Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-12-19 / 51. szám
ötvennegyedik évfolyam. 51. szám. Pápa, 1943 december 19 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS,LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ___________________________------------------------------------— FŐSZERKESZTŐ: GYŐRY ELEMÉR PÜSPÖK------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. FONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK A lelkészözvegyek- és árvák sorsa. Özvegynek, árvának mindig nehéz volt a sorsa. De különösen nehéz, mondhatjuk keserves a lelkész!özvegyeké és árváké. Amiig a családfő él, addig ha szűkösen is, de mégis jut mindenre, ami a család fennrtartásához okvetlen szükséges. Amikor azonban a jó Isten magához szólítja a férjet, az édesapát, a nyomorúság árvizei szakadnak az árván maradt családra. A lelkipásztorok — Istennek hála! — még tudják mi az idealizmus. Amikor házastársat keresnek, nem a telekkönyvet nézik meg először, s ez az oka annak, hogy a legtöbb református paróchián csak azt a jövedelmet ismerik, ami a szűkreszabott lelkipásztori fizetésből származik. Ebből pedig félretenni, tartalékolni wem lehet, mert nagyon jó beosztás kell ahhoz, hogy életfenntartásra, taníttatásra s mi egyebekre elég legyen. Ki csodálkozhatna hát azoin ha az a lelkészcsalád, melynek leesett feje koronája, fájó szívvel', könnyes szemekkel tekint a jövendőbe?... Hisz az az összeg, amit özvegyi nyugdíjként adnak, akkor is nagyon kevés volt, amidőn meg volt a pénznek vásárló értéke, — s mire -elégséges ma? .. . Az október hó folyamán Pápán tartott egyház’kerületi gyűlésünk alkalmával felkeresett egy lelkészt járva, s azt kérdezte tőlem, lesz e ez évben is a múlt évihez hasonló gyűjtés az ő számukra. — Közöltem vele, — sajnos! sem az egyházmegyei gyűlésünkön nem volt erről szó, — sem a kerületi gyűlés tárgysorozatára nem lett felvéve ez az ügy. Keserves könynyek csordultak ki a szeméből, s folytak végig az arcán a nagy csalódottság miatt, s kitudtam olvasni fájdalmas tekintetéből, milyen rosszul esett az neki, hogy nem tudtam számára biztatást nyújtani. S feltárta helyzetüket. Hárman tartoznak családi körükbe. Az öreg, megtört 70 éven felüli édesanya és két leánya. Kapnak egy hónapira 120, azaz Egyszázhúsz pengőt, amelyből 57 pengőt lakbérre kell fizetni. Marad tehát a megélhetésre 63 pengő, amelyből egy családtagra 21 pengő esik. Hogyan lehet ebből megélni, — kérdezte kesergő hangon? Nem is gondolják a szerencsésebb helyzetben levő családok, — mit jelentett arra a sok1 lelkész és tanítóözvegyre a középiskolai tanév megnyitásának november hóra történt elhalasztása. Hisz olyan sokan vannak, kik a szűkreszabott nyugta díjból csaak ügy tudnak megélni, hogy diákokat tartanak. — Szeptemberre és októberre elmaradt tőlük az a segítség, mit máskor a diákok nyújtottak nekik. Milyen jól esnék ez évben is, hacsak 100, vagy 120 P-t kaphatnának is, mint (a lmult évi gyűjtésből jutott nekik. Ehhez a helyzetképhez nem sok hozzátennivalónk van. Valóban megdöbbentő -és szomorú kép: 63 pengő 3 családtagnak egy hónapra?... Hát mit lehet ma kezdeni ezzel az összeggel?... Lehet-e halogatni a segítségnyújtást, ha azt akarjuk, hogy idejében érkezzen? ... SzabadJe elfelejtkeznünk arról, hogy azok az elköltözött lelkipásztortestvérek, épúgy küzdöttek, harcoltak Isten országának e földre eljövetele érdekcf, ben, mint ahogy mi küzdünk és harcolunk. S elfelejti I hetjük-e, hogy ők is úgy szerették családjukat, mint | ahogy szeretjük mi is. És ha hirdetjük, hogy a szeretet ! a Krisztus legnagyobb parancsa, elsősorban nem man gunknak kelUe gyakorolnunk a szeretet parancsát? S lehetnek-e hozzánk közelebbálló segítségreszorultak, inint azok, kiknek földi támaszát magunk is ismeretük, becsültük s akik ép olyan, vagy talán jobb és hűségesebb szolgái voltak az Űrnak, mint mi vagyunk. Nem szabad,~ hogy ízljék nekünk az élet, ha tudjuk, hogy vannak éhező lelkészözvegyek és árvák. Nem í érezhetjük jól magunkat fűtött szobánkban, míg lesznek didergő, ruhátlan lelkészi hozzátartozók. Kellő időben oda kell állnunk megsegítésükre. Ne sajnáló juk a fáradságot, keressük fel híveinket és zörgessünk szívük ajtaján és kérjük a mi Ínségben levő lelkészözvegyein k és árváink javára. Egyházmegyék, kerületek is tegyenek meg mindent ínségük enyhítésére De mindenekelőtt magunk járjunk tlő jó példával. Emberek, halandó emberek vagyunk magunk is mindnyájan. Nincs homlokunkra írva, mieddig tart még földi vándorlásunk és mikor kell magunkra hagyni szeret^ teinket. Óh, mennyivel nyugodtabban hajthatnánk fejünket mi is a koporsó vánkosára, ha tudnánk, hogy hitvesünkre, gyermekeinkre nem a nyomorúság, ha,-* nem a gondjukat felvevő és vigasztaló felebaráfti szeretet vár. < »Valamit akartok azért, hogy cselekedjenek velétek az emberek, ti is azt cselekedjétek azokkal.« Szilassy Sándor. Egyházi tisztviselők külön szolgálatának díjai. (Stóla.) 1. §. Keresztelések, esketések és temetések alkalmával végzett szolgálatáért a lelkipásztort palástdíj (stóla) illeti meg. 2. §. A lelkipásztor palástdíja: keresztelésért 2 P, keresztszülők beírásáért (ha gyakorlatban van) 0.30 P, esketésért 5 P, temetésért imával 4 P, temetésért orációval 8 P, temetésért prédikációval 10 P.
