« Én azt mondtam neki, hogy »még a bibliai könyveket sem tudod kikeresni, nemhogy a tartalmukat ismernéd«. Vállalkozott rá, hogy megcáfolja állításo*mat. Mondtam neki, keresse ki Zakariás második könyvét; nagy buzgón neki is látott, persze nem találta meg, mert Zakariásnak csak egy könyve van. A Biblia, testvéreim, olyan rengeteg mező, hogy abban a Iegbölcsebbek is ^kezdők az ott letett kincsek meg|ismerésében. Richter, a nagy német festő tette a jellemző vallomást, hogy ő már 100-Szor elolvasta a Bibliát és mindig új könyvnek találta. Benne van a Bibliában a teljes élet. Még a bűnök is benne vannak, de nem azért, hogy csábítsák az olvasókat, hanem, hogy figyelmeztessenek arra, hogy Isten a bűnt megítéli és kárhozattja.

Eszembe jutnak főiskolánk történetéből érdekes adatok. Nem tudom, ki olvasta közülünk a gályarabok történetét? Az egykorú Naratio brevist pápai tanár írta: Kocsi Csergő Bálint és mily meglepő: sok helyen feljegyzi, hogy minő énekeket énekeltek, melyik szent igét olvasták, minő imádságos könyvet forgattak a gályarabságuk idején. Egy másik pápai diák és volt tanár, Miklós Ödön mutatott rá, hogy a gályarabság hősies története azért volt lehetséges, mert a gálya- i rabok csaknem kivétel nélkül a puritanizmus mozgar j lom (alatt ismert irányzat köréből kerültek ki. Nem(- i régiben egy híres papai diák, Csernák László életé