Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-01-24 / 4. szám
20. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1943. csülettel és alaposan betanítja a tant, a kátét, azok e tudásuk alapján jó hitvalló egyháztagokká lesznek. Nemcsak ismerni fogják a keresztyén hit és erkölcsi tételeket, hanem a szerint is fognak élni. Sajnos, a valóságos élet megcáfolta ezt az elgondolást és e kor kátéoktatása csak! képmutató egyháziasságot, sivár, élmény- és érzelem-szegény vallásosságot, farizeus. kettős morált eredményezett. Ezen kísérelt meg változtatni a pietizmus, amély »élő keresztyéneket« (akart nevelni. Ez ugyan ismét túlzásba esett, mert a tant teljesen elhanyagolta. Magyarországon az 1707. évi rózsahegyi zsinat utasítja a püspököket,. l\ogy ezután cenzúrázzanak meg minden megjelenő vallásos könyvet, így a kátékat is, mert a pietizmus üldözendő szektárius mozgalom. Míg a reformátusok az óvatos konzervativizmus álláspontjáról nézték e dolgot, az evangélikus egyházban sokkal jobb talajra talált. Folytatjuk. Emlékezés Pap Kovách Árpádra, a szív emberére. 1943. évi január 15-én temettük el. Ködös, borongás téli napon. Aki csak tehette, a környékről is, a gyülekezetből is-eljött, hogy utolsó »Isten hozzád«-ot mondjon neki. A nagy templom teljesen megtelt néppel. Sokan kinn rekedtek és a szemtanuk szerint sokszor feltört kinn is a zokogás, mikor kedves, jóságos egyéniségére emlékeztünk. Több, mint 14 hónapi kemény küzdelem, ágybanfekvés után, gonosz, modern nyavalya vitte el. Erősen hitte, vágyta a gyógyulást, s jött a gyógyulás szelíd halál képéljen, amikor álomban telepedett reá megkínzott testére. A behavazott sírhalom eltakarhatja előlünk földi porsátorát, de Pap Kovách Árpád alakja, szelíd fényben ragyogó szemei, ifcedves egyénisége, szíves jósága mindenkor előttünk marad és felfénylik emlékezetünkben. * 4« * (Pap Kovách Árpád 1886 november 19-én született Berhidán, jegyzői családból. Édesapja halálával korán árvaságra jutott négy testvérével együtt. Gimnáziumba Pápán járt. A szorgalmi időben az iskolában, a nyári szünet alatt pedig nagyapjának szentgáli birtokán dolgozik korántól késő estig. Kora Ifjúságában megtanulja a pontos, felelősségteljes, állandó munkát és ez lesz későbbi életének legfőbb tartalma. Jelesen érettsségizett. A theologiát is Pápán végezte. Mint nagylegátus vetődik el Vágfarkasdra, ahol megismeri a vágfarkasdi ref. lelkész unokáját, Sebestyén Margitot, élete virágba borul, s el is jegyzi. Kápláni évei után fegyintézeti lelkész lesz Illaván. 1912 szeptember 3-án megnősül, feleségül veszi a vágfarkasdi ref. lelkész unokáját, Sebestyén Margitot, akivel nagyon boldog házas életet él január 13-án bekövetkezett haláláig. Házasságukból két gyermek (kislányok) születik, az egyik azonban hamarosan visszatér e földi térségből az örök hazába, szüleinek igen nagy bánatára, szomorúságára. A másik szépséges leányzóvá serdült, felesége lett dr. Petri Viktor m. kir. őrnagynak, aki most valahol keleten irdatlan messzeségben áll őrt bajtársaival együtt a magyar jövendőért. Pap Kovách Árpád Illaván, tekintettel a háborús létszámcsökkenésre, három ember helyett is dolgozott, minden erejének megfeszítésével. Itt figyeltek fel rá welőször és megkapta a polgári hadi érdemrendet. 1918-ig maradt Illaván. Ekkor az összeomláskor üres kézzel kellett menekülnie. Feleségének nagyapja maga mellé veszi, s a vágfarkasdi ref. gyülekezetét ő vezeti a nagyapa haláláig, 1924-ig, amikor is a megüresedett vágfarkasdi lelkészi állásra egyhangúlag meghívja, megválasztja a vágfarkasdi gyülekezet. Azóta itt végezte áldásos, egyházat építő munkásságát, míg csak a könyörtelen halál ki nem ragadta kezéből a munkának eszközét. 4* * * A temetési igehirdetést Kiss Gyula negyedi lelkész a Zsidókhoz írt levél 13:9. verse alapján tartotta felette. »Jó dolog, hogy kegyelemmel erősíttessék meg a szív...« Valóban, Pap Kovách Árpád egyéniségét ezen az Igén át lehet legteljesebben megragadni. Kegyelemmel megerősített szív volt. Szíve bár gyenge volt, megemésztette a sok munka, megőrölte az élet harca, mégis ez a szív csodálatos dolgokra volt kénes. Egész egyéniségét, munkáját, mint a tenger vízét a benne felolvadt sótömeg, áthatotta, átitatta az ő szívjósága. Családi élete mintaképe volt a gyöngédségnek, a tiszta, szent családi életnek. Valami csodálatos ragaszkodás volt ebben a kis fészekben egymás iránt. Hitvese 14 hónapon át, — míg őt ápolta, — alig aludt. Állandó őrség, szolgálatkészség volt az élete. Aszszonnyá serdült leánya és ennek szépséges két gyerimieke, a kis unokák páratlan szeretettel vették körül és aranyozták be Pap Kovách Árpád szenvedő, hanyatló életét. Az az idő, amit Vágfarkasdon töltött — a kápláni évekkel együtt — majdnem negyedszázad. A vágfarkasdi gyülekezet életében az elmélkedés, a lelkiekben és anyagiakban való gyarapodás ideje volt. Építői munkásságának koronája az a szép emeletes' ref. iskola, amely a falu közepén emelkedik és a csehszlovák éra alatt több, mint 300.000 Ke költséggel épült. Az iskola helyén kacsaúsztató volt. A hatóságok (mindent elkövettek, hogy az iskola fel ne épüljön, de hiába volt minden. Pap Kovách Árpád töretlen magyarsága és híveinek adakozó hűsége megépítette az iskolát. Munkásságának súlypontja a csehszlovák megszállás idejére esik. Egyháztársadalmi megmozdulásokkal, Ifjúsági és gyülekezeti konferenciákkal nagyban hozzájárult a magyar Öntudat ébrentartásához. A Sörös Bélák, Balogh Elemérek káderjébe tartozott. Velük dolgozott. Emlékszem, 1938-ban, mikor Budapesten az eucharisztikus kongresszus ülésezett és a csehszlovák állam napjai meg voltak számlálva, a farkasdi református napokon olyan parázs magyar beszédek hangzottak el, mintha semmi idegen hatalom nem lett volna már felettünk. Pompás, szép megmozdulás, konferencia volt. Magyarságunkban, református keresztyén voltunkban hatalmasan megerősödve mentünk haza a konferenciáról. Pásztortűzek voltak ezek! a megmozdulások a hajnalló magyar éjtszakában. Pap Kovách Árpád is, mint dunántúli magyar, olthatatlan hévvel rakta a magyar öntudat lángoló tüzét-A felszabadulás után a dunántúli református egyházkerület tanácsbírájává választotta, hogy ezzel is jutalmazza Pap Kovách Árpád cseh megszállás alatti hűséges, meg nem alkuvó magyar munkáját. Egyéniségében volt valami nagyfokú szerénység. Társadalmi érintkezésben utolérhetetlen kedves, szíves volt. Nagyon szerette a komoly evangéliumi mozgalmakat, de végtelenül fájt neki, ha valaki a Krisztus keresztjéből reklámot, vagy kapaszkodó eszközt akart csinálni. Buzgó, Krisztussal járó lelkipásztor volt, de sohasem érzelgős.
