Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)

1943-11-28 / 48. szám

25ö oldal DUNANTÜLI protestáns lap 1943. w S®®®®®@®®®®®®®@®®®®®®@®®®®®®®®®®®®8@® » (?) ® I VEGYESEK | <1®®®®®®®$®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®® — Kormányzói kihallgatás. Magyarország Kor­mányzója, vitéz nagybányai Horthy Miklós, Győry Ele­mér dunántúli református püspököt november hó 22-én 13 óra 10 perckor kihallgatáson fogadta. — Érettségi kormányképviselő. A m. kir. val­lás- és közoktatásügyi miniszter űr 114.2821943. VIII. 1. sz. alatt a csurgói református Csokonai Vitéz Mihály gimnáziumban a folyó év december havában tartandó érettségi vizsgálatokra dr. Biró Lajos ny. leánygimná­ziumi igazgatót küldötte ki kormányképviselőnek. — A komáromi ref. egyházmegye paptiéi az egy­házmegyei missziói bizottság rendezésében november 9-én délelőtt áldásos összejövetelt tartottak Nagyme­­gyeren az egyházközség tanácstermében. Megjelentek Csekes Béláné szapi, Erdélyi Pálné gelléri, Galambos Zoltánné révkomáromi, dr. Kathona Gézáné nagyme­gyeri, Kelemen Kálmánná nernesócsai, Kiss Jánosné -csilizpatasi, Konkoly Istvánná komáromi (katonai), Mi­kes Lászlóné lakszakáilasi, Nagy Sándorné alisfáli, Pa­­rais Árpádné. somorjai, Tóth Kálmánná komáromi (árva­­házi), Tömösközi Ferencné ekecsi, Vargha Dezsőné pa­­ionyi és Végh Kálmánné ekeli lelkésznék. Az összejö­vetelen jelen volt Zsemlye Lajos egyházmegyei missziói előadó, betérné, valamint dr. Kathona* Géza nagymegyeri és Nagy Sándor alistáli lelkipásztor is. A 263. dicséret verseinek elének lése után Parais Árpádné tartott Jer. 18:1 —17. versei alapján bevezető bibliai megbeszélést. Tóth Kálmánná »Az új típusú református lelkészné« című előadásában jellegzetes vonásokkal rajzolta meg a missziói felelősségérzettől áthatott lelkészné képét. Ez­után Békefi Benő lelkipásztor tartotta meg sok eredeti gondolatot, egyéni meglátást nyújtó s mindvégig fe­szült érdeklődéssel kísért előadását »A lel kipásztor né v mint férje segítőtársa« téma alapján. Az Ef. 5:2-2 -24. és 1. Pét. 3:1—5. verseire támaszkodó előadásában mindenekelőtt azt állapította meg, hogy a szentírás nem Ismeri .a »papné« fogalmi körben mozgó intézményes élethivatást. A papnéra, mint férje segítőtársára is csak ugyanazok a bibliai rendelkezések vonatkoznak, mint a többi házaséletben élő asszonyra. Ennek figyelembevéte­lével a következő követelményeket állította az egybe­gyűltek elé: 1. Legyen a papné férje iránt engedelmes. Ez azt jelenti, hogy ne avatkozzék a kizárólag férjét elkötelező munkába, ne helyettesítse, mégkevésbbé, ne tegye feleslegessé hitvestársát az igével való tanításban. Ellenkezőleg, az engedelmesség szolgálatával töreked­jen arra, hogy élettársa minél teljesebb mértékben s minél zavartalanabból szentelhesse oda magát hivatásá­nak. 2. Nyújtson férj száámraae meleg otthont, mely­ben az elfáradt lélek minden körülmények között meg­találja a felüdülést és megtisztulást. 3. Legyen jó gazda­asszony, A beosztásra épített háztartás, pontos életrend betartása nélkülözhetetlen feltétele a lelkipásztor nyu­godt munkájának. 4. Legyen példaadó édesanya. 5. Vé­gül legyen a papné szent asszony, akihez nem érnek fel az élet alantas indulatai, akinek társaságában mindenki­nek a legtisztább érzésekkel és gondolatokkal kell forgo­lódnia. Az előadást hosszú és élénk eszmecsere követte, majd a 32. dicséret eléneklése után Békefi Benő lelki­­pásztornak a Zsid. 10:19—31. verseihez kapcsolódó áhítatával és buzgó imádságával bezárult az értekezlet. Utána az összes megjelentek közebéden vettek részt. jelen voltak a találkozó lelki áldásaitól indíttatva. el­határozták, hogy a tél elmúltával ismét összejönnek. Hálás köszönet illesse Zsemlye Lajos missziói előadót, ki a komáromi egyházmegye papnéi lelki tömörülésének kezdeményezője s a mostani összejövetelnek rendezője volt. — A nagykanizsai református gyülekezetnek vasárnap, november 21-én örömünnepe volt. Ezen a napon az egyház a maga körében üdvözölhette és tisz­telhette szeretett és nagyrabecsült püspökét. Nagykani­zsára püspök úr már szombaton este megérkezett, ahol az egyházközség részéről szűkebbkörü küldöttség fo­gadta az állomáson, ami püspök úr kérésére történt így, mert Isten ügyét jött szolgálni , s ezért nem várt ünne­­peltetést. Vasárnap délelőtt 10 órakor a templomban ő végezte az istentiszteletet. Igehirdetésében az egymás megbecsülését és a szeretetet hangsúlyozta, mint a meg­nehezült idők legnagyobb tennivalóját és áldott fel­adatát. Adjunk hálát istennek, — mondotta többek kö­zött, — hogy ebben a nagy világviharban mi magyarok még eljöhetünk templomainkba. Istennek nagy kegyelme ez, hogy nemzetünket idáig még megóvta és nem rom­bolt köztünk ellenség fegyvere. Szeressük azért templo­mainkat, ezeket a drága őrhelyeket, mert ebből az tűnik ki, hogy szívünkben Isten és Krisztus iránti mélységes szeretet él, de egymást is csak úgy szerethetjük igazán, ha Krisztust szeretjük. Istentisztelet végeztével az egy­házközség presbitériumát fogadta. A presbitérium nevében az egyház gondnoka köszöntötte őszinte szeretettel és kérte arra, hogy a nagykanizsai kicsiny kálvinista gyüle­kezetét — mint egyházkerületének egyik végvárát — sze­resse és védelmezze. Püspök úr erről biztosította a pres­bitériumot, mert már az a tény is, hogy eljött ebbe a gyülekezetbe, azt bizonyítja, hogy a kicsiny gyülekeze­teket mindig nagy gonddal és szeretettel veszi körül. A nőegyesület délután félnégy órakor tisztelgett előtte. Az egyesület nevében az elnöknő üdvözölte és örömének aadott kifejezést azért, bogy az egyesület tagjai most már személyesen is ismerhetik püspöküket. Püspök úr megbeszélést tartott a tagokkal és kérte őket arra, hogy a mai nehéz időkben ne feledkezzenek meg a hadba­­vonultak hozzátartozóiról, a .szegények és elhagyottak megsegítéséről, mert ez az a munkakör, amiben ered­ményesen szolgálhat az egyesület hazájának' és egyházá­nak. Ezután következett négyórai kezdettel a -templomi ünnepély, amelyen püspök úr tartott előadást: »Pusztuló egyházak — élő gyülekezetek« címen. Élő gyülekezet csak az, amelyiknek tagjai Krisztusban hisznek. Az ilyen egyház felelősséget hordoz magában és vállalja a szol­gálatot. Magyar jövendőnket is úgy építhetjük meg, ha megszületnek a hívő gyülekezetek, amelyek Krisztus tör­vényére épülnek fel és érte áldozatot is hoznak. Az elő­adást a gyülekezet tagjai könnyes szemekkel hallgatták végig. Isten munkálkodott a lelkekben. A templomi ün­nepély után a nőegyesület szeretetvendégségén vett részt. A nőegyesület ezzel is a gyülekezet szeretetét és háláját fejezte ki püspök úr iránt. A gyülekezet nevében a püspök úr megtisztelő eljövetelét és azt a szolgálatot, amit a gyülekezetben végzett, h. lelkész köszönte meg. Magvetés és útmutatás volt ez a szolgálat, amit a nagy­­kanizsai gyülekezet hálával és szeretettel fogadott. A Mindenható Isten bőséges áldását kérte életére, Püspök úr Nagykanizsáról vasárnap este már el is utazott, a gyülekezet tagjainak lelkében mély nyomot hagyva hátra. — A segédlelkészek csendesnapjainak előkészületei folynak. Püspök úr az időpontot január 12—13. nap­jaira tűzte ki.

Next

/
Thumbnails
Contents